19. fejezet

Hello édeseim. Itt a fejezet, amit (remélem) már vártatok. Szeretnék kapni pár kommentet! Örülnék, ha a 29 r.o.-ból nem csak hárman-négyen írnátok.:) [A képen a macska szemét nézzétek!]

 Ezenkívül jó hétvégét kívánok!

  ölel brii.

Bella

 A megbeszélt helyen, a folyó melletti tisztáson volt a gyűlés. Ott voltak a törzs tagjai, és - amin teljesen meglepődtem, bár várható volt -, apa, Charlie is. Billy Black, Harry és Sue Clearwater, Edgar Solys, Lomen Uley és John Ateara is jelen voltak. Valaki tüzet rakott, ami az erdő végénél lobogott fényesen. Még azelőtt elengedtem szerelmem kezét, mielőtt valaki észrevehette volna a felnőttek közül. Nem néztem a szemébe - tudtam, hogy jobban szeretné, ha a szülők is tudnák. Felsóhajtottam. Nem szeretek csalódást okozni neki.

 Sam most is ember alakban volt, és ismét csak a rövid farmernadrág és sportcipő volt rajta, mint miden falkatársán.
  Összeakadt a pillantásom egy kék szemmel a tisztás másik felén. Még azelőtt rájöttem ki az, mielőtt az agyam felfogta azt. Egy szándékosan eltépett rövid shortot és egy drapp színű spagetti pántos felsőt viselt.
 Viviana elfordította a fejét. Mintha szégyellne valamit, ami meglepett. Sohasem volt érzelgős típus, már gyermekkorában sem. Alig hiszem el, hogy általánosban elválaszthatatlan barátnők voltunk. ( Bár lehet, hogy csak azt szégyellte, hogy nincs rajta smink. Anélkül elég.. ijesztően festett.)

 Összerezzentem, mikor megéreztem, hogy mások is figyelnek. A barna hajú Cullen egyenesen és nyíltan bámult engem. Aztán én is csak néztem őt, annyira hihetetlenül, lehetetlenül és félelmetesen fantasztikusan nézett ki. Zöld szemei egy macskáéra emlékeztettek, egy vadász tekintetére.

 Megborzongtam, ahogy végigborsódzott a hátam. Megrándult a szája sarka, de ezt nem láthattam tisztán, mivel a távol álltak a tűztől - elég távolságra, hogy ne érezzék fenyegetve magukat, de nem elég távol, hogy ha támadnának, a farkasok ne tudnák elkapni őket.

 - Mindenki itt van? - rángatott vissza a valóságba Sam hangja. Kényszerítettem magam, hogy elfordítsam a fejem a különös fiúról; olyan volt, mintha csak a pillantása fogva tartott volna. Behunytam a szemem. A különös érzés megszűnt, s fellélegeztem. A figyelmem középpontjába Jacob került, aki Sam mellett állt, és összeszorított szájjal figyelte a vámpírokat, kb 5 méterre tőlem. Leöltem egy mohával benőtt sziklára.

 - Nos, mindenki tudja, miért vagyunk itt. - kezdte beszédét Billy. - Ha jól sejtem - fordult egy szőke vámpír férfihoz, aki a "családfőnek" tűnt. - Nem csak egy rövid látogatásra érkeztetek Forksba.

 - Valóban nem - értett egyet a férfi. - Hosszabb távra, talán három-négy évre tervezünk. Persze, a szabályokat nem felejtettük el.

 Érdeklődve hallgattam a beszélgetést, majd lopva megint a fiú felé fordultam. Fellélegeztem, mikor láttam, hogy ő az Ősöket figyeli. De mintha csak látta volna, felém fordult, és megeresztett felém egy mosolyt - és megakadt a szemem a fogain.
 Ragadozó - zakatolt az agyam. Egy szó száguldott a fejemben.. ragadozó.
 A két tűhegyes szemfog megcsillant a tűz fényében; megfagytam ültömben. Tudtam, hogy a vámpíroknak ilyen fegyverük van, de élőben még szörnyűbb. Esmének nem voltak ilyen fogai - villant be egy gondolat. - És a szeme is vörös volt.
 Kirázott a hideg az emlék hatására. Billy-re koncentráltam.

 - ...megfelel? - fejezett be egy mondatot, aminek lemaradtam az elejéről.

 - Teljes mértékben - felelte a szőke vámpír egy biccentéssel, és halvány mosollyal az ajkán. - A határunk a folyótól kezdődik. A tietek a túloldalán van.
 - És nem teszitek be a lábatok a területünkre. - szólt közbe Sam. - Különben felbomlik az egyesség.
 - Persze. És ez fordítva is igaz - bólintott komolyan a férfi. Sam az apjára és Billy-re nézett, akik bólintottak neki.

 - Akkor a Szerződés áll - fordult vissza a vámpírokhoz. Odalépdelt ruganyos, tekintélyt parancsoló léptekkel, és a kezét nyújtotta feléjük. A szőke férfi ugyanolyan komoly arccal előrelépett, és elfogadta.

 Nap és Hold - jutott eszembe. Amíg kezet ráztak, elgondolkodtam azon, milyen lehet egy vámpírt megérinteni. Nem mikor ő fog meg... hanem mikor én érintem meg a bőrét.

 Zöldszem elkapta a pillantásom, mikor a karját bámultam. Felvillantott egy mosolyt - a vámpírfogak eltűntek. Homályos tekintettel néztem rá a családjára. Egy nála kisebb termetű lányka vöröses barna hajjal nézegette az eget; olyan volt az arca, mint mikor egy gyerek ajándékot kap, és boldog meg vidám a tekintete. Neki is ilyen volt. Észrevette, hogy nézem, és mikor ő is - mint Zöldszem - elkapta a pillantásom, elmosolyodott.

 Meglepődtem. Mintha tényleg örülne a találkozásnak. Túl döbbent voltam ahhoz, hogy visszamosolyogjak. Mellette egy szőke hajú, magas, hétmérföld hosszú vállakkal felszerelt srác magasodott. És vigyorgott. Összezavarodtam. Most mi  van? Hülyén nézek ki, vagy mi? Nem lehet mindenki szupersztár kinézetű szuper séróval és gyönyörű alakkal - gondoltam kissé mérgesen magamban.

 Az utolsó fiatalnak tűnő lány fensőbbségesen felszegte az állát, mintha csak azt mondaná: ,,Ne várd el, hogy én is mosolyogjak, csak azért, mert a mellettem álló hülyék azt teszik!"

 Ezen vigyorogni kezdtem, és ha a csaj felvillanó tekintete nem figyelmeztet, el is röhögöm magam. Ezzel Pöttöm, Szőkesrác és Zöldszem is így voltak. Elfordultak, hogy a tüzes tekintetű lány ne láthassa, hogy nevetnek. Köhögést álcáztak, mikor páran feléjük fordultak, amin megint nevethetnékem támadt, és a kezembe rejtettem az arcomat, nehogy hangosan felvihogjak.

 Nos, azt kell hogy mondjam, ez egy elég jó kezdetnek nézne ki.
 Hangsúlyozom, nézne. Nem hiszem, hogy apa és Jacob valaha is a közelükbe enged.
 Zöldszem legnagyobb bánatára.


 Tia Cullen szemszöge negyed órával ezelőtt.

 - Eddie! - bökdöstem meg idősebb fivéremet suttogva. - Eddie, a barna hajú lány téged néz!
 Eddie először rám nézett, majd a lányra tűlünk kb. 6 méterre. Szinte hallottam, ahogy annak elakad a lélegzete - mindig ezt váltjuk ki az emberekből.
 - Még nem hevertem ki Marie-Elsont - közölte velem bátyám. Pajkosan néztem rá.
 - Tényleg? Ha ezt egy héttel ezelőtt mondod, el is hiszem. - Néztem, ahogy ő nézi a lányt. Ő is minket bámult, majd elfordította a fejét. - Szép ez a rét.

 Eddie szórakozottan nézte a csillagokat. - Igen. - Tekintete az indiánokra szaladt, majd tovább a lányra. Alig mozgott a szája, mikor beszélt.

 Adrianra néztem. Ő is az indiánokat bámulta. Csak Rosabel nem - természetesen most is csak magával volt elfoglalva. Carlisle előttünk állt kicsivel, kifejezve társalgó képességét, meg a mittudomén, mijét. Nagyjából nem is hallottam, miről beszélnek. A csillagokat számoltam az égen, arra a napra gondoltam, mikor megérkeztünk Forks-ba.

 - Tia, ha azt mondom, félek meglátni az új házunkat, elhiszed? - kérdezte tőlem Eddie a kocsiban ülve. Tettetve a sértődöttséget felbámultam rá.

 - Talán nem bízol lakberendezői képességeimben?

 - Ha benned bízom, nem jelenti azt, hogy abban is bíznom kell. - mondta. Kuncogtam. Mikor kihajtottunk a város szélére Eddie Ferrarijával és Carlisle BMW-jével, engem is elkapott az izgalom. Vártam, mit szólnak majd a házunkhoz. Mindent megrendeltem, mielőtt ideértünk, és mindent elő is készítettem, sőt, interneten be is rendeztem, elküldtem a terveket a lakberendezőnek, és voilá - a ház gyönyörű volt. Óriási volt az egész villa, hatalmas üvegablakokkal, kőfallal, növényekkel... Mikor a ház mögé szaladtam, láttam, hogy a többiek már ott vannak.

 - Kissé túlzásba vitted, Tia - szólalt meg Carlisle. A barlangfürdőre és a medencére néztem.
 - Ugyan, Carlisle! Tudom, hogy tetszik. Látom a szemedben.

 Újdonsült apám a fejét csóválta lassan, mert tudta, hogy ezzel megőrjít.

 - Legközelebb...

 - Legközelebb mi? - vágtam a szavába nem kicsit rémülten. - Nem bízod rám a házat? Carlisle, tudod, hogy nincs még egy olyan lakberendező, mint... - hadartam, mikor megláttam, hogy vigyorog. Elnémultam, és a vállába bokszoltam.

 - Legközelebb a várost is te választod. Nem hinném, hogy egy ilyen medence Forks-ba való... - mondta, és mikor a szemébe néztem, azokba a nagy, kék szemekbe, láttam, hogy komolyan gondolja. Nevettem, és odaszaladtam megölelni. - Remélem, Rosabel meg lesz elégedve a szobájával...

 Mélázásomból az repített vissza a valóságba, hogy megéreztem a hatodik érzékemmel, hogy figyelnek. A Lány volt az; rámosolyogtam, mire meglepődött, és gyorsan inkább Adrian-ra nézett, aki szintén mosolygott rá. A Lány ( Kutattam az emlékeimben, és ha jól emlékszem, a Bella névre hallgat...) sértődötten húzta össze az orrát, majd Rosabelre siklott a tekintete; és majdnem elröhögte magát. Gyors oldalpillantást vetettem nővéremre - olyan gőgösen szegte fel az állát és nézett le mindenkire, mintha tudatában lenne annak, hogy királyi sarj, és itt az van, amit ő mond.

 Elmosolyodtam, és elfordítottam a fejem. Addigra már Ed és Adrian is felmérték a helyzetet, és kuncogni kezdtek, mire felénk fordult pár ember. Köhögést kellett színlelnem, úgy próbáltam visszafogni a röhögőrohamom. Láttam, hogy a csaj - Bella -a túloldalról is hasonlóképpen tesz. Rosabel ciccentett.

 Eddie-nek intéztem a szavaimat, de nem fordultam hozzá.

 - Még mindig nem heverted ki Mary-Fruskát?

 Gondolkodott, majd tudományosan kifejtette véleményét.

 - De igen, Cullen kisasszony. Határozottan elfelejtettem őt. - mondta, majd belecsípett a karomba. A nyelvembe haraptam, majdnem felkuncogtam.

 Egyszerre néztünk Bellára, és egyszerre vettük észre a sötét hajú indián srácot az Ősök mellett, aki épp úgy nézett rá, mintha a lány lenne az egyetlen a számára. Elfojtottam egy sóhajt.

 Szóval pasija van. Akkor Eddie-nek semmi esélye. Ahogy az eseményeket figyeltem, és bátyámat, meg a barna hajú szemezgetőt, egy gondolat fészkelt az agyamba: Vagy mégis?