2010. augusztus 29., vasárnap

4. Fejezet

Hajnali ötkor már ébren voltam, s magamban köszönetet mormoltam azért, hogy álmatlan éjszakám volt a rémisztő rém álmok helyett. Mikor már sokszori próbálkozások ellenére sem tudtam visszaaludni, felkaptam a nadrágomat és a pólómat a földről, majd magamra rántottam őket.
Kikukkantottam az ajtó mögül, és mikor nem találtam senkit ébren, halkan lelopakodtam a konyhába. Már nem volt olyan sötét az ég, mint korábban, de azért világosnak sem volt nevezhető. De nem kapcsoltam villanyt. Aztán eltöprengtem azon, hogy miért is jöttem a konyhába. Ja, persze.
Odasétáltam a hűtőhöz.
Bekukkantottam a hatalmas frigóba, és nem tudtam eldönteni, mit egyek. Aztán megláttam egy tálcát, tele sütivel ( vagyis biztosan tele volt, de mostanra a felét már elmajszolgatták ). Óvatosan megfogtam egy szeletet, kivettem a tejet a hűtő oldalából, majd a vállammal belöktem az ajtót.
Kerestem egy tálat, és rátettem a finomságomat, nehogy összemorzsáljak mindent. Egy bögrét félig töltöttem tejjel, majd óvatosan beraktam a mikróba, és elindítottam. Mikor lejárt, még azelőtt kinyitottam az ajtaját, mielőtt elkezdett volna hangosan pittyegni. A dobozt visszaraktam a helyére. Aztán egy álmos hang megszólalt mögöttem.
- Kaphatok én is? - motyogta Seth.
Megfordultam, és a szívem majd kiugrott a helyéről. ( Nem Seth jelenléte váltotta ki ezt belőlem, hanem az, hogy nem vagyok egyedül, és alaposan rám ijesztett. ).
- Ezt nem nekem kéne megkérdeznem tőled? - feleltem, miközben a szívemet markolásztam. Észrevette rémült arckifejezésem, és elnevette magát. De azért nyúltam a hűtő felé.
- Hagyd csak! És bocs, hogy rád ijesztettem.
Megráztam a fejem.
- Bocsánat kérés elfogadva. Egyébként, mit keresel itt?
Tettetett szánalommal nézett rám.
- Hát, ha rémlik, én itt lakom.
Nevettem.
- Nem úgy értem. Miért nem alszol?
Megvonta a vállát. Azért látszik rajta, hogy álmos.
- Ugye nem én ébresztettelek fel? - rémülten néztem rá, de megnyugodtam, mikor egy intéssel elhessentette a gondolatot.
- Nem tudok. Csak forgolódtam, és csak aztán hallottam meg, hogy valaki itt van a konyhában - matatott a mikró gombjaival.
Bólogattam.
- Nem baj, ha én is csatlakozom hozzád az Üljünk-a kanapén-mert-nem-tudunk-aludni buliba? - vigyorogtam.
- Dehogy! Talán így nem lesz olyan uncsi a plafont bámulni. - nevetett rám vissza.
Visszatántorogtunk a nappaliba, majd egymással szembe, hátunkat a karfának dőltve leültünk. Betakartuk a lábunkat és felhúzott térdünket, majd csöndben majszolgatni kezdtük a sütinket. Komolyan isteni volt.
- Anyu csokissütije messze földön a legjobb - mondta Seth. Bólogattam.
- Az én anyum meggyes pitéje volt a legfinomabb. Mindig csinált ilyet, mielőtt ... - mielőtt nem gázolta halálra egy részeg kamion sofőr. Félrenéztem. Miért érzékenyülök el így mindig? Erősebbnek kell lennem.
- Oh ... bocs - mondta Seth őszinte sajnálattal a hangjában. - Nem úgy gondoltam.
- Persze - bólintottam a szemébe nézve. Nagyon gyenge vagyok. De nem szabad annak lennem. Leraktam a tálamat a kis asztalra, majd visszaültem a kanapéra.
- Ma suli - sóhajtott, miközben ő is eltette a kistálját.
- Ne is mondd! - fintorodtam el. Találkozás Jacob Black- el, találkozás Carollal, töri röpdolgozat kiosztása ... Találkozás a farkasommal. Felderült az arcom.
- Bocs, hogy ilyen hétköznapi dolgokkal untatlak, ugyanis nagyon el vagy varázsolva. - fürkészte mosolyogva az arcomat.
Elmondjam neki? Úgy döntöttem, ez az én titkom marad. Inkább csak behunytam a szemem, lejjebb csúsztam a kanapén, a fejem a karfán pihent. Seth is elhelyezkedett.
- Azt hiszem, egy pohár tej után képes leszek elaludni - motyogtam, majd ahogy jósoltam, egy perc múlva elragadott az álom.

########

Reggel Charlie jött értem. Mivel semmilyen cuccom nem volt, nem kellett semmit összepakolni. Elköszöntem Sue- tól és Harry- től, majd végül Seth- től. Leah nem volt itthon, korán elment. Otthon Charlie a tegnapi napomról kérdezett ( bizonyára furcsának találta a dolgot, hogy együtt aludtam Seth- tel, de csak legyintettem. ) Seth már pelenkás koromban is a legjobb barátom volt, nem voltak egymás előtt titkaink. Csak egy. Ami az enyém. Elszégyelltem magam. Seth mindent elmond nekem, én pedig nem vagyok őszinte.
- Szuper volt! - mosolyogtam rá, majd feltrappoltam a fürdőszobába zuhanyozni. Gyorsan letusoltam, felöltöztem, összefogtam a hajam, bedobáltam a könyveimet a táskába, majd az előszobába érve elköszöntem Charlie- tól. Bebújtam a tornacipőmbe, majd elindultam a suliba.

- Olyan gáz, hogy gyalog jársz suliba! - csóválta a fejét Carol. Egymás mellet sétáltunk az iskola parkolójában.
- Nem emlékszem, kérdeztem volna a véleményed. - feleltem nyugodt hangon, bár volt egy kis él a hangomban, ezt le sem tagadhattam.
Észrevettem valamit. Elterelte a figyelmemet Carol csacsogásáról.
Megváltozott a légkör. Mindenki csöndben volt,alázatosan lehajtott fejjel sietett az óráira. Tényleg- szinte már futottak. Megijedtem. Kerestem, mi válthatta ki belőlük ezt a szokatlan reakciót. Körbenéztem, aztán észrevettem. A parkolóban sétált, pont felénk tartott. Carol is abbahagyta a beszédet, felhördült, majd lesütötte a szemét. Öten voltak, élükön az elnyomás királynője, a legyőzhetetlen, félelmetes, gyönyörű szőke lány.
Megálltak előttünk.
Ősi ellenségemmel találtam szembe magam.

Remélem, tetszett :) Majd sietek a kövivel ( ha tudok ) :P pusz : b.

5 megjegyzés:

Jennyfer írta...

Sziaa. (:
Nagyon jó lett ez a fejezet is. :D
Kövit akarook. :P:D
uhh, utálja Jacobot, pedig Jacob a farkas... :D Furcsa fordulat.:D És izgi. :D
Várom a következőt. Hamaar! :P
Puszii. *.*

Névtelen írta...

szia :)
köszike, sokat jelentenek nekem a véleményetek :)
remélem, tudok olyan gyorsan írni, hogy még ma legyen friss, de nem biztos, úgyhogy ... :D
mégegyszer köszii :D
puszi ^^

Névtelen írta...

Szia:D
Jó a töri érdekes. Jó a részek is és persze várom a következőt:P
De szerintem nem Jacob a farkas szerintem Seht.Nem tudom hogy miért?4 Csak mivel nem néz a szemébe és nagyobb lett, ezért úgy gondolom hogy ő az.
De ez majd később kiderül.
Pusz: Liz

Névtelen írta...

Szia! Az új fejit mikor rakod fel? Már alig várom hogy találkozzanak!
Köszi, puszi

Névtelen írta...

sziasztok:)
nemtom, mikor lesz friss, mert sokat kell tanulnom, de már elkezdtem írni, az eleje meg is van.
örülök neki, hogy tetszik a töri, bár ez a feji elég uncsi lett ( szerény személyem szerint :D).
De a kövi szerintem izgisebb lesz, mivel Bella talizik Jake-kel, de hogy miért, azt nem mondom el. :D
köszi hogy olvassátok :)
pusz
bia:)