5. fejezet

Tudom, hogy az előző fejik eléggé uncsira sikeredtek, de remélem, hogy majd ez a feji jobban fog nektek tetszeni, mint az előzőek. Ugyanis Bella rákényszerül, hogy találkozzon Jacobbal. :) küldöm a rendszeres olvasóimnak, egyik legjobb barátnőmnek, Nikinek, a másiknak, Fridinek, aki az utóbbi időben mellettem állt, ugyanis volt egy kis fiú "problémám" az iskolában, és ezt nagyon köszönöm neki, mert nem is sejti, milyen sokat jelent ez nekem, és másik legjobb barátomnak, Szandernek, akit, bár nagyon csúnyán lejáratott a többiek előtt, ugyanúgy szeretek. Na nem húzom tovább az időt, itt az új feji. :)

puszi

B.

 - Jaj hát itt van a mi kis Bellánk - mosolygott Viviana, az iskola hercegnője, örök riválisom. Az "L" betűt hosszan ejtette, oldalra döntötte közben a fejét. "Testőrei" ott álltak mögötte, csípőre tett kézzel, szúrósan néztek ránk. Carol szinte már elbújt mögöttem.
 - Jaj hát itt vagyok - gúnyolódtam. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. 
 Felnevetett csilingelő hangján, de én tudtam, hogy ez csak rosszat jelenthet.
 - Nem hittem, hogy találkozni fogunk. Tudod, nagyon elfoglalt vagyok mostanában! Be vagyok táblázva. Alig van egy szabad percem, és azt a keveset is csak Jacobbal tölthetem!
 Ez megmagyarázhatná Jacob Black hiányzásait, de valahogy mégsem akart összeállni a kép. Ma sem jött suliba, de Viviana itt volt. Carol megfagyott mögöttem, és éreztem, hogy rendesen remeg a dühtől, de megszólalni nem szólalt meg.
 - Tudod - kezdtem bájcsevegő hangon, de ez meghazudtolta a Viviana iránt érzett utálatomat. - A Jacob Black- el folytatott magánéleted érdekel a legkevésbé.
 Szemében egy apró pillanatra tűz lobbant, majd újra elsötétedett amúgy is fekete szeme.
 - Jaj, butuska kislány! Hiszen nem is akartam az orrodra kötni.
 Diszkréten közelebb hajolt hozzám.
 - Csak arra szeretnélek kérni, hogy ne nagyon hangoztasd ezt az iskolában! 
 Mikor értetlen pofákat vágtam, lekezelően és alig észrevehetően Carol felé bökött.
 Ja, persze. Következő szünetben már az egész iskola tudni fog erről a beszélgetésről, "drága barátnőm"- nek köszönhetően.
 Viviana csettintett, és mikor elindult, állítólagos barátnői követni kezdték.
 Mikor eltűnt, Carol felé fordultam.
 - Gyere, menjünk. Ne törődj vele. Tudod, mekkora egy hárpia.
  Féltem, hogy még elkezd velem ordibálni, mintha én lennék a hibás ( volt már rá példa), ezért behúztam fizikára.

         ###########

Ebédkor elballagtam az ebédlőbe, a büféshez, választottam magamnak kaját ( egy alma, egy üveg ásványvíz, egy szelet pizza ), majd kifizettem. Útközben az egyetlen szabad asztal felé Carol csapódott mellém. Még mindig sokkos állapotban volt. Leültünk, én beleharaptam a pizzámba. Aztán eszembe jutott, hogy utsó óra biosz, és dogát írunk, ezért gyorsan előkaptam a vastag biosz könyvemet, és magolni kezdtem. Aztán, hosszú idő után Carol végre megszólalt.
 - Szerinted komolyan gondolta, amit mondott? - arca kifejezéstelen, de tudom, hogy belül összeomlott. Úgy gondolja, Jacob Black csakis az övé lehet, bár Viviana- val még ő sem száll szembe.
 - Ööö nem igazán tudom... - kezdtem de közbe vágott.
 - Honnan is tudhatnád! - mordult fel.
 Csak bámultam. Mi ez? Érzelem kitörés? Hiszen nem is csináltam semmit. Úgy gondoltam, jobb, ha ráhagyom. Mivel ez a nap eleve rosszul indult, nem is gondoltam, hogy lehet rosszabb. Hiszen mi történhetne itt La Push- ban? A világ legegyszerűbb és legunalmasabb helye.
 Még nem tudtam, hogy mekkorát tévedek.
 Eltelt a nap, és utolsó órámra ( bioszra ) igyekeztem nem túl lelkesen.

 Mrs. Gwendolyn ( ilyen nevet!! ) beírt hiányzónak, pedig csak egy perc múlva fognak becsöngetni. Komolyan mondom, ez a nő gyógyszert szedhetne! Kb. 40 éves, de már is kiérdemelte az öreg gonosz boszorkány nevet. Igazából, tényleg csak A Boszorkány- nak hívja mindenki.
 - De tanárnő! Hiszen még be sem csöngettek .... - még be sem fejeztem, máris rám ordított. 
 - Leülni! Az én órámon nem tűröm a feleselést! És kisasszony, már 3 perce becsöngettek!
 Az ő órája biztos jól megy, és mindenki másé rosszul jár az iskolában. Na persze.
 Leültem, kidobáltam a könyveimet, majd dühösen fújtatva jegyzetelni kezdtem. Mikor odaért mellém a tanár, ( vagy eleve hozzám indult ), kikapta a kezemből a tollat.
 - Milyen írás ez, Miss Swan? Tanuljon meg írni, mielőtt bejön az én órámra! - kiáltott. Hát persze, hogy mindenki nevetett. Mrs. Gwendolyn is csak azért nem szólt rájuk, mert le akart járatni. Ránéztem a füzetemre. Hát, az igaz, hogy elég csúnyán írtam, csúnya macska kaparás az egész, de olvasható. És mégis, mit érdekli őt az írásom?! Nem neki kell olvasnia! Nekem megfelel, szálljon le rólam.
 - Sajnálom tanárnő, de nekem ilyen az írásom. - mondtam szürke szemébe bámulva. Persze ez nem volt igaz, hiszen tudok én szépen is írni.
 A feje elvörösödött. Komolyan mondom, én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere. Pont engem kellett kiszemelnie!
 Óra után fel kell mennem az igazgatóhoz, és megmondanom neki, mennyire szenvtelen, erkölcstelen, flegma, buta ( ... ) tanuló vagyok.
 Charlie ki fog nyírni.
 Óra végén rájöttem, hogy nem is írtunk dogát. Mi történt Mrs. Gwendolynnal? Soha nem halasztana el egy alkalmat sem, ha egy tanuló nem tanult a dogájára. A kérdésemre meg is  kaptam választ.
 Ránézett az órájára, majd belekezdett.
 - Házi feladatként egy projektet kell készítenetek. Párban dolgoztok. Itt ez a kalap, amiben állatok neve van. Mindenkinek választok egy párt, akivel közösen megcsinálja a dolgozatot az adott állatról.
 Körbement, mindenki húzott egyet, és mikor én kerültem sorra ( persze engem hagyott utoljára, hogy ne is tudjak választani ), belenyúltam a kalapba. Kihajtogattam a papír, majd felhorkantam.
 Béka?!
Most viccel? Soha nem mennék békák közelébe. Olyan sikamlósak, és ragyásak, és nagyok, és ... Pfuj! 
 - A párok : Carolina Montez, és Embry Call. Emma Fells és Martin Forbes ....
 Donna és Pete, Mark és Lilly, Tommy és Keila, Shelly és Rob, Kate és Aaron ... persze hogy lány-fiú formációk.
 Tökre izgultam, hogy ki lesz az én párom. Körbenéztem, és megakadt a szemem egy üres padon. De hiszen ott... Jaj ne ....
 - Isabella Swan és Jacob Black - mondta ki vég ítéletét az Ördög. Először fel sem fogtam a mondat jelentősségét.
 De mikor rájöttem.. NEM! NEM! NEEEM! Az nem lehet, hogy pont ős és én legyek egy csapatban ... Ez nem véletlen, tudom ,hogy a nyanya akarta így. Hogy én mennyire utálom! Kedvem lett volna megfojtani.
 Kicsöngettek. Hangos ricsajjal csörömpölt a csengő ,és mire elállt, már mindenki kint volt a teremből, csak én maradtam, a kétségbeesés, és Mrs. Gwendolyn.
 - Tanárnő... - mentem félénken hozzá. Tudom, hogy ugyanúgy utál, mint én őt. - Nem lehetne valakivel cserélnem párt ? Tudja, én nem igazán kedvelem Black- et, és ...
 - Hát persze, hogy cserélhet.
 Ledöbbentem. Hogy mi? Talán mégis van remény.
 - Ha feltétlenül meg akar bukni. - fejezte be. Leesett a tantusz. Csak látni akarta a szememben a remény csillagját, hogy aztán lelophassa az egemről az az átkozott.
 - De ...
 - Nincs semmi de! Holnap itt marad büntetőmunkán. És most irány az igazgató!
 Esélyem sem volt tiltakozni, kirakott a terméből. Remény vesztetten indultam a titkárságra. Kopogtam, majd egy hang megszólalt, mire félénken beléptem.
 - Miss Swan. - döbbent meg az igazgató, Mr. Gregory. A férfi feje búbján elég ritkás volt a haj, nem lehetett nagyon fiatal, de túl öreg sem.
 - Igazgató úr - úgy gondoltam, egyenesen a közepébe vágok. - Mrs. Gwendolyn küldött, mert... feleseltem az óráján.
 Nem voltam még itt. Úgy értem, még egy tanár sem küldött be a dirihez, hiszen mindig jól tanultam, és nem igazán voltam rossz.
 - Miss Swan. Tudom, hogy Mrs. Gwendolyn eléggé, khm, régimódú. De ez nem ok arra, hogy megkérdőjelezze a tanítását.
 Közbe akartam vágni, de felemelt kezével alhalgattatott.
 - Tudom ,hogy még egyszer nem fog előfordulni. Nagyon jó tanuló, és ehhez gratulálok. De kérem, nem szeretnék magának büntetést kiszabni, úgyhogy most megúszta egy figyelmeztetéssel. - mosolyodott el, és utalt arra, hogy mostmár elmehetek.
 Megköszöntem nagylelkűségét, és kiléptem a szobából. Futottam haza, majd rádöbbentem, hogy meg kell látogatnom Jacobot, hogyha nem akarok megbukni. Ezért grimaszokkal teli arccal visszafordultam, és elindultam az ellenkező irányba. Mikor elértem a házukhoz, felsóhajtottam. Miért kaptam pont Jacob Blacket? persze tudtam ,hogy az ideg beteg Boszorkány miatt, de ez csak egy költői, ám szörnyen fontos kérdés volt.
 Bekopogtam.
 Először nem nyitott ajtót senki, és már megörültem, mikor hirtelen kattant a zár, és ott állt előttem teljes élet nagyságban ( nagyon sokat nőtt az elmúlt pár napban, jóval fölém tornyosuló) Jacob Black.
 - Hmm mi járatban erre Törpilla? - vigyorgott, s kedvem lett volna behúzni neki egyet, hogy letöröljem a képéről a vigyort.
 - Nem éppen nézel ki betegnek. - gúnyolódtam. - Az pedig lógásnak számít, ha igazolás nélkül maradunk ki a suliból...
 - Ki mondta, hogy nincs igazolásom? - nézett rám mindent tudó arccal. Tátva maradt a szám.
 - Csak azért jöttem, mert Mrs. Gwendolyn ... - nehezemre esett kimondani, majd nagy levegőt vettem, hogy sikerüljön. - ... egy csapatba osztott be minket, hogy projektet csináljunk a.. a békákról.
 Olyan hangosan nevetett, hogy belerengett az erdő a házuk mögött. A biosz könyv a kezemben volt, ezért fogtam magam éss fejbe vágtam vele.
 - Áúúch, cica! - szisszent fel s masszírozta a homlokát. Elégedettség töltött el, de az nem tetszett, ahogy szólított.
 - Figyelj, én sem azért vagyok itt, mert hú de jó kedvem van, hanem mert ha nem dolgozunk együtt, megbuktatnak. Fogtad, izomagyú?
 Csak vigyorgott.
 - Nekem okés, baby. Dolgozhatunk együtt.
 Annyira ideges lettem, hogy hátat fordítottam neki, majd elindultam.
 - Hé várj, most meg hova mész? - kiáltott utánam, de éreztem, hogy nem sokáig bírja visszafogni a nevetését.
 - Neked nem tökmindegy? - mordultam fel, majd megindultam az erdő felé.
 Elöntött a mámor, mikor arra gondoltam, hogy láthatom a farkast. Annyira gyönyörű ... És boldog voltam, hogy vele lehetek. Tudtam, vele biztonságban vagyok ,hiszen soha nem bántana.Kiértem a rétre, ledobtam a táskámat a kiszáradt fűre, majd odafutottam az erdő széléhez.
 És most? Kezdjek el kiabálni, hogy : Gyere elő! Lompos Farkas, gyere a mama farkashoz! Gyere, vagy nincs többé vacsira kutyakonzerv!
  Prüszköltem a nevetéstől. Hát, ez még magamban is hülyén hangzik. És nem is mondanék neki ilyet.
 A hátam mögött, egy távoli ponton ágak reccsenését halottam. Felgyorsult szívveréssel megpördültem a tengelyem körül. A hang egyre csak közeledett, körbe az erdő szélén ... 
 A bokor ismét megmozdult mögöttem. Olyan gyorsan fordultam meg, hogy meg kellett kapaszkodnom egy ágban, ha nem akartam elesni.  És ott állt. Előttem, összeszűkült szemmel figyelt. Észre sem vettem, hogy a szívem kétszer olyan gyorsan dobog, mint szokott.
 Biztos voltam benne, hogy ő az. Mintha csak hallanám felgyorsult szívverését. Vagy az az enyém?!
 Annyira megörültem, hogy hirtelen kihagyott vagy két ütemet a szívem. Elpárolgott a félelmem.
 Elmosolyodtam, de olyan szélesen, hogy fájt tőle az arcom.
 - Hát eljöttél. - néztem végig bundás testén. Olyan nagynak, és erősnek tűnt, hogy tényleg biztonságban éreztem magam vele. Végül tekintetünk találkozott, felnyüszített, közelebb lépett hozzám. Lehajolt, hogy arcunk egy magasságban legyen, majd még lejjebb, hogy orrával megbökdösse a tenyeremet. Felkacagtam a csiklandós érzéstől. Megsimogattam a kézfejemmel az orrát, majd mindkét tenyeremmel a fejét, nyakát, majd mikor elértem egy bizonyos pontot, hirtelen elernyedt merev teste, és elkezdett dorombolni, mint egy kiscica, akit a gazdája kényeztet. Ujjaimmal gyengéden köröztem azon a ponton. Lehuppant a földre, hozzám hajolt, majd végignyalta az arcom.
 Csupa nyál volt a fejem, de hirtelen szét tudtam volna robbanni az örömtől. Olyan, mintha megcsókolt volna, s most olyan volt, mint egy kezes bárányka, a legaranyosabb kiskutya. Csak ő éppen nagy, és ráadásul farkas. Pulcsimmal megtöröltem az arcomat.
 Lefeküdt, én pedig nyakába kapaszkodva lekuporodtam mellé, tovább simogatva azt a helyet, amitől ennyire ellazul.
 Nyelvét kinyújtva lihegett, én pedig nagy bundájába fúrtam az arcom.
 Hülyén éreztem amiatt magam, hogy elkezdek beszélni egy állathoz, de az a bensőséges kapcsolat, ami kialakult közöttünk, elűzte a bizonytalanságom.
 - Tudod - kezdtem. - utálok iskolába járni.
 Röhögött. Komolyan mondom, hogy röhögött. Olyan emberi volt. De ez nagyot lendített a magabiztosságomon.
 - Van egy tanár - folytattam. - Mrs. Gwendolyn. Őt ki nem állhatom. Ma felküldött az igazgatóhoz.
 Felhördült, majd kérdő és együttérző tekintettel rámnézett. Mintha csak kimondta volna a kérdést.
 - Visszafeleseltem neki.
 Elismerő pillantással nézett rám gyönyörű sötét szemeivel.
 - És ... Veled? Történt valami?
 Mintha kapnék is választ. De kaptam. Jobbra-balra ingatta a fejét, mintha csak aztmondaná : semmi különös. Csak a szokásos.
 - Olyan jó veled. - böktem ki, mielőtt még végiggondolhattam volna. Hirtelen rámnézett, amolyan együttérző pillantással. Rögtön elpirultam, és bundájába rejtettem az arcomat.
 Most ezt miért mondtam? Nem mintha nem lenne igaz. De ez olyan volt, mint egy szerelmi vallomás. A végén még hülyének néz, vagy azt hiszi, belé zúgtam.
 Olyan édes érzés. Imádok vele lenni.
 Egész nap így ültünk, majd hirtelen eszembe jutott valami.
 - Felülhetek a hátadra? - kérdeztem félénken.
 Bólintott, én pedig mosolyogva felpattantam, leporoltam a nadrágomat, majd mikor ő is felállt, figyelmeztettem.
 - Elég nehéz vagyok, úgyhogy...
 Lehajolt, és én óvatosan felültem a hátára. Belekapaszkodtam a nyakán a bundájába, majd rádőltam. Futni kezdett...
 - Ó,ez nem volt a tervben! - kiáltottam.
 De ez meghazudtolta amit éreztem. Szárnyaltam. Egyszerűen fantasztikus érzés volt.
 Körbefutottuk az erdőt, és csodálkoztam, hogy egyetlen ág sem sértette fel a bőröm.
 Teljesen hatalmába kerített az extázis. Mintha én is olyan lennék, mint ő. Mintha én is az erdőbe tartoznék.
 Mintha én is állat volnék.
 Annyira jól éreztem magam, hogy nem volt időm kitörölni ezt a gondolatot az agyamból.
 Visszaértünk a tisztásra, és lecsúsztam a farkasom hátáról. A lábaim remegtek, mint a kocsonya, és bele kellett kapaszkodnom a bundájába, hogy el ne essek.
 Felnyüszítettet, mintha aggódna. Bocsánatkérő tekintettel nézett rám, ledőlt a rét közepén, hogy én is lefeküdhessek.
 Megráztam a fejem, és játékosan megvakartam a hasát. Furcsa hangot hallatott, mintha kacagna. Én meg mintha csiklandoznám. Hát csiklandoztam, míg ő hempergett a fűben.
 Majd azon kapom magam, hogy én vagyok alul, és ő csiklandoz az orrával. Annyira kacagok, hogy majd megfulladok.
 - Elég! Elég! - sikoltoztam.
 Mosolygott, de abbahagyta. Kellett még két perc, mire le tudtam nyugodni. Lefeküdt mellém, majd együtt szuszogtunk tovább. Légzésem csillapodott, végül már teljesen egyenletes volt. Lassan lecsukódtak a szemeim. De még innen láttam, amint le megy a nap. Gyönyörű vörös volt a táj, és már csak arra tudtam gondolni, hogy az élet szép. Gyönyörü tájak jártak a fejemben, vörös naplemente, óriás farkasok, erdő ... a képek olyan gyorsan váltották egymást, hogy időm sem volt őket megnézni. De mégis, tisztán emlékeztem mindegyikre.
 Mind olyan élénk volt... képek az erdőről ... a tengerről ... semmiből termett farkasokról...
 egy fekete ... egy rozsdabarna ... egy szürke ... egy nyurga, homokszínű... egy sárbarna színű ...
 és mind egy pontot néztek a távolban ... egy lány állt ott ... fehér ruhája szakadt, lebeg a szélben, mint sötétbarna haja ... Egy szikla, alatta a tenger ostromolta a falát ...
 A lány leugrott, a farkasok fájdalmasan felvonítottak, de olyan élénken érzem ... mintha az ereimben folyna az ő vérük ... de hiszen én álmodom ...
 Felpattant a szemem. Hideg verejtékben úsztam, ziháltam, és a könnyeim is kibuggyantak. Mi történt?
 Az ágyamban voltam. És valaki betakart. De hogy kerültem oda? Hiszen az előbb még a tisztáson voltam ...
 Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta.
 A farkasok.
 Mi köze nekik az én farkasomhoz?
 Felpattantam. Hajnali egy óra. Nagyszerű. Kiszaladtam a fürdőbe. Megmostam az arcom, de  a melegvíz olyan jól esett elmerevedett testemnek, hogy beálltam letusolni a zuhanyzóba. több kevelet is kiszedtem a hajamból, mire úgydöntöttem, megmosom. A habok lecsurogtak a vállamon, végig a testemen. A forró víz nagyon jól esett. De az az érzés, hogy figyelnek, nem akart elmúlni. Fáradt voltam. Mégis éber. És Jacob jutott eszembe. Kiléptem a zuhanykapinból. Magam köré csavartam a törülközőt. Megnéztem magam a tükörben. Kipirult arc, duzzadt szemek, szív alakú arc, vizes haj, mely a vállamra és a hátamra tapadt. És valamiért komolyan Jacob Black- en járt az eszem.
 Üldözési mániám van- gondoltam.
 Kinéztem az ablakon, de szerencsére semmi és senki nem volt ott. Magamban nevettem.
 Mégis, ki akarna engem meglesni?