Buone Vacanze! Boldog Ünnepeket! :D

 Valószínűleg nem jelentkezek már ebben az évben... Úgyhogy mindenkinek Szuper Karácsonyt és Boldog, Vidám Új Évet Kívánok! :D
 Ha mégis jelentkeznék, a 16. fejivel, akkor az csak kari után lehet. :) Nem akarok ünnepekkor is a gép előtt ülni... :)
 De addig is... Találkozunk 2011-ben! ;D
 Ti amo, Bree.

15. fejezet

 Sziasztok! Tudom, hogy az előző feji eléggé meglepett titeket ( Vagy rosszul gondolom? ).

 És lehet, hogy páran ( vagy többen ) már nem fogtok olvasni emiatt, de lehet, hogy igen.

Nem tudom.

Az is lehet, hogy zabosak vagytok rám, mert ilyen mederben folyik tovább a sztori, úgyhogy azoktól, akik  így éreznek,

 bocsánatot kérek, de ezt a törit mindig is valahogy így képzeltem el. :)

 Nem húzom az időt, itt a feji, még ha már valaki nem is olvassa tovább.

 Attól én még irkálhatok, nem? :)

Bella

 Megfagytam a rémülettől. "Örökölted a farkas géneket... Félvér vagy."
 Alig hallottam, amikor kopogtak az ajtón, Charlie kiáltott egy "Gyere be!"-t, és Jacob Black bejött a konyhába.
 - Helló, mindenki! Lemaradtam valamiről? - éreztem, hogy mosolyog. Amíg rá nem néztem. Akkor lehervadt a vigyor a képéről.
 - Szia Jake - köszönt Charlie.
 - Aha, biztos lemaradtam valamiről. - mondta. - Nem zavarok, csak Bellát kerestem, mert nem találtam otthon. Megyek i...
 - Ne, ne, ne menj... - vágtam rá túl gyorsan. Reméltem, hogy nem tűnt fel apámnak, de még mindig sokkos állapotban voltam. Várták, hogy megmagyarázzam, mi volt az előbbi kitörésem, de nem jött ki hang a torkomon. Csak pár perc után sikerült valami értelmeset összehoznom. - Jake, légyszi, maradj. Szerintem neked is tudnod kell erről az egészről. Apa... - sóhajtottam. - Mesélnél nekem?
 Jacob kihúzott egy széket, majd helyet foglalt.
 - Hajjaj, nagyobb a baj, mint amilyennek látszik... - motyogott magában. Charlie is leült velem szemben. Felkészültem minden rosszra.
 - Az úgy volt...

 Jacob

 Csak hallgattam. Charlie Bella anyjáról beszélt, a falkáról, és hogy ő lemondott a farkas-létről, mikor Bella anyja, Jennifer meghalt.

 Akkor, mikor a balesetről esett szó, elcsíptem azt a pillanatot, mikor szerelmem szeméből kibuggyant egy könnycsepp, de gyorsan letörölte, mintha mi sem történt volna.
 Úgy szerettem volna magamhoz húzni! Megvigasztalni. Tudatni vele, hogy amíg együtt vagyunk, semmi baja nem eshet.
 De Charlie miatt nem lehetett. Nem a legjobb a színészi tehetségem, de ha legalább annyit megteszek Belláért, hogy nem kezdek el nyilvánosan kutakodni a szájában a nyelvemmel, az biztos haladásnak számítana a részemről.
 Bár ez nem volt olyan könnyű... Közel volt. Túl közel. Bármikor megérinthettem volna... De nem tehettem... És ez volt a legrosszabb.
 Sokszor rajtakaptam magam, amint őt bámulom.

 És Charlie csak mesélt, és mesélt. Mindent elmondott. Bella pedig hallgatott. Lopva néha ő is rám nézett, de ezek a pillanatok nem tartottak 2 másodpercnél tovább. Az túl feltűnő lett volna.

 Aztán ahhoz a részhez értünk, mikor Bella megszületett. Szerencsére Charlie nem mesélt a nászutukról Jenniferrel.
 Megtudtam, hogy ő rendes, mármint nem misztikus erőkkel rendelkező ember volt. És mivel Charlie vérfarkas volt...

 Ó..

 Csak most esik le, mire akar kilyukadni...!

 Bella félvér!

 Jó ég. Erről maradtam le.

 Bella félvér!!! Ezért tudta eltörni az orromat, mikor a parton voltunk! Ezért zárultak össze a sebei, mikor Marc Solys megharapta!
 Kerekre tágult szemekkel néztem rájuk. Ez nem lehet igaz!
 - Hogy mi? - kapcsolódtam be a beszélgetésbe.
 Charlie aggódva pillantott mindkettőnkre. Bella arca olyan sápadt volt, mint azokban a régi filmekben, mikor közlik a gyászoló asszonnyal, hogy meghalt a férje. Pontosan ilyen fehér volt az ő arca is.
 - Bella... - kezdte Charlie. Az említett felemelte jobb mutatóujját, hogy elhalgattassa a beszélőket. Kissé nyugodtabban mint én, de visszafojtott lélegzettel bámult maga elé. Majd, mikor már majdnem felkiáltottam, hogy : " Mondjátok, hogy ez a kész átverés! MONDJÁTOK!! Nem baj, hogy nem az, csak mondjátok!!! ", Bella elfogadóan sóhajtott.
 - Oké, nagyjából... Nagyjából elfogadtam. Szóval... Én is falka tag vagyok? - nevetgélt a saját, nem vicces viccén. Charlie mosolygott, és ez... izé. Furcsa volt. Nem tudom, miért.
 - Hát - rám nézett. Szerintem a szám tátva maradt a döbbenettől, ezért ellenőriztem, hogy be kell-e csukni.
 Be kellett.
 - Ne nézzetek rám! - találtam meg a hangom. Bár kissé rekedtes volt, meg kellett köszörülni. - Sam a falkavezér.
 Bella rémülten pillantott rám, tekintete ezt sugározta : " Eszedbe ne jusson megemlíteni ezt bárkinek! Nincs kedvem tag lenni. "
Megértettem. Ha választhattam volna, én is a normális életet választom. De ez nem óhaj kérdése.
 - Bells, ha van kedved, vissza mehetsz Jacobékhoz. Még tart az őszi szünet. És szerintem Jake-nek sincs ellenvetése.
 Bella tekintete úgy váltogatta a jelentését, mint discoban színes disco-gömb a színeit. Most épp a színészkedjünk-még-egy-kicsit dolgot vetítette le nekem. Szerencsére vettem a lapot. De mielőtt megszólalhattam volna, ő nyitotta szóra telt, csókolnivaló ajkait.
 - Hát, ha nagyon muszáj... - mondta vontatottan. Pont, mint az első nap.

 - Még jó, Bells. Csakis. - vigyorogtam. Szúrósan nézett rám. Egy pillanatra majdnem elhittem, hogy komolyan gondolja.

 Majdnem.

 Billy elaludt a kanapén. Nem akartam felébreszteni. De mikor halkan, nagyon halkan benyitottunk a nappaliba, megtette ő magától.
 - Ó - ásított. - Bocsánat! Azt hiszem, kicsit elszundítottam.
 - Semmi baj, apa. - mondtam. - Akarod, hogy hazavigyelek? Kocsival jöttem.

 - Az jó lenne. Persze csak ha Charlie barátom nem bánja. Már úgyis lemaradtam a fél meccsről. - szomorkodott Billy.

 Charlie segített őt beültetni az autómba. Bells beült az anyósülésre.
 - Szia, apa, találkozunk... pár nap múlva. - köszönt mosolyogva. Intettem én is, majd beindítottam a motort.
Most is nehéz volt Bellával egy légtérben lenni, bármilyen külső érintkezés nélkül.
 Nem akartam kockáztatni, mivel drága jó apám is ott trónolt a hátsó ülésen.
 Mire hazaértünk, besötétedett, pedig csak hét óra lehetett. Ez a korai sötétség jelezte a tél közeledtét.
 Leállítottam a gyújtást, kivettem a tolószéket a csomagtartóból, és beültettem Billy-t.
 - Segítsek valamit? - kérdezte Bella. Kedvesen mosolygott mindkettőnkre.
 - A zsebemben van a lakáskulcs. Ha kivennéd és kinyitnád az ajtót, én addig föl vinném őt a tornácra. - intettem apám felé. Bella mellém állt, és benyúlt a jobb zsebembe. Szándékosan kutakodni kezdett ott, furcsa érzéseket kiváltva belőlem, pedig már megvolt, amit keresett.
 Ez nem tartott sokáig, de ha nem lett volna mibe kapaszkodjak, leteperem Bellát, és olyat teszek, amit később megbánhatok...
 Mikor kihúzta a kezét, megérintett OTT, és most komolyan örültem, hogy itt van Billy, akinek szerencsére nem tűnt fel semmi az egészből.
 Mikor beléptünk a házba, csak akkor vettem észre, hogy eldeformálódott a kocsi fogantyúja, annyira szorítottam...
 Apám már boldogult egyedül, ezért Bellával lehuppantunk a kanapéra, bekapcsoltuk a tévét, majd lopva egymásra néztünk, és szerelmes pillantásokat váltottunk. Néha megőrülök azért, hogy ő legyen a lenyomatom. Várom a pillanatot, mikor végre belé vésődöm... Érezni akarom a kötődést hozzá, bár már most elválaszthatatlanok vagyunk... De azt akarom, hogy csak az enyém legyen. Tudom, hogy ez önzőség, de egyszerűen nem bírnám elviselni, ha valaki más kellene neki... Ha valaki más csókolná... Ölelné őt... Elég, Jacob! Fogd be a szád!
 - Gyerekek, szerintem én lefekszem aludni - mondta álmosan apám. - Gondolom, boldogultok egyedül... - kacsintott rám. A szememet forgattam.
 - Jó éjt! - mondtuk egyszerre Bellával. Ő kuncogott.
 Mikor becsapódott a hálószoba ajtaja, és elhalkultak az öltözködés zajai, szerelmem közelebb mászott hozzám.
 - Halljam az igazságot! - döntött le a kicsi kanapén.
 - Oké - húztam magamra. - Egyszer volt, hol nem volt, volt egy halhatatlan vérfarkas, és szerelmes volt egy lányba, akit Isabellának hívtak...
 - Halhatatlan? - vágott közbe, s tágultak ki gyönyörű szemei, miközben az enyémekbe bámult.

 - Bizonyos mértékben. - feleltem duruzsolva. Ha úgy vesszük, Bella volt a legcsábítóbb dolog az életemben, és most, hogy megkaptam, nehezen tudtam visszafogni magam, és a válasz adásra koncentrálni.

 Felvonta egyik íves szemöldökét.

 - Nos, ameddig oda-vissza változom emberből farkassá, nem öregszem. Az évek ugyanígy tovaszállnak, de a testem megőrzi... a mostani állapotomat.

 Sóhajtott, és kicsit fészkelődött rajtam - hadd ne soroljam, mit váltott ki belőlem a mozdulata.
 - Az én farkasom. - Nyomott egy puszit a számra. Máris több után sóvárogtam. - Az enyém.
 Imádtam, ahogy kisajátított magának.
 Feljebb húztam magamon, és megcsókoltam. Először nem kapott észbe, de aztán felocsúdott a kábulatból, és úgy kezdett el játszania számmal, hogy belebizsergett mindenem. Behunytam a szemem.
 Aztán, mint minden jó, ez is véget ért. Megszakította a csókot.

 - Mmm - simogatta a karomat. Bal combját felhúzta a derekam mellé, így már majdnem lovagló ülésben feküdt rajtam, pont az ágyékomon...

 - Szeretnél még valamit tudni? - kérdeztem, miközben a hátát és a derekát cirógattam. Gondolkodott.
 - Mi lesz velem? - motyogta. Vártam, hogy folytassa, de ezt csak pár perc után tette meg. Szinte hallottam, ahogy zakatolnak a fejében a fogaskerekek.
 - Most akkor én is... hát... - elhallgatott, és a kezeimre bámult, mikor megfogtam az övéit.
 - Nyugi, Bells. Utána járunk a dolognak, oké? - nyomtam egy puszit az arcára. - Nem kell félned.
 - Biztos? - a hangja szomorú volt, és kétkedő. Elengedtem a kezét, megfogtam az arcát, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

 - Bízol bennem?

 Lehajolt a számhoz, és puhán megérintette ajkaival az enyémet.
 - Igen.
 A nyakam egy gödröcskéjébe hajtottam a fejét.

 - Tegnap nagyon megijesztettél - susogta álmosan, arra gondolva, mikor összetörtek a bordáim. Hihetetlen, de a támadás csak tegnap történt, pedig úgy tűnik, mintha már jó pár napja. - Ne csináld többet, jó? - ígértette meg velem újra.

 - Rendben. - ringattam.
 A kanapén, egymás karjaiban nyomott el minket az álom.

14. fejezet

 Bocsi bocsi bocsi megint...

Ez eléggé light-osra sikeredett, de majd igyekszem a 15. fejit valami izgisre csinálni... (:
 Ja, a vége meg hát... váratlan fordulat.... (:

Jó olvasást! 

bí

Bella

- Szóval, hogy is működik... ez az egész? - simítottam végig bordái vonalán. Egy padon ültünk a még mindig üres parkban.
 - Sokkal gyorsabban gyógyulunk, mint a normális emberek. Ez jól jön nekünk, mert ha nem lenne meg ez a képesség, a legtöbben még mindig az ágyunkban feküdnénk összetörten. - mondta. Megborzongtam a gondolatra.
 - Na és... Én? - kérdeztem, az arcát fürkészve. A szemembe nézett. Ó, jesszus! Az ilyen lélekig hatoló pillantásától még azt is elfelejtem, ki vagyok. Teljesen elalélok.
 - Nem tudom. - vallotta be feszengve. Nem mondott el valamit, ez világos volt. Miért ilyen nehéz a férfiakból kiszedni bármi fontosat is? A távolban farkas üvöltés hallatszott. Furcsállva gondoltam arra, hogy ez Jake-nek is szól.
 - Ez a végszó - haraptam be az ajkamat. Jacob arca azonnal megenyhült.

 - Hazakísérlek. - fogta meg a kezem, amitől felmelegedett a testem. - Hidd el, ha tehetném, egész nap veled lennék. Mindig. De Samnek nehéz nemet mondani.

 Nemrég még is megtette...
 - Sam az... - gondolkodtam a megfelelő szón.
 - Alfa. - bólintott. Felálltam.

 - Ígérd meg, hogy mindent elmesélsz. Az elejétől a végéig. Mindent. - Öleltem át a nyakát. Ő a derekamat részesítette forró tenyere érintésével. Odahúzott magához.

 - Ígérem. - hajolt le a számhoz. Forró, sima ajka hosszan, gyöngéden becézgette az enyémet, míg nem kezdtem el túl nagy lelkesedéssel viszonozni. Ha pár másodperc múlva nem állít le, biztos valami őrültséget csinálok. Elbódít a közelsége.

 - Örülök, hogy ennyire vágysz a lélegzetelállító csókjaimra. - kuncogott. Nem is hitte, mennyire jól mondta, de attól még nem kéne ennyire nagyra lennie magával!

 - A kis egoista - mormogtam. Megint kuncogott. Még így álltunk egy percig, egymás szemébe nézve, elveszve tekintetünkben. Gyönyörű, sötétbarna íriszei rajtam függtek, és újból elpirultam. Mosolygott.

 - Most már tényleg indulni kéne... - sóhajtottam, és lefejtettem karjaimat a nyakáról.

 Aztán egy gondolat megrémisztett.

 - Jake, én... nem szeretném, ha bárki is tudná, hogy mi... hogy mi...

 Felvonta a szemöldökét, és furcsán nézett rám. Aztán leesett.
 - Ne értsd félre! - siettem a válasszal. - Nem azért, mert szégyellek. Csak... nem akarok pletykákat hallani rólunk, meg apám csipkelődéseit is nehéz elviselnem... Gondold el : ha már akkor megjegyzéseket tett ránk, mikor még nem is voltunk együtt, mi lesz, mikor meg tudja, hogy járunk?
 Tetszett neki a szó. Hogy ,,járunk".
 - Hmm.. - mormolta a hajamba. - Ahogy akarod.

 Nehéz volt végigmenni a városon úgy, hogy nem érintem meg. Minél jobban tiltottam magamnak, annál jobban vágytam rá. És úgy vettem észre, ezzel ő is így van. Mikor már azt hittem, hogy ha nem érünk oda két másodpercen belül, fogom magam, behúzom egy sikátorba, és megcsókolom, végre valahára feltűnt a házuk.

 Odakísért az ajtóhoz.

 - Vigyázz magadra! - puszilta meg a homlokom. Mivel Billy apánál volt, nyugodtan megtehette.
 - Meglesz. - mosolyogtam, majd bementem a házba. Gyorsan a nappali ablakához siettem, elhúztam a függönyt, és még épp láttam, amint Jacob beszalad az erdőbe. Aztán...
 Farkas lesz. Az én barna színű farkasom a rétről. A hatalmas, erős, gyönyörű szemű farkasom.
 Az enyém.

 Leültem a kanapéra. Jacob már egy fél órája elment, én meg nem tudok mit kezdeni magammal. Aztán, kitaláltam.
 - Charlie - motyogtam. Hiszen ő is ott volt a támadáskor... Látnom kellett. Hogy nincs semmi baja. Csak megbizonyosodom róla, hogy mindegyik végtagja megvan, és megnyugszom.
 Mikor odaértem a házunkhoz, mély levegőt vettem, és benyitottam az ajtón.
 - Helló! - kiáltottam be.
 - Bella, te vagy az? - hallottam meg apám hangját a nappali felől. Ment a tévé, és - ki nem hitte volna? - meccset néztek éppen.
 - Aha, sziasztok! - léptem be a helyiségbe. Billy ott ült a kanapén Charlie mellett, a tolószék pedig a bútordarab mellett állt.
 - Szia, Bella - mosolygott rám egy pillanatra Billy, de aztán mindketten visszafordultak a szerelmükhöz, ami ebben az esetben a kosármeccs volt.
 - Apa, csak tudni akartam, hogy ... - sóhajtottam. - hogy nincs semmi bajod. - fejeztem be a mondatot.
 Charlie olyat tett, amit még soha nem láttam ezelőtt : lehalkította a tévét.
 - Igen, Bella, és szeretnék neked mondani valamit. - huh, ez komoly... Felkelt a kanapéról. - Mindjárt jövök - intett Billynek.
 Bementünk a konyhába.
 - Apa, én már tudom. - kezdtem bele. Charlie meghökkent.
 - Tudod? Az egész... falka dolgot?
 Sóhajtottam.
 - Igen. Rájöttem. Jacob egy... vérfarkas. - mondtam ki. - És Sam-ék is azok.
 Apa bólintott. Aztán habozott.
 - Igen... - felelte, majd nekem eszembe jutott valami. Mikor az a farkas rám támadt...
 - Apa...
 Charlie felnézett.
 - Egyszer sétáltam az erdőben... - ez így elég hihető. - ... és megbotlottam. - egy farkas rám támadt. - Elestem, és az ágak felsértették a karom... - majdnem leharapta a kezem. - És... Apa, a seb meggyógyult. A szemem láttára. Összefort a sebhely!
 Őrültnek éreztem magamat. Ki venné be?
 - Bella, erről akartam beszélni veled.
 Most mi jön? Elmondja, hogy ő egy földönkívüli, én meg a gyereke, és mindenféle természetfeletti képességeim vannak?
 Ehelyett a hülye gondolat helyett, fogta és levette az ingét. Először azt hittem, hogy elkezd nekem sztriptízelni, de nem így lett. ( Hál' Istennek! ) Az inge alatt egy fehér rövidujjú volt. Charlie megfogta a póló ujját, felgyűrte, így rálátást nyertem a vállára.

 

 Charlie-nak ugyanolyan tetoválása van, mint Jacobnak. Hátrahőköltem. Erre nem számítottam. A két farkas, bár kicsit halványan, de mégis tisztán rajzolódott ki a bőrén.
 - Na ne...
 Charlie sóhajtott. Majd mesélni kezdet...
 - Még régen... én is falkatag voltam.
 Újabb meglepetés. Charlie... mint farkas? Hihetetlen.
 - Úgy van... én is az voltam. Vérfarkas. Minden pont úgy történt, mint amit az utódaink tesznek most : védtük a a törzsünket a vérszívóktól...
 Vérszívók... Vámpírok?! Nem... Ezek nem létezhetnek... Nem lenne szabad. Az agyam a vérfarkasokat el tudta fogadni, de a vámpírok...
 - Vámpírok nem léteznek - jelentettem ki, de inkább hangzott kérdésnek, mint egyenes válasznak.
 - Bella, minket is vámpírok támadtak meg a vadászaton.
 - Apa! - meg kellett, hogy kapaszkodjak a konyhapultban.
 - Mi más lett volna képes összetörni egy nagyon erős farkas bordáit? - vette fel Charlie az ingét. Hányingerem lett. Nem a ing felvevéstől, ettől az egésztől. Sok volt az agyamnak. Nem bírta az újonnan szerzett információk terhét... Le kellett, hogy üljek.
 - Bella, jól vagy? - aggodalmaskodott Charlie. Vártam egy pillanatot, hogy a válaszom igaz legyen.
 - Persze. Csak... Megszédültem. Semmi baj.
 Charlie töltött nekem egy pohárba hideg vizet, majd letette elém az asztalra. Kortyolgatni kezdtem. Jól esett, ahogy lehűti a torkomat.
 Csönd lett, majd apám újból megszólalt.
 - Bella, te örökölted a farkas-géneket.
 Félre nyeltem. A számban lévő víz felét az asztalra köptem, a többitől meg köhögni kezdtem. Charlie megütögette a hátamat. A szemem könnyezett a fulladozástól.
 - Hogy mi?! - hörögtem.
 - Nem vagy teljesen vérfarkas. Félvér vagy.

Szóval ez lenne a feji...  Ha tetszett, komikat kérek! Sokat!! :D

Negyedik díjam (:

Szóval mielőtt felkerülne a friss... Köszönöm Dórinak a díjat! (:
http://egy-uj-kezdet.blogspot.com/

 Akiknek küldöm :

 Friday összes blogja  

 Egyébként aki akarja, viheti! (:

 love bí

14. fejezet Ízelítő

 Nagy nehezen, de összehoztam... Talán hétfőn friss... nem tudom : |

 - Ez a végszó - haraptam be az ajkamat. Jacob arca azonnal megenyhült.
 - Hazakísérlek. - fogta meg a kezem, amitől felmelegedett a testem. - Hidd el, ha tehetném, egész nap veled lennék. Mindig. De Samnek nehéz nemet mondani.
 Nemrég még is megtette...
 - Sam az... - gondolkodtam a megfelelő szón.
 - Alfa. - bólintott. Felálltam.
 - Ígérd meg, hogy mindent elmesélsz. Az elejétől a végéig. - Öleltem át a nyakát. Ő a derekamat részesítette forró tenyere érintésével. Odahúzott magához.
 - Ígérem. - hajolt le a számhoz.


 Bocsánat : |