Helló-belló, kicsik. Mizujs felétek? Ide is régen írtam... Szóval, arra gondoltam, mi lenne, ha folytatnám a blogot? Egészen hiányzik... Ahogy így feljöttem, teljesen elragadtak az emlékeim. Ezen még gondolkozom, de nem ezért jöttem elsősorban.. hanem, hogy reklámozzak egy másik blogot, ami szintén az enyém! (:
faljuk fel a szivárványt
Nézzetek be! Ez egy One Direction-fanfic, érdemes elolvasnotok, ez egy kicsi belőlem meg azokból a dolgokból, amiket szeretek.
Au revoir, törpék!
2013. január 25., péntek
2011. szeptember 27., kedd
2011. szeptember 23., péntek
Sajnálom...
Úgy tűnik, nem megy nekem. Ennek a blognak az írása. Tudom, hogy sokan szerették, de volt olyan is, akinek nem tetszett, de nekem már ez nem megy. Nem tudom, mi teszi velem ezt, de... sajnos ez van, kész, bezár a bazár.
Annyit kell a tetejébe tanulnom! Ott a felvételi, a plusz órák, négy verseny, amire jelentkeztem... Ajh. Nem jó ez így.
Úgy hogy bezárom a blogot. Nem miattatok. Imádtalak tieket, és mindig annyira boldog voltam, mikor kommenteltetek.
De bunkó voltam. Eltűntem a nyárra, most meg hirtelen ide kaptatok hozzátok, hogy csá, ennyi volt...
Most már mindegy.Sajnálom. Nem tudom csinálni. Mindent kitörlök, és majd csinálok egy új blogot, ahova néha firkantok pár szót magamról, részleteket olyan történetekből, amit nem raktam fel a netre... Remélem, nem haragszotok, vagy kurjongattok örömötökben, hogy na végre, végre, elhúzza a csíkot ez a szerencsétlen.
Pár hete olyan dolog történt velem, amit soha nem felejtek el, és még mindig kiráz tőle a hideg. Nem tudom, hogy történhetett. Ne, ne féljetek, nem erőszakoltak meg... De az alatt az este alatt megerősödtem és megkomolyodtam, és nem tudom, valamiért már nem akarom írni ezt a blogot.
remélem, megértitek. Örökké szeret titeket: Taniz, as L. Bianka.
Annyit kell a tetejébe tanulnom! Ott a felvételi, a plusz órák, négy verseny, amire jelentkeztem... Ajh. Nem jó ez így.
Úgy hogy bezárom a blogot. Nem miattatok. Imádtalak tieket, és mindig annyira boldog voltam, mikor kommenteltetek.
De bunkó voltam. Eltűntem a nyárra, most meg hirtelen ide kaptatok hozzátok, hogy csá, ennyi volt...
Most már mindegy.Sajnálom. Nem tudom csinálni. Mindent kitörlök, és majd csinálok egy új blogot, ahova néha firkantok pár szót magamról, részleteket olyan történetekből, amit nem raktam fel a netre... Remélem, nem haragszotok, vagy kurjongattok örömötökben, hogy na végre, végre, elhúzza a csíkot ez a szerencsétlen.
Pár hete olyan dolog történt velem, amit soha nem felejtek el, és még mindig kiráz tőle a hideg. Nem tudom, hogy történhetett. Ne, ne féljetek, nem erőszakoltak meg... De az alatt az este alatt megerősödtem és megkomolyodtam, és nem tudom, valamiért már nem akarom írni ezt a blogot.
remélem, megértitek. Örökké szeret titeket: Taniz, as L. Bianka.
2011. május 31., kedd
21. Fejezet + Szülinaap! :D
Sziasztok! Tudom, tudom, hogy nem jelentkeztem. Sajnálom. De örömmel, boldogan és vidáman jelentem be, hogy a blog 1 ÉVES! :D Május 27-én töltöttük be az egyet. Ezért hoztam nektek egy jó hosszú fejit ajándékba! Köszönöm az eddigi ÖSSZES kommentelőmnek, aki bátorított és javított. És köszönöm a rendszeres olvasóknak! Sokat jelentetek nekem.♥
Május 28-án pedig a kutyám, Lola lett 4 éves. Boldog szülinapot neki!!! ♥
Háromszoros ünnep! Remélem, tetszeni fog a fejezet.
Carol Montez
Egész este forgolódtam, nyilván azért, mert Embry Call NÁLUNK ALUDT.
Tudván, hogy egy majdnem-idegen van a házban, az embert elkapja valami nyugtalan érzés, csak azért, mert valaki a házban van, és ettől ideges lesz, még ha ismeri is azt a valakit.
Thiago, az a drága édes, olyan hisztit csapott, mikor Embry bejelentette hogy elmegy, hogy az valami le írhatatlan. Sírt, és csak sírt, aztán zokogott, és ordított, Embry-be kapaszkodott, és nem engedte el, és közben sírt, és zokogott. Embry kénytelen volt megígérni neki, hogy miután a szüleink hazaértek, és lefeküdtek, visszajön. Kicsit sértve éreztem magam, hogy meg se kérdez engem, hogy: ,,Ja, igen, persze hogy visszajövök! Persze csak ha Carol nem bánja, mert ugye most ő a főnök..."
De nem, nem, Embry Call, a szent... ő nem kérdezi meg.
És mivel Thiago nem aludt el addig, míg az a túlméretezett indián meg nem érkezett, én sem aludtam. Vigyáznom kellett rá. Ja, ja, tudom... tök gáz, hogy ennyit figyelek az öcsémre. De azért mégis csak az öcsém. És összeomlanék, ha kiderülne, hogy valami baja esett, mert én nem figyeltem rá.
Éjfél is elmúlt, és Thiago akkor kérdezte meg hatszáznyolcvanadjára, hogy mikor jön Embry, és már majdnem elaludtam a földön várakozás közepette, mikor a srác megkocogtatta az ablaküveget.
Kis híján megütött a guta. Felpattantam, hogy ablakot nyissak félholt állapotomban, a rózsaszín cicanacimban meg a fehér fölsőmben, de Embry megelőzött - a fejemnek baszta az ablakot, hogy finoman fogalmazzak.
- Azt a...! Au! Aah! - nyögdécseltem, a fejem szorongatva, mikor hátratántorodtam. Aztán befogtam a saját szám, és visszakényszerítettem a könnyeimet a szemembe. Halkan szitkozódtam, s csak akkor vettem észre, hogy hogy Embry előttem áll, és beszél hozzám.
- Mi van? - nyögtem.
Aggodalmasan pillantott rám. Megint nem volt rajta póló, csak egy szál farmer gatya. Mögötte kint csendesen szitált a hó. Nem értem, előttem akar keménykedni, vagy csak szimplán hülye, hogy félmeztelenül szaladgál télen?
- Nagyon fájt? Bocsánat! Hadd nézzem meg - elkapta a kezem, ami a homlokomat szorította, és a saját ujjait helyezte rá. Mikor a jobb szemöldököm fölött megnyomkodta, mintha felrobbant volna valami ott, úgy fájt.
- Au! - nyávogtam. Minek van ilyen jó erőben? A mázlista!
Embry csak még aggodalmasabb lett. - Van valahol egy törölköző? Hozok jeget...!
Leültem az ágyra, és Thiago rögtön odaszaladt hozzám.
- Jól vagy, Carly? - fogta két kis apró tenyerébe az arcom. Puszit nyomott a puklimra, ami kicsit fájt, de azért jól esett.
- Hát persze, minek nézel te engem? - mondtam, de azért az ölembe ültettem, és megcsipkodtam az arcát. - Milyen úriember vagy te! Még csak nem is ugrottál Mr Call nyakába, mikor megjött.
- Hát féltem, hogy bajod esett - pirult el a kis édes. Hirtelen nagyon meghatódtam, és nem tudtam mit felelni, ezért csak ringatni kezdtem, mire álmosan lecsukódott a pillája. Küzdött az álmosság ellen.
- Embry… - motyogta.
- Itt marad éjszakára, nyugodt lehetsz. Megígérem. És most aludj, édes! - ringattam és énekelni kezdtem neki, mert kis korában ez mindig segített neki elaludni.
Betakartam, mikor elnyomta az álom, s letettem óvatosan az ágyára. Felkeltem, s megfordultam. Embry az ajtófélfának dőlve várt, mellkasán összefont kezekkel - az egyikben jég -, és engem figyelt. Lekapcsolta a villanyt.
- Nem tudtam, hogy szoktál énekelni - mondta, és odajött.
- Nem szoktam. Csak Thiagonak.
Megnézte a homlokom. Egy pillanatig vizsgálta, s csak akkor jöttem rá, hogy mit tett, mikor már a törcsibe takart jeget a púpra tette.
- Látsz a sötétben? - kérdeztem, és rögtön meg is bántam, mert biztos hülyeségnek tartotta. De - La Push szerelmére! - koromsötét van, és ő csak úgy simán nézegetett engem.
- Hmm - mintha zavarban lenne. - Szépen feldagadt. - kikerülte a válasz adást. Nyitottam a szám, de aztán megütötte a fülem valami. Ajtó csapódás. A szüleim felkeltek, s világosság gyúlt a folyosón. Embry egy pillanat alatt berántott az ajtó mögé, szorítva magához, s lélegzet fojtva várta, hogy jön- e valaki. A szívem a torkomban dobogott, majd hirtelen, elöntött a láz. Úgy éreztem, mindjárt megsülök. Égtem. A kezem Embry mellkasához nyomódott; rájöttem, hogy onnan jön a forróság. Embry a lázas, nem én. Magamban megkönnyebbültem, aztán dühös lettem. Ez lesz a vége a meztelenkedésnek hó idején!
Lépteket hallottunk, ami megállt a szoba küszöbén, beljebb jött - itt Embry is közelebb húzott magához - és becsukta az ajtót. A villanyt leoltották a folyosón, majd pár pillanat múlva a léptek zaja is elhalt az ajtó csukódás hangjaival együtt.
Embry felsóhajtott.
- Ez forró helyzet volt.
Az arca olyan közel volt hozzám, hogy a lehelete csiklandozta a bőrömet. Finom illata volt; különös, erdei illatok, mint a pézsma. Kábultan bámultam bele csillogó szemeibe, mert csak azt tudtam kivenni a sötétben.
- Inkább te vagy forró - ez kiábrándított. - Jesszusom, Embry, te olyan lázas vagy, mintha valami betegségben szenvednél! - suttogtam halkan. Aztán elhallgattam. - Ugye, nem szenvedsz halálos betegségben?
Elnevette magát, s egy picit hátrébb lökött. Sértődötten léptem hátra, s néztem oda, ahova képzeltem az alakját.
- Nincs semmi bajom.
Összefontam a karjaimat magam előtt.
- Nem versz át. Mutasd a homlokod!
Megindultam, de nem tudtam, hogy ő is közelebb jött, ezért beleütköztem. Elkapta derekam. Megdermedtem, aztán örülve a sötétségnek, hagytam, hogy a kipiruljak. Megérintettem a homlokát. Aztán el is kaptam, felszisszenve.
- Orvoshoz kell menned.
- És ha azt mondom, nincs semmi bajom?
A kezét nem vette le a derekamról, így amennyire tudtam, csípőre tettem a kezeim.
- Nem érdekel. És nem hiszek neked.
Felhorkant.
- Nem lennél kevésbé aggodalmas? - kérte.
- Úristen! Nem ütötted meg magad nagyon? Jaj, úgy sajnálom! Rohanok jégért! - utánoztam őt, mikor beütöttem a fejemet. Szinte éreztem, ahogy fintorog.
- Túljátszod.
Ciccegtem.
- Lehet. Akkor is orvosra lenne szükséged. - mondtam. - Kérlek. - tettem hozzá.
Pillanatokig csak meredtünk egymásra, legalábbis, én a sötétbe, ő meg rám…
- Talán mennem kéne - szólt végül. Mozdult, hogy induljon, de megállítottam.
- Thiago - csak ennyit mondtam. - Itt akarod hagyni?
Sóhajtott. Ez kiment a fejéből. Aztán odament Thiv ágyához, leült mellé, és csendben figyelte alvó kis öcsémet. Ez újra meghatott.
- Lefekszem. - kiléptem a szobából, aztán visszafordultam. - Anyáék ötkor kelnek.
Azzal távoztam, furcsa űrt hagyva magam után.
Tia Cullen
Eddie és Rosabel halkan sustorognak. A nappali sarkában állnak egymással szemben, és olyasmiről beszélnek, amiről nem szeretnék, hogy tudjak, mert folyton felém néznek. Talán rólam van szó. De nem hiszem. Rose-nak eszementül csillog a szeme, Eddie pedig zsebre dugott kézzel vitatkozik vele.
- Ne már, Rosabel - emeli meg a hangját Eddie. - Ekkora pipacs-ripacs még te sem lehetsz.
- Segíteni fogsz, különben… - Rosabel vigyora maga a megtestesült gonoszság.
- Nem.
- Oké. Szóval így állunk. Még meglátjuk, ki nevet a végén.- mondja Rosabel, azzal hátat fordít bátyámnak, és elmegy. Eddie vívódik, majd sóhajtva nővérem után szalad.
Na ez aztán fura volt! Sohasem láttam még ilyen elveszettnek Eddie-t, sem ilyen dühösnek Rose-t. Fogalmam sincs, mit terveznek, de biztosan semmi jót.
Felszaladok a harmadik emeletre a szobámba. Gyönyörű a kilátás. Pont ezért választottam ezt magamnak. Az orromat rögtön megcsapja az illat - összetéveszthetelen bármi, vagy inkább bárki máséval. Megrémülök.
Ha még itt vannak, nem tudom, mit akarnak tőlem. Aztán észreveszem. A boríték megcsillan az ablakon beszűrődő hold fényben. Ha a szívem még dobogna, olyan gyors iramban száguldana most, mint egy rakéta. A kezembe veszem, olyan gyöngéden, mint anya a gyermekét; percekig csak figyelem a gyönyörű kézírást, amivel a nevemet és a címemet írták. Félek kinyitni, ugyanakkor szét vet az izgalom. Tudom, hogy Tőle jött. Csakis tőle jöhetett. Kinyitom, és falni kezdem a betűket.
Kedves Tia!
Még mindig Bennem él olaszországi utazásod emléke. Lesújtott a hír, mikor megtudtam, hogy elmész - s még csak el sem köszönhettem Tőled. Persze tudom, hogy a család az elsö, de úgy érzem, szólhattál volna elöre távozásod idöpontjáról. De ez mit sem számít ahhoz képest, amit irántad érzek, s remélem, Te is irántam.
Hamarosan meglátogatjuk a várost, ahol laktok, munkaügyben. Szakmai titok, de Neked elárulom; egy elszabadult újszülött mészárolgat Forks városában. Figyelmeztettük öt, hogy ha nem korlátozza a szomjúságát, és feltünöen öl, kénytelenek leszünk drasztikus megoldáshoz folyamodni. A neve Esme. Remélem, Téged és a családodat békén hagyja - igen elvetemült egy nöszemély.
Drága Tia! Szinte látom magam elött sima arcodat, érzem ujjaim között puha, selymes hajadat, s érzem a szemeimbe mélyedő, gyönyörü, mélybarna íriszedet. Alig várom, hogy lássalak.
Addig is, várom válaszodat, kedvesem. Hiányzol.
Szeretettel,
Alec Volturi.
Sírhatnékom támad. Hát nem felejtett el! Azok után, hogy csak úgy eltűntem, mert azt hittem, hogy a családom bajban van. Téves riasztás volt persze. És otthagytam. Olyan buta voltam! Az én emlékemben is ott élnek vörös lángban égő szemei, fehér, kemény bőre, amik mégis lágyan érintettek, s szinte forrók voltak számomra. Sötét, szemébe lógó haja. Magas, szikár testalkata, széles vállai. A karjai. A róla alkotott emlékeim hirtelen rohamoznak meg.
A vár mögötti kert csodálatos. Volterrát elárasztja a napfény, felhő egy szál se az égen. Egy padon ülök, és aggodalmasan forgatom a kezemben tartott karkötőt. Akkor jelenik meg.
- Aggodalmasnak tűnsz - szólal meg, mikor felnézek rá. Pont, ahogy éreztem magam. Tudtam, hogy nem maradhatok sokáig, és nem szabad semmilyen érzéseket táplálnom iránta, de - egyszerűen képtelen voltam nem úgy gondolni rá. Mint az erős,védelmező férfira, aki a karjaiban tarthat. Megálljt parancsoltam képzelgésemnek, és erősen Alec szemébe néztem. Viszonozta a tekintetem. Hanyag eleganciával állt előttem.
Aztán leül mellém a padra, s megérinti az arcom.
- Én nem akartam ezt - szólalok meg zihálva.
- Tia! - formája a nevemet ívelt ajka. - Én sem így képzeltem.
Megpróbálok elfordulni, de nem ereszt a pillantása. Tenyerét rásimítja a nyakamra, puhán, óvatosan. Az álarca lehull, s egyszeriben meglátom benne a gyötrődő kisfiút, ami örökké kínozni fog, ha rosszul döntök.
Engedem, hogy megcsókoljon, s elárasszon egy különös melegség, ami már régóta nem. Hideg kő teste nekem szorul, ajka gyengéden, mégis intenzíven hívja táncba az enyémet. Képtelen vagyok ellenállni neki; hiszen azóta erre várok, ahogy először megpillantottam!
Kiszakadok az emlékből. A számhoz nyúlok - duzzadt, mintha Alec tényleg itt járt volna. Sebesen kapkodom be a levegőt, és az arcom is forró.
Melegem van, és úgy érzem, megfulladok itt bent. Ki kell szellőztetnem a fejem. Az ablakhoz ugrok, a levéllel a zsebemben, majd kiugrok.
Bella
Hivatalosan is 17 éves lettem. És meglepő módon, boldog vagyok. Nagyon! Mert azokkal töltöm a születésnapom, akiket szeretek. Charlie igazán kitett magáért - bulit szervezett, amíg Carollal vásárolni mentünk. Ő is szerepet játszott, és azért hívott el, hogy mindenki be tudjon lopódzni a házba, és aztán jól rám ijesszenek a nappaliban egy „Boldog szülinapooooot!” kiáltással.
- Te jó ég! - sikítok. Egy csomóan eljöttek, alig férnek be a szobába. Néhányan csak a konyhában kaptak helyet. Paul, Jared, Seth, Quil, Embry, Sam, Emily, Billy, Sue és Harry Clearwater, Leah, Charlie, Carol és Jacob elhalmoznak ölelésekkel, ajándékokkal, én meg kábultan a boldogságtól motyogom a köszönömöket. Könnyek szöknek a szemembe.
- Mi a baj, Bella? - aggodalmaskodik Jake.
- Semmi - felelem vigyorogva. - Boldog szülinapot nekem!
Május 28-án pedig a kutyám, Lola lett 4 éves. Boldog szülinapot neki!!! ♥
Háromszoros ünnep! Remélem, tetszeni fog a fejezet.
Carol Montez
Egész este forgolódtam, nyilván azért, mert Embry Call NÁLUNK ALUDT.
Tudván, hogy egy majdnem-idegen van a házban, az embert elkapja valami nyugtalan érzés, csak azért, mert valaki a házban van, és ettől ideges lesz, még ha ismeri is azt a valakit.
Thiago, az a drága édes, olyan hisztit csapott, mikor Embry bejelentette hogy elmegy, hogy az valami le írhatatlan. Sírt, és csak sírt, aztán zokogott, és ordított, Embry-be kapaszkodott, és nem engedte el, és közben sírt, és zokogott. Embry kénytelen volt megígérni neki, hogy miután a szüleink hazaértek, és lefeküdtek, visszajön. Kicsit sértve éreztem magam, hogy meg se kérdez engem, hogy: ,,Ja, igen, persze hogy visszajövök! Persze csak ha Carol nem bánja, mert ugye most ő a főnök..."
De nem, nem, Embry Call, a szent... ő nem kérdezi meg.
És mivel Thiago nem aludt el addig, míg az a túlméretezett indián meg nem érkezett, én sem aludtam. Vigyáznom kellett rá. Ja, ja, tudom... tök gáz, hogy ennyit figyelek az öcsémre. De azért mégis csak az öcsém. És összeomlanék, ha kiderülne, hogy valami baja esett, mert én nem figyeltem rá.
Éjfél is elmúlt, és Thiago akkor kérdezte meg hatszáznyolcvanadjára, hogy mikor jön Embry, és már majdnem elaludtam a földön várakozás közepette, mikor a srác megkocogtatta az ablaküveget.
Kis híján megütött a guta. Felpattantam, hogy ablakot nyissak félholt állapotomban, a rózsaszín cicanacimban meg a fehér fölsőmben, de Embry megelőzött - a fejemnek baszta az ablakot, hogy finoman fogalmazzak.
- Azt a...! Au! Aah! - nyögdécseltem, a fejem szorongatva, mikor hátratántorodtam. Aztán befogtam a saját szám, és visszakényszerítettem a könnyeimet a szemembe. Halkan szitkozódtam, s csak akkor vettem észre, hogy hogy Embry előttem áll, és beszél hozzám.
- Mi van? - nyögtem.
Aggodalmasan pillantott rám. Megint nem volt rajta póló, csak egy szál farmer gatya. Mögötte kint csendesen szitált a hó. Nem értem, előttem akar keménykedni, vagy csak szimplán hülye, hogy félmeztelenül szaladgál télen?
- Nagyon fájt? Bocsánat! Hadd nézzem meg - elkapta a kezem, ami a homlokomat szorította, és a saját ujjait helyezte rá. Mikor a jobb szemöldököm fölött megnyomkodta, mintha felrobbant volna valami ott, úgy fájt.
- Au! - nyávogtam. Minek van ilyen jó erőben? A mázlista!
Embry csak még aggodalmasabb lett. - Van valahol egy törölköző? Hozok jeget...!
Leültem az ágyra, és Thiago rögtön odaszaladt hozzám.
- Jól vagy, Carly? - fogta két kis apró tenyerébe az arcom. Puszit nyomott a puklimra, ami kicsit fájt, de azért jól esett.
- Hát persze, minek nézel te engem? - mondtam, de azért az ölembe ültettem, és megcsipkodtam az arcát. - Milyen úriember vagy te! Még csak nem is ugrottál Mr Call nyakába, mikor megjött.
- Hát féltem, hogy bajod esett - pirult el a kis édes. Hirtelen nagyon meghatódtam, és nem tudtam mit felelni, ezért csak ringatni kezdtem, mire álmosan lecsukódott a pillája. Küzdött az álmosság ellen.
- Embry… - motyogta.
- Itt marad éjszakára, nyugodt lehetsz. Megígérem. És most aludj, édes! - ringattam és énekelni kezdtem neki, mert kis korában ez mindig segített neki elaludni.
Betakartam, mikor elnyomta az álom, s letettem óvatosan az ágyára. Felkeltem, s megfordultam. Embry az ajtófélfának dőlve várt, mellkasán összefont kezekkel - az egyikben jég -, és engem figyelt. Lekapcsolta a villanyt.
- Nem tudtam, hogy szoktál énekelni - mondta, és odajött.
- Nem szoktam. Csak Thiagonak.
Megnézte a homlokom. Egy pillanatig vizsgálta, s csak akkor jöttem rá, hogy mit tett, mikor már a törcsibe takart jeget a púpra tette.
- Látsz a sötétben? - kérdeztem, és rögtön meg is bántam, mert biztos hülyeségnek tartotta. De - La Push szerelmére! - koromsötét van, és ő csak úgy simán nézegetett engem.
- Hmm - mintha zavarban lenne. - Szépen feldagadt. - kikerülte a válasz adást. Nyitottam a szám, de aztán megütötte a fülem valami. Ajtó csapódás. A szüleim felkeltek, s világosság gyúlt a folyosón. Embry egy pillanat alatt berántott az ajtó mögé, szorítva magához, s lélegzet fojtva várta, hogy jön- e valaki. A szívem a torkomban dobogott, majd hirtelen, elöntött a láz. Úgy éreztem, mindjárt megsülök. Égtem. A kezem Embry mellkasához nyomódott; rájöttem, hogy onnan jön a forróság. Embry a lázas, nem én. Magamban megkönnyebbültem, aztán dühös lettem. Ez lesz a vége a meztelenkedésnek hó idején!
Lépteket hallottunk, ami megállt a szoba küszöbén, beljebb jött - itt Embry is közelebb húzott magához - és becsukta az ajtót. A villanyt leoltották a folyosón, majd pár pillanat múlva a léptek zaja is elhalt az ajtó csukódás hangjaival együtt.
Embry felsóhajtott.
- Ez forró helyzet volt.
Az arca olyan közel volt hozzám, hogy a lehelete csiklandozta a bőrömet. Finom illata volt; különös, erdei illatok, mint a pézsma. Kábultan bámultam bele csillogó szemeibe, mert csak azt tudtam kivenni a sötétben.
- Inkább te vagy forró - ez kiábrándított. - Jesszusom, Embry, te olyan lázas vagy, mintha valami betegségben szenvednél! - suttogtam halkan. Aztán elhallgattam. - Ugye, nem szenvedsz halálos betegségben?
Elnevette magát, s egy picit hátrébb lökött. Sértődötten léptem hátra, s néztem oda, ahova képzeltem az alakját.
- Nincs semmi bajom.
Összefontam a karjaimat magam előtt.
- Nem versz át. Mutasd a homlokod!
Megindultam, de nem tudtam, hogy ő is közelebb jött, ezért beleütköztem. Elkapta derekam. Megdermedtem, aztán örülve a sötétségnek, hagytam, hogy a kipiruljak. Megérintettem a homlokát. Aztán el is kaptam, felszisszenve.
- Orvoshoz kell menned.
- És ha azt mondom, nincs semmi bajom?
A kezét nem vette le a derekamról, így amennyire tudtam, csípőre tettem a kezeim.
- Nem érdekel. És nem hiszek neked.
Felhorkant.
- Nem lennél kevésbé aggodalmas? - kérte.
- Úristen! Nem ütötted meg magad nagyon? Jaj, úgy sajnálom! Rohanok jégért! - utánoztam őt, mikor beütöttem a fejemet. Szinte éreztem, ahogy fintorog.
- Túljátszod.
Ciccegtem.
- Lehet. Akkor is orvosra lenne szükséged. - mondtam. - Kérlek. - tettem hozzá.
Pillanatokig csak meredtünk egymásra, legalábbis, én a sötétbe, ő meg rám…
- Talán mennem kéne - szólt végül. Mozdult, hogy induljon, de megállítottam.
- Thiago - csak ennyit mondtam. - Itt akarod hagyni?
Sóhajtott. Ez kiment a fejéből. Aztán odament Thiv ágyához, leült mellé, és csendben figyelte alvó kis öcsémet. Ez újra meghatott.
- Lefekszem. - kiléptem a szobából, aztán visszafordultam. - Anyáék ötkor kelnek.
Azzal távoztam, furcsa űrt hagyva magam után.
Tia Cullen
Eddie és Rosabel halkan sustorognak. A nappali sarkában állnak egymással szemben, és olyasmiről beszélnek, amiről nem szeretnék, hogy tudjak, mert folyton felém néznek. Talán rólam van szó. De nem hiszem. Rose-nak eszementül csillog a szeme, Eddie pedig zsebre dugott kézzel vitatkozik vele.
- Ne már, Rosabel - emeli meg a hangját Eddie. - Ekkora pipacs-ripacs még te sem lehetsz.
- Segíteni fogsz, különben… - Rosabel vigyora maga a megtestesült gonoszság.
- Nem.
- Oké. Szóval így állunk. Még meglátjuk, ki nevet a végén.- mondja Rosabel, azzal hátat fordít bátyámnak, és elmegy. Eddie vívódik, majd sóhajtva nővérem után szalad.
Na ez aztán fura volt! Sohasem láttam még ilyen elveszettnek Eddie-t, sem ilyen dühösnek Rose-t. Fogalmam sincs, mit terveznek, de biztosan semmi jót.
Felszaladok a harmadik emeletre a szobámba. Gyönyörű a kilátás. Pont ezért választottam ezt magamnak. Az orromat rögtön megcsapja az illat - összetéveszthetelen bármi, vagy inkább bárki máséval. Megrémülök.
Ha még itt vannak, nem tudom, mit akarnak tőlem. Aztán észreveszem. A boríték megcsillan az ablakon beszűrődő hold fényben. Ha a szívem még dobogna, olyan gyors iramban száguldana most, mint egy rakéta. A kezembe veszem, olyan gyöngéden, mint anya a gyermekét; percekig csak figyelem a gyönyörű kézírást, amivel a nevemet és a címemet írták. Félek kinyitni, ugyanakkor szét vet az izgalom. Tudom, hogy Tőle jött. Csakis tőle jöhetett. Kinyitom, és falni kezdem a betűket.
Kedves Tia!
Még mindig Bennem él olaszországi utazásod emléke. Lesújtott a hír, mikor megtudtam, hogy elmész - s még csak el sem köszönhettem Tőled. Persze tudom, hogy a család az elsö, de úgy érzem, szólhattál volna elöre távozásod idöpontjáról. De ez mit sem számít ahhoz képest, amit irántad érzek, s remélem, Te is irántam.
Hamarosan meglátogatjuk a várost, ahol laktok, munkaügyben. Szakmai titok, de Neked elárulom; egy elszabadult újszülött mészárolgat Forks városában. Figyelmeztettük öt, hogy ha nem korlátozza a szomjúságát, és feltünöen öl, kénytelenek leszünk drasztikus megoldáshoz folyamodni. A neve Esme. Remélem, Téged és a családodat békén hagyja - igen elvetemült egy nöszemély.
Drága Tia! Szinte látom magam elött sima arcodat, érzem ujjaim között puha, selymes hajadat, s érzem a szemeimbe mélyedő, gyönyörü, mélybarna íriszedet. Alig várom, hogy lássalak.
Addig is, várom válaszodat, kedvesem. Hiányzol.
Szeretettel,
Alec Volturi.
Sírhatnékom támad. Hát nem felejtett el! Azok után, hogy csak úgy eltűntem, mert azt hittem, hogy a családom bajban van. Téves riasztás volt persze. És otthagytam. Olyan buta voltam! Az én emlékemben is ott élnek vörös lángban égő szemei, fehér, kemény bőre, amik mégis lágyan érintettek, s szinte forrók voltak számomra. Sötét, szemébe lógó haja. Magas, szikár testalkata, széles vállai. A karjai. A róla alkotott emlékeim hirtelen rohamoznak meg.
A vár mögötti kert csodálatos. Volterrát elárasztja a napfény, felhő egy szál se az égen. Egy padon ülök, és aggodalmasan forgatom a kezemben tartott karkötőt. Akkor jelenik meg.
- Aggodalmasnak tűnsz - szólal meg, mikor felnézek rá. Pont, ahogy éreztem magam. Tudtam, hogy nem maradhatok sokáig, és nem szabad semmilyen érzéseket táplálnom iránta, de - egyszerűen képtelen voltam nem úgy gondolni rá. Mint az erős,védelmező férfira, aki a karjaiban tarthat. Megálljt parancsoltam képzelgésemnek, és erősen Alec szemébe néztem. Viszonozta a tekintetem. Hanyag eleganciával állt előttem.
Aztán leül mellém a padra, s megérinti az arcom.
- Én nem akartam ezt - szólalok meg zihálva.
- Tia! - formája a nevemet ívelt ajka. - Én sem így képzeltem.
Megpróbálok elfordulni, de nem ereszt a pillantása. Tenyerét rásimítja a nyakamra, puhán, óvatosan. Az álarca lehull, s egyszeriben meglátom benne a gyötrődő kisfiút, ami örökké kínozni fog, ha rosszul döntök.
Engedem, hogy megcsókoljon, s elárasszon egy különös melegség, ami már régóta nem. Hideg kő teste nekem szorul, ajka gyengéden, mégis intenzíven hívja táncba az enyémet. Képtelen vagyok ellenállni neki; hiszen azóta erre várok, ahogy először megpillantottam!
Kiszakadok az emlékből. A számhoz nyúlok - duzzadt, mintha Alec tényleg itt járt volna. Sebesen kapkodom be a levegőt, és az arcom is forró.
Melegem van, és úgy érzem, megfulladok itt bent. Ki kell szellőztetnem a fejem. Az ablakhoz ugrok, a levéllel a zsebemben, majd kiugrok.
Bella
Hivatalosan is 17 éves lettem. És meglepő módon, boldog vagyok. Nagyon! Mert azokkal töltöm a születésnapom, akiket szeretek. Charlie igazán kitett magáért - bulit szervezett, amíg Carollal vásárolni mentünk. Ő is szerepet játszott, és azért hívott el, hogy mindenki be tudjon lopódzni a házba, és aztán jól rám ijesszenek a nappaliban egy „Boldog szülinapooooot!” kiáltással.
- Te jó ég! - sikítok. Egy csomóan eljöttek, alig férnek be a szobába. Néhányan csak a konyhában kaptak helyet. Paul, Jared, Seth, Quil, Embry, Sam, Emily, Billy, Sue és Harry Clearwater, Leah, Charlie, Carol és Jacob elhalmoznak ölelésekkel, ajándékokkal, én meg kábultan a boldogságtól motyogom a köszönömöket. Könnyek szöknek a szemembe.
- Mi a baj, Bella? - aggodalmaskodik Jake.
- Semmi - felelem vigyorogva. - Boldog szülinapot nekem!
2011. május 10., kedd
20. fejezet
HÁT hát hát :DDD Elértük a 20. fejezetet is! És tök boldog vagyok :D Remélem, tetszeni fog, és megbocsátotok a késésemért! :) Kicsit sok volt a program mostanában, meg hát az ihlet...=/ De kész van végre, és remélem, izgultok kicsit. :) Jó olvasást! ♥
A földön ébredtem fel. Az utolsó, amire az álmomból emlékszem, hogy egy söröshordóban fürdök Madonnával. Ami alapvetően tök gáz, mert nem vonzódom a saját nememhez, bár legalább elmondhatom, hogy egy sztárral pancsoltam a habok között.
Álmosan nyitottam ki a szemem, és ültem föl. Fájt a hátam, mivel biztosan kiestem az ágyamból, és takaró sem volt rajtam, csak a fehér galléros pizsama fölsőm meg az alvásra használt rózsaszín cicanadrág. Megpillantottam a szemetesemet - még benne voltak a képeim Jacob Black-ről. Akkor dobtam ki őket, mikor Bella vette fel a telefont náluk.
Hogy Black-éknél tölti a szünetet? Azt hittem, szívbajt kapok. Nem igazság! Hisz Bella Swan tökre rühellte a srácot! Most meg hirtelen egymásnál holiday-eznek?
Ami egyenlő azzal, hogy Black belezúgott a csajba, Bella meg belé. És nekem semmi esélyem nála.
És ez fáj. Bár már nem érzek úgy Jacob iránt, mint rég, és a róla készült képeket is letéptem a falamról - a tapétával együtt -, tudtam, hogy nem lesz srác, akibe megint szerelmes leszek egy ideig, meg persze senki nem lesz olyan hülye, hogy pont Carol Montez tetszen neki.
Aztán eszembe jutott Thiago. Ő a hét és fél éves öcsém. Anyáék engem bíztak meg a felügyelésével - bár ma még el kell szaladnom valamiért a városba. Igazából Bella szülinapjára rendeltem még régebben egy karkötőt Seattle-ben, mert általában mindig veszünk ünnepekkor egymásnak ajándékot. Nem tudom, miért, talán csak tiszteletből, hogy nem felejtettük el vagy valami ilyesmi. Lehet, hogy kicsit haragszom rá, de legalább rádöbbentett, hogy nem jó egy álmot kergetni egész életemben.
Mindegy. Muszáj leszek magammal vinni Thiagot.
Bementem a konyhánkba. Földszintes házunk van, emelet nélkül. Aranyos kis lakás, nappalival, három hálószobával, konyhával és egy fürdővel. Ja, a gardróbunk egyben van a mosókonyhával, szóval plusz még egy helyiség.
Megnéztem az órát - fél tíz! Eddig aludtam volna? És hol van az öcsém?
- Thiv - motyogtam, mikor benéztem a szobájába. Rendetlenség, kék tapéta és sok játék. De nem volt itt. Megnéztem a nappaliban. Barna kanapé, krémszínű szőnyeg, mogyoró színű fal, tévé, dohányzóaszatal, könyves szekrény. Itt sem volt. Bekopogtam a fürdőszobába. Hátha vécén van; próbáltam elnyomni az idegességemet. Biztos itt van valahol. Mikor nem jött felelet, benyitottam. Üres volt. Kék csempés fürdőszoba, fehér fürdőkád és tusoló, kagyló alakú mosdó, felette tükör, vécé a sarokban, meg egy alacsony szekrény, tetején szépítkezési szerek. De nem hinném, hogy Thiago anya fésűi mögé bújt volna.
Megálltam a folyosón. Hova tűnhetett?
- Thiagoooo - kiáltottam. Anyáék szobájába nem mehetett, az enyémben pedig nem volt. Beszaladtam még a mosókonyhánkba, de ott sem volt. De azért biztonságképpen, benéztem a mosógépbe. Nem találtam.
- Thiv! Hol vagy?
Nem volt válasz. Folyton ezek a Nem-ek. Miért kellett neki eltűnnie? És akkor bevillant. A kert!
Felkaptam a bakancsomat, az első kezem ügyébe kerülő kabátot, és kirontottam a hátsóajtón a kertünkbe. Amit először észrevettem, hogy esett a hó, és most fehér minden, de nincsenek lábnyomok a földön. Kivéve pár mancsnyomot. Biztos az a kóbor kutya, aki már tél eleje óta ide jön kunyerálni kaját. Körbeszaladtam a házat, az öcsém nevét kiáltozva. Semmi. Ezért egy kicsit ideges lettem.
És akkor láttam meg.
Két alak, az egyik kicsi, a másik meg óriás, bár mivel én is magas vagyok, csak egy fejjel előzött meg.
Mindegy. A lényeg, hogy közeledtek, és mivel nincs kerítésünk, hamar beértek a hóáztatta gyepünkre.
Az öcsém kiugrott a magas kezéből, ügyesen landolt a földön, és gyorsan szaladni kezdett felém. Hatalmas mosoly napbarnította az arcán, a szeplői alig látszottak. Mire észbe kaphattam volna, nekem szaladt, én meg a lendülettől hátradőltem, ő pedig rám esett nevetve. Csúnyán akartam nézni rá, de aztán kitört belőlem a hahotázás.
- Carly! - kiáltott.
- Thiv... - aztán észbekaptam. - Hol a fenében voltál?
Az öcsém lekászálódott rólam, és én is felkeltem; aztán sikítanom kellett, mert a hó belement a nadrágomba. Szépen át is ázott.
- Hát én csak kijöttem a kertbe játszani - mesélte. Csúnyán néztem rá.
- De nem voltak lábnyomok a hóban.
Ekkor, mikor már majdnem elfeledkeztem az idegenről, ő megszólalt.
- Esett a hó, nem rémlik?
Nem igaz! A Sors! A Sors fintora ez! Embry Callt küldték volna Thiago megmentésére? Ó, minő hősiesség! Micsoda szerencse!
- Embry Call? - kérdeztem költőien. Aztán eszembe jutott gyönyörű öltözékem - pink cicanaci, kabát és fekete bakancs -, ez aztán a divat!
Végignéztem Embry-n. Egy szál tépett farmernadrág (!!!) volt rajta, és... semmi más. Rézbarna bőre teljesen elütött a fehérségtől, ami beborította a tájat, kidolgozott, izmos felsőteste, a válla, bevallom, egy pillanatra lenyűgözött. Az arca ... hát, az arcára nem így emlékeztem. Nagy, sötét szemei rajtam függtek, fekete kócos haja a szemébe lógott.
Mindent összevetve, elképesztő látványt nyújtott. A hátborzongató módban.
- Carly, éhes vagyok! - nyafizott Thiago. Rákaptam a tekintetem.
- Oké, oké, mindjárt csinálok neked reggelit. De először is; hogy kerültél oda be? - intettem a fejemmel Embry felé, s tettem csípőre a kezem. Járattam a pillantásom testvérem és a "megmentője" között.
- Itt volt az a kutya! - kiáltotta boldogan Thiv. - És játszottam vele...
Majdnem görcsöt kaptam.
- Egy kóbor kutyával játszottál kint egyedül?!
- Nyugi, Carly! - szólt közbe Embry. Nem kerülte el a figyelmem, hogy úgy szólított, mint az öcsém. Kicsit fintorogtam. - Az öcséd itt van, nem? Épségben hazahoztam.
- Na és te mit kerestél az erdőben? - fordultam most hozzá. - Thiago nem ment... - elakadt a mondat félúton.
Az öcsémhez fordultam, és a szívem kihagyott egy ütemet. - Nem mentél messzire, ugye? Csak itt voltál a közelben, igaz?
Anyáék ki fognak nyírni! Mennyi vadállat van a közelben... rókák, farkasok...
- Naná hogy nem! - mondta Embry, és mintha sértésnek vette volna, hogy nem hiszem el: Thiagonak egy haja szála se görbült. Sóhajtottam.
- Jó, jó. Most pedig szépen bemegyünk - léptem öcsém mellé, és fogtam meg a kezét. Anélkül, hogy felszólítottam volna, Embry követett minket a házba.
Ajánlott Music1 Music2 Music3
Bella Swan
Behúztam Jacobot a szobámba. Charlie nincs itthon, és mi hozzánk jöttünk tanulni - vagyis eljátszani, hogy rendesen viselkedünk és tanulunk, mint a minta tanulók. De én egészen mást akartam. Hiányzott a suliból, a folytonos őrjáratnak és a falka-bajoknak köszönhetően, és mikor hajnalban hazaér, csak bedől az ágyb, és átalussza a napot, hogy aztán újból kezdje az egészet. Mert mostanában egy új vámpír telepedett le Forks városában - és az sem a Cullenék, sem Esme.
Vigyáznak a törzsre, persze... de ezzel az egész ostobasággal Jacob jár a legrosszabbul. Hiszen ő őrjáratozik legtöbbet, alfa helyettes, ő a felderítő, meg ilyenek.
Alig láttam a héten. Olyan mély depresszió telepedett rám a suliban, hogy úgy éreztem, nem élem túl nélküle. Akárhányszor átmentem a Black-házba, mindig Billy nyitott ajtót:,,Jake nincs ithon... Jake alszik..."
És ebbe már majdnem belebetegedtem.
Mikor is ma délután meg nem jelent a házunk előtt... Olyan érzésem volt, hogy mentem a nyakába ugrok, csak hát Charlie éppen a konyhában ebédelt, és nem akartam feltűnést.
A szemébe néztem, és összerogytam pillantása intenzivitásától. Megfogta a kezem, de nem mondott semmit. Átjárt bőrének melege, s ez kellemes bizsergéssel töltött el engem. Aztán elengedett, s az érzés tovaszállt.
- Helló, Charlie! - kiáltott be Jacob, mikor odaért apámhoz.
- Szevasz, Jacob - viszonozta melegen az üdvözlést Charlie. - Mi járatban erre? Rég nem találkoztunk...
- Bellához jöttem a leckék miatt... Egy csomó bepótolnivalóm van, tudod, volt pár gond a falkában...
Charlie bólogatott, és közben öltözködni kezdett. Délutáni műszakos volt ma.
- Hát, akkor jó tanulást... - köszönt Charlie. - Este későn jövök!
Azzal kilépett az ajtón.
Jacobra néztem - szavak nélkül kommunikáltunk. Megfogtam a kezét, ő pedig megsimította az arcom. Felhúztam az emeletre.
Mikor felértünk, halkan becsuktam az ajtót, és megfordultam. Felnéztem rá, és ő lenézett rám. Lassan átölelte a derekam. A szívem hangosan dübörgött.
- Hiányoztál - motyogta. - Nagyon-nagyon hiányoztál. - egy tincset a fülem mögé tűrt, szívszaggatóan szerelmes pillantással nézett, és nekem újra sírhatnékom támadt, amiért látom. A mellkasára tettem a kezem, és engedtem, hogy közelebb húzzon magához. Mikor megcsókolt, éreztem, hogy megtelik a szívem boldogsággal és mérhetetlen szerelemmel Jacob iránt. Olyan édesen csókolt, mint még soha - intenzív, mégis lassú. Szorosabban ölelt, mint máskor. Aztán el kellett válnom tőle, mert levegőt kellett vennem. Szaporán szedte a levegőt, aztán megfogta az arcom, és csókokat nyomott az ajkamra. Lehúztam az ágyra, ültömben átöleltem, majd hagytam hogy rám nehezedejen. Végig simított az oldalamon, megremegett, majd helyet cseréltünk - ő került alulra, én felülre. Mikor felnézett rám sötét, fekete szemével, nyelt egyet, és óvatosan megsimította a vállam. A csípőjén ültem, mert nem mertem lejjebb csúszni. Megint csak egy nadrág volt rajta - tisztán láttam meztelen felsőtestét. Lassan megérintette az ingemen a fölső gombot, majd újabban nagyot nyelve kigombolta. Aztán még egyet, és még egyet - az inget alig érintve a bőrömhöz, letolta a vállamról.
Csodálva nézte fekete csipke melltartómat fehér bőrömön, majd megint a szemembe bámult. Lehajoltam, és megcsókoltam - ezúttal nem óvatosan. Jacob leszedte a nadrágomat, simogatott, de aztán belém villant valami, ködös emlékezetem határába.
- Ne most... - motyogta csukott szemmel Jacob. Megállt a mozdulattal, és remegő testem szorosan magához szorította. Észre sem vettem, hogy ennyire remegek. Fogta a takaróm, és kettőnkre terítette. Hozzábújtam, kicsit pironkodva, hogy ilyen alulöltözött vagyok vele az ágyamban, de azért jólesően. A hátam simogatta, és hamar felmelegedtem forró testétől. Felkönyököltem a mellkasán.
- Nekem is hiányoztál - krákogtam. - Nagyon-nagyon...
- Tudom - simította ki egy tincsemet a szememből. Aztán az arcomat figyelte. - Gyönyörű vagy.
Elpirultam, és félrenéztem.
- Nagyon tetszik ez a fekete csipke-csoda - fogta meg a vállamon lévő pántot. Majd elengedte. - Bár nélküle még jobban tetszenél.
Szaporábban szedtem a levegőt, mire elmosolyodott, de csak kicsit, és a szeme is komolyan csillogott.
- Akarod, hogy levegyem? - tettem fel a kérdést.
- Az akaratnak semmi köze nincs ehhez. Bár lenne! - sóhajtott.
- De van. Ha szeretnéd...
- Itt nem rólam van szó, Bella - vágott közbe. - Még nem vagy készen rá. Ne tegyél semmit csak az én kedvemért! - megint közbe akartam vágni, de folytatta. - Még nem vagy készen rám.
De nagyon is kész vagyok - akarta mondani a szám. De legbelül tudtam, hogy igaza van. Ezért csak behunytam a szemem, és rádőltem.
- Na látod - puszilta meg a fejem búbját. - Egyébként, hoztam neked valamit.
Kicsit mocorgott, egyik kezével benyúlt a zsebébe, majd kihalászott egy kis csomagot. Barna textil és egy picike masni. Izgatott lettem, és ismét felkönyököltem, de Jake letolt magáról maga mellé, s mindketten felültünk. Egyik kezével megfogta az enyémet. Egy pillanatra a szeme a melleimre vándorolt, de elfordult.
- Kicsit zavarba ejt a ruházatod... - mintha kicsit elpirult volna. Ezt elégedettséggel nyugtáztam. Megköszörülte torkát, majd kibontotta a csomagot. A tenyerembe csillogó valami hullott.
Egy karkötő. Rajta egy apró faragott farkas, egy szív alakú gyémánttal, és még pár kicsi piros ékkővel. Jacob fogta az ezüstöt, és felrakta a kezemre. Mikor bekapcsolta, elégedetten puszilta meg a tenyerem.
- Tetszik? - kérdezte reménykedve.Megint sírni akartam. Mikor Jake az arcomhoz nyújt, csak akkor vettem észre, hogy tényleg könnyezem.
- Gyönyörű. Gyönyörűbb, mint bármi más, amit eddig láttam. - remegő karokkal átöleltem. Szorított, majd belesóhajtott a nyakamba.
- Boldog születésnapot, Bella!
Igaz, hogy még csak holnap lesz, de én könnyekig hatódtam. - Szeretlek!
- Én is szeretlek.
Azzal összebújtunk, és vártuk, hogy ránk esteledjen.
Készítettem egy vidit:)
Szóóóval.... Csináltam egy videót Jake-ről és Belláról. Nagyjából elmeséli a történetet eddig, ahol tartunk, de majd, ha tudok, csinálok még többet, csak feliratosat♥ A feji pedig készül, és nemsokára készen.....♥ addig is jó mulatást! És remélem, tetszik majd a vidi...........Lájk :))
2011. április 2., szombat
19. fejezet
Hello édeseim. Itt a fejezet, amit (remélem) már vártatok. Szeretnék kapni pár kommentet! Örülnék, ha a 29 r.o.-ból nem csak hárman-négyen írnátok.:) [A képen a macska szemét nézzétek!]
Ezenkívül jó hétvégét kívánok! ölel brii.
Bella
A megbeszélt helyen, a folyó melletti tisztáson volt a gyűlés. Ott voltak a törzs tagjai, és - amin teljesen meglepődtem, bár várható volt -, apa, Charlie is. Billy Black, Harry és Sue Clearwater, Edgar Solys, Lomen Uley és John Ateara is jelen voltak. Valaki tüzet rakott, ami az erdő végénél lobogott fényesen. Még azelőtt elengedtem szerelmem kezét, mielőtt valaki észrevehette volna a felnőttek közül. Nem néztem a szemébe - tudtam, hogy jobban szeretné, ha a szülők is tudnák. Felsóhajtottam. Nem szeretek csalódást okozni neki.
Sam most is ember alakban volt, és ismét csak a rövid farmernadrág és sportcipő volt rajta, mint miden falkatársán.Összeakadt a pillantásom egy kék szemmel a tisztás másik felén. Még azelőtt rájöttem ki az, mielőtt az agyam felfogta azt. Egy szándékosan eltépett rövid shortot és egy drapp színű spagetti pántos felsőt viselt.
Viviana elfordította a fejét. Mintha szégyellne valamit, ami meglepett. Sohasem volt érzelgős típus, már gyermekkorában sem. Alig hiszem el, hogy általánosban elválaszthatatlan barátnők voltunk. ( Bár lehet, hogy csak azt szégyellte, hogy nincs rajta smink. Anélkül elég.. ijesztően festett.)
Összerezzentem, mikor megéreztem, hogy mások is figyelnek. A barna hajú Cullen egyenesen és nyíltan bámult engem. Aztán én is csak néztem őt, annyira hihetetlenül, lehetetlenül és félelmetesen fantasztikusan nézett ki. Zöld szemei egy macskáéra emlékeztettek, egy vadász tekintetére.
Megborzongtam, ahogy végigborsódzott a hátam. Megrándult a szája sarka, de ezt nem láthattam tisztán, mivel a távol álltak a tűztől - elég távolságra, hogy ne érezzék fenyegetve magukat, de nem elég távol, hogy ha támadnának, a farkasok ne tudnák elkapni őket. - Mindenki itt van? - rángatott vissza a valóságba Sam hangja. Kényszerítettem magam, hogy elfordítsam a fejem a különös fiúról; olyan volt, mintha csak a pillantása fogva tartott volna. Behunytam a szemem. A különös érzés megszűnt, s fellélegeztem. A figyelmem középpontjába Jacob került, aki Sam mellett állt, és összeszorított szájjal figyelte a vámpírokat, kb 5 méterre tőlem. Leöltem egy mohával benőtt sziklára.
- Nos, mindenki tudja, miért vagyunk itt. - kezdte beszédét Billy. - Ha jól sejtem - fordult egy szőke vámpír férfihoz, aki a "családfőnek" tűnt. - Nem csak egy rövid látogatásra érkeztetek Forksba. - Valóban nem - értett egyet a férfi. - Hosszabb távra, talán három-négy évre tervezünk. Persze, a szabályokat nem felejtettük el.
Érdeklődve hallgattam a beszélgetést, majd lopva megint a fiú felé fordultam. Fellélegeztem, mikor láttam, hogy ő az Ősöket figyeli. De mintha csak látta volna, felém fordult, és megeresztett felém egy mosolyt - és megakadt a szemem a fogain. Ragadozó - zakatolt az agyam. Egy szó száguldott a fejemben.. ragadozó.
A két tűhegyes szemfog megcsillant a tűz fényében; megfagytam ültömben. Tudtam, hogy a vámpíroknak ilyen fegyverük van, de élőben még szörnyűbb. Esmének nem voltak ilyen fogai - villant be egy gondolat. - És a szeme is vörös volt.
Kirázott a hideg az emlék hatására. Billy-re koncentráltam.
- ...megfelel? - fejezett be egy mondatot, aminek lemaradtam az elejéről.
- Teljes mértékben - felelte a szőke vámpír egy biccentéssel, és halvány mosollyal az ajkán. - A határunk a folyótól kezdődik. A tietek a túloldalán van. - És nem teszitek be a lábatok a területünkre. - szólt közbe Sam. - Különben felbomlik az egyesség.
- Persze. És ez fordítva is igaz - bólintott komolyan a férfi. Sam az apjára és Billy-re nézett, akik bólintottak neki.
- Akkor a Szerződés áll - fordult vissza a vámpírokhoz. Odalépdelt ruganyos, tekintélyt parancsoló léptekkel, és a kezét nyújtotta feléjük. A szőke férfi ugyanolyan komoly arccal előrelépett, és elfogadta.
Nap és Hold - jutott eszembe. Amíg kezet ráztak, elgondolkodtam azon, milyen lehet egy vámpírt megérinteni. Nem mikor ő fog meg... hanem mikor én érintem meg a bőrét.
Zöldszem elkapta a pillantásom, mikor a karját bámultam. Felvillantott egy mosolyt - a vámpírfogak eltűntek. Homályos tekintettel néztem rá a családjára. Egy nála kisebb termetű lányka vöröses barna hajjal nézegette az eget; olyan volt az arca, mint mikor egy gyerek ajándékot kap, és boldog meg vidám a tekintete. Neki is ilyen volt. Észrevette, hogy nézem, és mikor ő is - mint Zöldszem - elkapta a pillantásom, elmosolyodott.
Meglepődtem. Mintha tényleg örülne a találkozásnak. Túl döbbent voltam ahhoz, hogy visszamosolyogjak. Mellette egy szőke hajú, magas, hétmérföld hosszú vállakkal felszerelt srác magasodott. És vigyorgott. Összezavarodtam. Most mi van? Hülyén nézek ki, vagy mi? Nem lehet mindenki szupersztár kinézetű szuper séróval és gyönyörű alakkal - gondoltam kissé mérgesen magamban.
Az utolsó fiatalnak tűnő lány fensőbbségesen felszegte az állát, mintha csak azt mondaná: ,,Ne várd el, hogy én is mosolyogjak, csak azért, mert a mellettem álló hülyék azt teszik!" Ezen vigyorogni kezdtem, és ha a csaj felvillanó tekintete nem figyelmeztet, el is röhögöm magam. Ezzel Pöttöm, Szőkesrác és Zöldszem is így voltak. Elfordultak, hogy a tüzes tekintetű lány ne láthassa, hogy nevetnek. Köhögést álcáztak, mikor páran feléjük fordultak, amin megint nevethetnékem támadt, és a kezembe rejtettem az arcomat, nehogy hangosan felvihogjak.
Nos, azt kell hogy mondjam, ez egy elég jó kezdetnek nézne ki.Hangsúlyozom, nézne. Nem hiszem, hogy apa és Jacob valaha is a közelükbe enged.
Zöldszem legnagyobb bánatára.
Tia Cullen szemszöge negyed órával ezelőtt.
- Eddie! - bökdöstem meg idősebb fivéremet suttogva. - Eddie, a barna hajú lány téged néz!
Eddie először rám nézett, majd a lányra tűlünk kb. 6 méterre. Szinte hallottam, ahogy annak elakad a lélegzete - mindig ezt váltjuk ki az emberekből.
- Még nem hevertem ki Marie-Elsont - közölte velem bátyám. Pajkosan néztem rá.
- Tényleg? Ha ezt egy héttel ezelőtt mondod, el is hiszem. - Néztem, ahogy ő nézi a lányt. Ő is minket bámult, majd elfordította a fejét. - Szép ez a rét.
Eddie szórakozottan nézte a csillagokat. - Igen. - Tekintete az indiánokra szaladt, majd tovább a lányra. Alig mozgott a szája, mikor beszélt.
Adrianra néztem. Ő is az indiánokat bámulta. Csak Rosabel nem - természetesen most is csak magával volt elfoglalva. Carlisle előttünk állt kicsivel, kifejezve társalgó képességét, meg a mittudomén, mijét. Nagyjából nem is hallottam, miről beszélnek. A csillagokat számoltam az égen, arra a napra gondoltam, mikor megérkeztünk Forks-ba. - Tia, ha azt mondom, félek meglátni az új házunkat, elhiszed? - kérdezte tőlem Eddie a kocsiban ülve. Tettetve a sértődöttséget felbámultam rá.
- Talán nem bízol lakberendezői képességeimben? - Ha benned bízom, nem jelenti azt, hogy abban is bíznom kell. - mondta. Kuncogtam. Mikor kihajtottunk a város szélére Eddie Ferrarijával és Carlisle BMW-jével, engem is elkapott az izgalom. Vártam, mit szólnak majd a házunkhoz. Mindent megrendeltem, mielőtt ideértünk, és mindent elő is készítettem, sőt, interneten be is rendeztem, elküldtem a terveket a lakberendezőnek, és voilá - a ház gyönyörű volt. Óriási volt az egész villa, hatalmas üvegablakokkal, kőfallal, növényekkel... Mikor a ház mögé szaladtam, láttam, hogy a többiek már ott vannak.
- Kissé túlzásba vitted, Tia - szólalt meg Carlisle. A barlangfürdőre és a medencére néztem.- Ugyan, Carlisle! Tudom, hogy tetszik. Látom a szemedben.
Újdonsült apám a fejét csóválta lassan, mert tudta, hogy ezzel megőrjít.
- Legközelebb... - Legközelebb mi? - vágtam a szavába nem kicsit rémülten. - Nem bízod rám a házat? Carlisle, tudod, hogy nincs még egy olyan lakberendező, mint... - hadartam, mikor megláttam, hogy vigyorog. Elnémultam, és a vállába bokszoltam.
- Legközelebb a várost is te választod. Nem hinném, hogy egy ilyen medence Forks-ba való... - mondta, és mikor a szemébe néztem, azokba a nagy, kék szemekbe, láttam, hogy komolyan gondolja. Nevettem, és odaszaladtam megölelni. - Remélem, Rosabel meg lesz elégedve a szobájával...
Mélázásomból az repített vissza a valóságba, hogy megéreztem a hatodik érzékemmel, hogy figyelnek. A Lány volt az; rámosolyogtam, mire meglepődött, és gyorsan inkább Adrian-ra nézett, aki szintén mosolygott rá. A Lány ( Kutattam az emlékeimben, és ha jól emlékszem, a Bella névre hallgat...) sértődötten húzta össze az orrát, majd Rosabelre siklott a tekintete; és majdnem elröhögte magát. Gyors oldalpillantást vetettem nővéremre - olyan gőgösen szegte fel az állát és nézett le mindenkire, mintha tudatában lenne annak, hogy királyi sarj, és itt az van, amit ő mond.
Elmosolyodtam, és elfordítottam a fejem. Addigra már Ed és Adrian is felmérték a helyzetet, és kuncogni kezdtek, mire felénk fordult pár ember. Köhögést kellett színlelnem, úgy próbáltam visszafogni a röhögőrohamom. Láttam, hogy a csaj - Bella -a túloldalról is hasonlóképpen tesz. Rosabel ciccentett.
Eddie-nek intéztem a szavaimat, de nem fordultam hozzá.
- Még mindig nem heverted ki Mary-Fruskát?
Gondolkodott, majd tudományosan kifejtette véleményét.
- De igen, Cullen kisasszony. Határozottan elfelejtettem őt. - mondta, majd belecsípett a karomba. A nyelvembe haraptam, majdnem felkuncogtam.
Egyszerre néztünk Bellára, és egyszerre vettük észre a sötét hajú indián srácot az Ősök mellett, aki épp úgy nézett rá, mintha a lány lenne az egyetlen a számára. Elfojtottam egy sóhajt.
Szóval pasija van. Akkor Eddie-nek semmi esélye. Ahogy az eseményeket figyeltem, és bátyámat, meg a barna hajú szemezgetőt, egy gondolat fészkelt az agyamba: Vagy mégis?
2011. március 23., szerda
Jake és Bella első csókja{más háttérrel}
v
Nos, én így képzeltem el az első csókukat a parkban. :) Ez olyan meghitt.... Mindig visszanézem.
Hozzáfűzés: A különbség csak az, hogy Bella monogramja Isabella D. Swan.
Nos, én így képzeltem el az első csókukat a parkban. :) Ez olyan meghitt.... Mindig visszanézem.
Hozzáfűzés: A különbség csak az, hogy Bella monogramja Isabella D. Swan.
2011. március 17., csütörtök
my new award by: Friday. :)
Lássuk a szabályokat!
1, Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek.
2, Belinkelni azt a személyt, akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3, Továbbadni 3-5 tehetséges, lehetőleg kezdő blog társadnak és ezt tudatni is velük
Szóval, az első kettő megtörtént. Küldöm :
nOémi : http://superhero-hard.blogspot.com/
Niky : http://tulabaratsagonmaskepp.blogspot.com/
Rebecca : http://rebecca-new-life.blogspot.com/
Trixyke : http://egylanyerdekeselete.blogspot.com/
Ennyi lenne! Rem, nem hagytam ki senkit... :) Pusszantás
2011. március 11., péntek
18. fejezet
Bocsi a késésért!
Ezt a fejit narrátor szemszögből írtam meg / mármint az első részét/. Az előző fejihez kevés komit kaptam, de azoknak, akik írtak, köszi. :) Jó olvasást!
A lány letrappolt a ház lépcsőjén, feltépte az ajtót, majd pizsamában kilépett a száraz pázsitra. A látvány elsápaszotta: a két hatalmas farkas harapta, vágta, karmolta egymást. Isabella rájuk meredt, majd közéjük futott.
- Azonnal hagyjátok abba! - sikoltotta. Tudta, hogy a farkasok bőrében emberek vannak - méghozzá az egyik a szerelme.
Az nagy vörös felé kapta a fejét, óriási, sötét szemében egy pillanatra furcsa fény csillant. A másik szürke, kihasználva a pillanatnyi előnyt, ráugrott. És tovább harcoltak.
- NE! - kiáltotta újra a lány. Sietve, a könnyeivel küszködve körbenézett. Tenni akart valamit.
Gyerünk, Bella - biztatta magát. Gyerünk kislány. Keress valamit... Bármit...
Egy közeli fa tövében megpillantott a hold fényében egy hosszú, vastag ágat.
Ezt a fejit narrátor szemszögből írtam meg / mármint az első részét/. Az előző fejihez kevés komit kaptam, de azoknak, akik írtak, köszi. :) Jó olvasást!
A lány letrappolt a ház lépcsőjén, feltépte az ajtót, majd pizsamában kilépett a száraz pázsitra. A látvány elsápaszotta: a két hatalmas farkas harapta, vágta, karmolta egymást. Isabella rájuk meredt, majd közéjük futott.
- Azonnal hagyjátok abba! - sikoltotta. Tudta, hogy a farkasok bőrében emberek vannak - méghozzá az egyik a szerelme.
Az nagy vörös felé kapta a fejét, óriási, sötét szemében egy pillanatra furcsa fény csillant. A másik szürke, kihasználva a pillanatnyi előnyt, ráugrott. És tovább harcoltak.
- NE! - kiáltotta újra a lány. Sietve, a könnyeivel küszködve körbenézett. Tenni akart valamit.
Gyerünk, Bella - biztatta magát. Gyerünk kislány. Keress valamit... Bármit...
Egy közeli fa tövében megpillantott a hold fényében egy hosszú, vastag ágat.
2011. március 10., csütörtök
friiisss
Hali! Ha minden igaz, holnap jön a 18. fejezet. (Ha Csincsim lebétázza). Bocsánat a sok késésért!
Tökéletes indokot nem tudok felmutatni, és nem is akarok magyarázkodni.
Valamiért nem írtam meg. De ha minden jól megy, akkor holnap kiteszem!
Ölel titeket Bree.
Tökéletes indokot nem tudok felmutatni, és nem is akarok magyarázkodni.
Valamiért nem írtam meg. De ha minden jól megy, akkor holnap kiteszem!
Ölel titeket Bree.
2011. február 22., kedd
18. Feji ízelítő és egy rövid közlemény
Hali :)
Először a közleményt mondom, aztán az ízelítőt.
Na :) Úgy tervezem, hogy az első könyvből lesz még kb. 25-30 fejezet, aztán jön a második könyv. Ha minden a terv szerint halad :)
És :) Lenne egy kérésem... Én nem tudok normális sablont meg bannert csinálni, sem fejlécet, de ha valaki tudna nekem segíteni, annak nagyon örülnék! Annak elküldeném pl. a következő fejit egy nappal előbb cserébe v valami..:)
Ja és ez itt lent narrátor szemszögből van írva!
Dióhéjban ennyi, itt az előzetes, jó olvasást :)
A lány letrappolt a ház lépcsőjén, feltépte az ajtót, majd pizsamában kilépett a száraz pázsitra. A látvány elsápaszotta: a két hatalmas farkas harapta, vágta, karmolta egymást. Isabella rájuk meredt, majd közéjük futott.
- Azonnal hagyjátok abba! - sikoltotta. Tudta, hogy a farkasok bőrében emberek vannak - méghozzá az egyik a szerelme.
Az nagy vörös felé kapta a fejét, óriási, sötét szemében egy pillanatra furcsa fény csillant. A másik szürke, kihasználva a pillanatnyi előnyt, ráugrott. És tovább harcoltak.
- NE! - kiáltotta újra a lány. Sietve, a könnyeivel küszködve körbenézett. Tenni akart valamit.
Gyerünk, Bella - biztatta magát. Gyerünk kislány. Keress valamit... Bármit...
Egy közeli fa tövében megpillantott a hold fényében egy hosszú, vastag ágat. Egy pillanat alatt felrémlett a fejében a terv. Odaszaladt, felemelte a súlyos fegyvert, majd a szürke farkas hátára sújtott vele. Az felnyüszített, hangosan, majd megfordult.
És Bella akkor látta meg. Ugyanaz a farkas volt, aki az erdőben is megtámadta. Felgyüremlett benne a düh, a harag, és rávicsorított.
A farkas vigyorgott, majd otthagyva régi ellenfelét, egy másodperc alatt a lánynak esett.
Az kivédte, leguggolt, mielőtt a vadállat ráeshetett volna. Mikor felállt, s megfordult, ismét szembetalálta magát vele.
Bella a feje fölé emelte a farudat, és mikor a farkas ismét ugrott, lesújtott.
Először a közleményt mondom, aztán az ízelítőt.
Na :) Úgy tervezem, hogy az első könyvből lesz még kb. 25-30 fejezet, aztán jön a második könyv. Ha minden a terv szerint halad :)
És :) Lenne egy kérésem... Én nem tudok normális sablont meg bannert csinálni, sem fejlécet, de ha valaki tudna nekem segíteni, annak nagyon örülnék! Annak elküldeném pl. a következő fejit egy nappal előbb cserébe v valami..:)
Ja és ez itt lent narrátor szemszögből van írva!
Dióhéjban ennyi, itt az előzetes, jó olvasást :)
A lány letrappolt a ház lépcsőjén, feltépte az ajtót, majd pizsamában kilépett a száraz pázsitra. A látvány elsápaszotta: a két hatalmas farkas harapta, vágta, karmolta egymást. Isabella rájuk meredt, majd közéjük futott.
- Azonnal hagyjátok abba! - sikoltotta. Tudta, hogy a farkasok bőrében emberek vannak - méghozzá az egyik a szerelme.
Az nagy vörös felé kapta a fejét, óriási, sötét szemében egy pillanatra furcsa fény csillant. A másik szürke, kihasználva a pillanatnyi előnyt, ráugrott. És tovább harcoltak.
- NE! - kiáltotta újra a lány. Sietve, a könnyeivel küszködve körbenézett. Tenni akart valamit.
Gyerünk, Bella - biztatta magát. Gyerünk kislány. Keress valamit... Bármit...
Egy közeli fa tövében megpillantott a hold fényében egy hosszú, vastag ágat. Egy pillanat alatt felrémlett a fejében a terv. Odaszaladt, felemelte a súlyos fegyvert, majd a szürke farkas hátára sújtott vele. Az felnyüszített, hangosan, majd megfordult.
És Bella akkor látta meg. Ugyanaz a farkas volt, aki az erdőben is megtámadta. Felgyüremlett benne a düh, a harag, és rávicsorított.
A farkas vigyorgott, majd otthagyva régi ellenfelét, egy másodperc alatt a lánynak esett.
Az kivédte, leguggolt, mielőtt a vadállat ráeshetett volna. Mikor felállt, s megfordult, ismét szembetalálta magát vele.
Bella a feje fölé emelte a farudat, és mikor a farkas ismét ugrott, lesújtott.
2011. február 9., szerda
a blogger...
Csak pár mondat... Épp csináltam az új sablont, kb háromnegyed órán keresztül ezzel szarakodtam, mikor benyög valamit a Blogger arról, hogy : hiba történt, kérjük szíves elnézését.
Ne de most komolyan. :S Nem mentette el, pedig olyan sokat dolgoztam rajta!!!!
[A feji am kész, az legalább nem veszett el, azt is nemrég fejeztem be. Ha Friday lebétázza, akkor lehet, hogy holnap felkerül.]
Szóval... kezdhetem elölről az egészet. -.-" ~ Nademostigazánmérgesvagyok. :@ O_o"
De holnap infón megcsináljuk Csincsivel... <3 Remélem, sikerül majd... -.- :)
Addig is Good night. <3
Rem, nektek nem fog így baszakodni Blogger...
Ne de most komolyan. :S Nem mentette el, pedig olyan sokat dolgoztam rajta!!!!
[A feji am kész, az legalább nem veszett el, azt is nemrég fejeztem be. Ha Friday lebétázza, akkor lehet, hogy holnap felkerül.]
Szóval... kezdhetem elölről az egészet. -.-" ~ Nademostigazánmérgesvagyok. :@ O_o"
De holnap infón megcsináljuk Csincsivel... <3 Remélem, sikerül majd... -.- :)
Addig is Good night. <3
Rem, nektek nem fog így baszakodni Blogger...
2011. február 8., kedd
17. fejezet
A lenti kép elég depis, de most ez a feji nem kedvenc kis szereplőinkről fog szólni (teljesen). Párbeszédekben néhol szegény... És rövidke... Azért remélem, tetszeni fog. ^.^
tsók
Bella
Mielőtt Jacob elment volna, megfogadtuk, hogy egyszer megfogjuk Pault kínozni Sammel együtt, és felnyársaljuk őket egy ünnepi vacsora erejéig. Nos, azt hiszem, ez az első közös tervünk a jövőre nézve.
És mielőtt kilépett volna az ajtón, immár csak egy szál rövidnadrágban a hideg idő ellenére, száz, mézédes csókot váltottunk. Már majdnem ott tartottam, hogy visszahúzom őt, egyenesen az ágyába, de idejében elhúzódott, meg mentve kettőnket saját magamtól.
Mikor elment - most tényleg -, felszaladtam az emeletre, és belenéztem a tükörbe.
Mikor megláttam magam - kócosan, égnek meredő hajjal, duzzadt ajkakkal és kipirult arccal - még jobban elpirultam. Jaj, hogy szerethetett belém egy jóképű, okos és szexis srác? Pont Bella Swan-ba, a törpébe, aki annyira sem szép, mint egy féllábú majom?
Eszembe jutottak azok az idők, mikor kiskoromban együtt játszottunk. Mikor mentesek voltunk a misztikus világ fájdalmaitól... 3 évesen még együtt fürödtünk, és az anyukánk fürdetett minket.
Pár órával később - Viviana Solys
tsók
Bella
Mielőtt Jacob elment volna, megfogadtuk, hogy egyszer megfogjuk Pault kínozni Sammel együtt, és felnyársaljuk őket egy ünnepi vacsora erejéig. Nos, azt hiszem, ez az első közös tervünk a jövőre nézve.
És mielőtt kilépett volna az ajtón, immár csak egy szál rövidnadrágban a hideg idő ellenére, száz, mézédes csókot váltottunk. Már majdnem ott tartottam, hogy visszahúzom őt, egyenesen az ágyába, de idejében elhúzódott, meg mentve kettőnket saját magamtól.
Mikor elment - most tényleg -, felszaladtam az emeletre, és belenéztem a tükörbe.
Mikor megláttam magam - kócosan, égnek meredő hajjal, duzzadt ajkakkal és kipirult arccal - még jobban elpirultam. Jaj, hogy szerethetett belém egy jóképű, okos és szexis srác? Pont Bella Swan-ba, a törpébe, aki annyira sem szép, mint egy féllábú majom?
Eszembe jutottak azok az idők, mikor kiskoromban együtt játszottunk. Mikor mentesek voltunk a misztikus világ fájdalmaitól... 3 évesen még együtt fürödtünk, és az anyukánk fürdetett minket.
Egymás ujját cumiztuk, mikor féltünk a sötétben, ha épp egymásnál aludtunk. Ez valamiért nyugtató hatással volt ránk.
És ő mindig fogott nekem egy pillangót, ha éppen horgászni vittek a felnőttek - vagyis Charlie meg Billy. Néha a Clearwaterek is jöttek. Ha Seth-tel játszottam, Jake egész nap nem szólt hozzám, és egyedül foglalta le magát.
Egy teljes napomba telt őt kibékíteni. És ha sikerült - márpedig sikerült -, homok tortát csináltunk sütikkel, és belekentük egymás hajába.
Aztán már ott tartottunk, hogy elmúltunk 10 évesek. Az évek röpültek, túl voltunk Jacob anyja temetésén, az enyémén is, és beléptünk a kamaszkorba. A baráti kapcsolatunk kihűlt, mindketten le voltunk blokkolva az eseményektől. Egymáson kezdtük levezetni a dühünket, majd ott tartottunk, hogy nem találkozunk többet. Aztán eszünkbe jutottak a megmaradt szüleink.
Charlie-nak nem szabad tudnia a veszekedésekről... gondoltam én. Ezért, mikor miattuk újra találkozni kényszerültünk egymással, csak szemétkedtünk. Néha nagyon brutálisan. És most... El sem tudtam képzelni, hogy mi leszünk egy pár. Hogy egyáltalán szerelmes leszek. Megkönnyebülés, hogy nem veszekedünk. Igaz, hogy nem vállaltuk fel a kapcsolatunkat mások előtt, de ez nem számít. Egyszer úgyis el kell árulnunk...
De az még ráér.
Mert most épp olvasni készülök... Ne rágódjunk a múlton. És egy bölcs mondat egy bölcs embertől: A tegnap történelem, a holnap rejtelem, a ma ajándék.
Vagy valami hasonló.
És ő mindig fogott nekem egy pillangót, ha éppen horgászni vittek a felnőttek - vagyis Charlie meg Billy. Néha a Clearwaterek is jöttek. Ha Seth-tel játszottam, Jake egész nap nem szólt hozzám, és egyedül foglalta le magát.
Egy teljes napomba telt őt kibékíteni. És ha sikerült - márpedig sikerült -, homok tortát csináltunk sütikkel, és belekentük egymás hajába.
Aztán már ott tartottunk, hogy elmúltunk 10 évesek. Az évek röpültek, túl voltunk Jacob anyja temetésén, az enyémén is, és beléptünk a kamaszkorba. A baráti kapcsolatunk kihűlt, mindketten le voltunk blokkolva az eseményektől. Egymáson kezdtük levezetni a dühünket, majd ott tartottunk, hogy nem találkozunk többet. Aztán eszünkbe jutottak a megmaradt szüleink.
Charlie-nak nem szabad tudnia a veszekedésekről... gondoltam én. Ezért, mikor miattuk újra találkozni kényszerültünk egymással, csak szemétkedtünk. Néha nagyon brutálisan. És most... El sem tudtam képzelni, hogy mi leszünk egy pár. Hogy egyáltalán szerelmes leszek. Megkönnyebülés, hogy nem veszekedünk. Igaz, hogy nem vállaltuk fel a kapcsolatunkat mások előtt, de ez nem számít. Egyszer úgyis el kell árulnunk...
De az még ráér.
Mert most épp olvasni készülök... Ne rágódjunk a múlton. És egy bölcs mondat egy bölcs embertől: A tegnap történelem, a holnap rejtelem, a ma ajándék.
Vagy valami hasonló.
Pár órával később - Viviana Solys
Újabb fájdalom rázta meg a testem. Teljesen öntudatlan állapotban voltam. De még mindig küzdöttem ellene. A szobámban voltam, és meg akartam halni.
Miért nem adod meg magad neki? hallottam a hangot, ami azóta a fejemben zaklat, mióta elkezdődtek a rohamok. Lehet, hogy megőrültem. De az is lehet, hogy soha nem lesz vége ennek, és abba őrülök bele.
A karom olyan volt, mintha kiakarna szakadni a helyéből. Mivel a földön feküdtem, oldalra fordultam, és magam mellé hánytam. Hát ez szép, egy Solystól. Hogy csak úgy odaokád a földre. Szuper.
A savas, émelyítő érzés a számban és a gyomromban nem múlt el. Inkább csak elhalványult a a többi, felerősödött érzés mellett.
A koponyám szét akart törni. Feszített belülről. Vagy kívülről? Hirtelen a bokám megnyúlt.
Láttam, éreztem. Ha így folytatom, elérem a 180 cm-t is...
Marc mondta, hogy történni fog velem valami. Azt elfelejtette említeni, hogy ez ennyire fájdalmas lesz.
Mindenem sajgott. Feszített, húzódott, égetett, perzselt, összeszorított és nyújtott egyszerre.
- Marc! - kiáltottam a testvérem után. Az öklömbe haraptam, hogy visszafojtsam a kitörni készülő sikoltásaimat és könnyeket, de hirtelen megrémültem még egy újabb érzéstől. A fogaim...
Úristen...
Vergődve a szenvedésben, hirtelen alábbhagyott a fájdalom. Ugyanúgy sajgott, de már nem annyira, mintha ki akarnék lépni a testemből.
Még mindig feküdtem, de a látásom kitisztult. Láttam a szobám minden egyes részletét, és úgy néztem végig a posztereken a falon, mintha most látnám őket először.
Mert így is volt.
A látásom olyan jó lett egy pillanat alatt, hogy még a porszemeket is láttam a szobában szállingózni.
Hallottam a saját zihálásomat, a mély, állatias levegő vételt. Megrémültem. Mi történik velem?!
És a mókusok odakinn... Nekem ezeket nem lenne szabad hallanom. Nem lenne szabad a lépteket sem, kint a száraz pázsiton...
És illatokat is éreztem. Amit leginkább úgy tudok jellemezni, hogy... őszies. Gesztenyét ismertem fel többek között, leveleket, a tengert, ami jópárszáz kilométerre van innen...
Mikor lenéztem, egyet láttam meg. Egy mancsot karmokkal...
És újra visszatért a fájdalom. Ordítottam, torkom szakadtából, annyira mindent elsöprő volt az érzés...
Ember vagy - mondta a hang. Vagy csak én képzeltem? Nem érdekelt.
- Vivy - szólított egy hang, és mikor felpillantottam, három srácot pillantottam meg. Aztán elnyelt a sötétség, és ismét hánynom kellett.
- Vivy, nyugodj meg...
Hogy nyugodjak meg? Ők mit tennének a helyemben? A fájdalom elmúlt, és újra az a valami voltam. Szuszogtam, és elsírtam magam a félelemtől. Miért ilyen hosszú és szőrös az orrom?
- Vivy, Marc vagyok. Marc, a testvéred.
A testvérem. Hát mégis segít rajtam valaki? A fájdalom visszatért. Rájöttem, hogy a ruháim szanaszét szakadva hevernek mellettem a földön, és tök meztelenül fekszem a bátyám és a két ismeretlen előtt. Oda-vissza lényegültem, csak azt nem tudom, mivé. Még mindig sírtam. A kezemmel próbáltam eltakarni magam, de megint csak a földet kaparásztam a... a mancsommal.
Viviana - mondta egy nyugodt hang a fejemben. - Sam Uley vagyok. Kérlek, hallgass meg, és akkor tudok rajtad segíteni...
A hang elhalt, és csak ennyit nyögtem újra emberi alakomban: - Sam...
- Hallja a gondolatait - szólalt meg az egyik fiú. Jacob Black? Hihetetlen, hogy képes olyan nyugodtan állni ott egy helyben, és nem is próbál rajtam segíteni...
Nem önzőségből mondom. Hanem mert úgy érzem, mintha át ment volna rajtam egy úthenger, egy sajtreszelő, egy gyorsvonat, és tucatnyi kés... És mintha a turmixgép még mindig engem darabolna. Sőt, a préselőről még nem is beszéltem...
Nem önzőségből mondom. Hanem mert úgy érzem, mintha át ment volna rajtam egy úthenger, egy sajtreszelő, egy gyorsvonat, és tucatnyi kés... És mintha a turmixgép még mindig engem darabolna. Sőt, a préselőről még nem is beszéltem...
- Vivy, ha érted amit mondok, akkor figyelj rám, és tedd azt, amit parancsolok! - utasított Marc, és én tettem is volna, amit mond, csak éppen megint nem én voltam.
- Hát persze, hogy hallja, amit mondasz. Csak képtelen válaszolni - mondta szenvtelenül Black. Most akkor fölöttem kezdtek el veszekedni?
- Fogd be, Jacob. Te is átélted már ezt, tudhatnád, mennyire rossz az első. - állította le bátyám a kötözködő fiút.
- Te csak ne mond meg nekem, hogy mit tegyek, Solys - mondta indulatosan a Black fiú, mire a harmadik leállította mindkettőjüket.
- Ez nem a legmegfelelőbb pillanat, úgyhogy fogjátok be a szátokat, mielőtt én ütlek le titeket!
Jacob még elmormogott egy ,,Jujj, de félek..."- et az orra alatt.
Marc mostantól nekem szentelte a figyelmét.
Elmondták, hogy mit kell tennem. Abbahagytam az ostoba sírást. Még mindig iszonyatosan fájt mindenem, szenvedtem a saját kínomtól, de egy idő után, kezdett alábbhagyni. A hang a fejemben is segített; nyugtatgatott, magyarázott, míg teljesen le nem csillapodtam, s abba nem hagytam az ,,átalakulgatást".
Vagyis, hogy már nem változgattam oda-vissza, de... nem is voltam magam.
Egy állat voltam.
Teljesen nyúzottan, összegörnyedve feküdtem a padlón. Hányás szagtól és izzadságtól bűzlöttem, és nyüszítettem.
Egy állat hangján.
Jól van, Vivy. Most kelj föl, és gyere ki a szabadba. Egészen máshogy fogod látni a világot.
És én remegő végtagokkal, négykézláb és mancsokkal, felkeltem a földről.
Jacob
Viviana Solys volt a következő. És el sem hiszem, hogy Sam pont engem küldött Marc-ékhoz, mikor pontosan tudta, hogy ki nem állhatom a srác búráját. Ő támadta meg Bellát. Annyira akartam egy okot, a legapróbbat, hogy én is behúzzak neki egyet miatta. De nem lehetett, mert most a húga, Viviana volt középpontban. Hiszen átváltozott.
És most, itt állt előttem egy kisebb termetű, bár még így is nagy farkas, világos színű bundával, és tök értetlen képet vág.
- Nos, én úgy érzem, mehetnénk is. Óriási örömömre szolgált, hogy itt lehettem, de most, sajnálatomra, hív az otthon melege. - mondtam gúnyosan, majd mikor már fordultam volna meg, Marc hangját hallottam meg.
- Nagyon örülök, hogy mész. Szerintem nem is kellett volna itt lenned. Csak lábatlankodtál.
Dühödten fordultam meg, és remegés rázta meg a testem.
- Nem én akartam, Solys. - vicsorítottam rá. - De ha akarod, szívesen maradok ápolni a kis nővérkédet. Bár tudod, mit? Inkább a halált választom. Az biztos nem lehet rosszabb, mint hogy egy légtérben legyek veletek.
Meg is feledkeztem Embryről, aki épp Vivianával foglalkozott, s most épp az ajtót nyitotta ki neki, hogy ki tudjon szaladni a friss levegőre, ahol Sam várta.
- Elég legyen - szólt ránk. - Húzzatok kifelé, különben...
De egyikünk sem foglalkozott vele.
- Egyéb probléma? - köpte a szavakat Marc.
Az összes haragom összegyűlt a srác iránt, s robbant ki belőlem.
- Igen, van! - azzal egy pillanat alatt átlényegültem s neki ugrottam.
Bella
Este egyedül aludtam az ágyban. Hideg volt, és fáztam. A telihold bevilágított az ablak résein Jacob szobájában, és néhány tárgyat megvilágított. De ezenkívül sötét volt. És hiányoltam Jacob forróságát, a testét az enyémhez simulni. Hiányzott a horkolása, szíve ritmusos dobogása, lehelete a nyakamon...
Ó, annyira hiányzott. Míg ő őrjáraton van, én egyedül vagyok. És szomorkodom, mert nem bújhatok hozzá.
Hát, Bella, ezt nevezik önzőségnek. Csak magadnak akarod a srácot, és teljesen kisajátítod.
Uhhw, mikor lesz már reggel? Vagyis, kijavítva: mikor jön már Jake?
Míg ezen a gondolaton gondolkodtam, hangokat hallottam kintről. Dulakodó állatokét.
Morgó hangot hallattak lent, és én gondolkodás nélkül kipattantam az ágyból. Az ablakhoz siettem, kinéztem, és összeszorult a szívem.
A farkasom volt az. vagyis Jacob... És épp egy másik, egy szürke farkassal marcangolták egymást... Ami valamiért nagyon ismerős volt nekem... De hiába erőlködtem, nem jutott eszembe, honnan.
Elkapott a jeges rémület. Ha nem csinálok valamit, még bajuk esik... De aztán egy másodpercig még bámultam a gyönyörű, barna farkast elképedve. Hogy lehet, hogy egy.. ember van benne? Az én szerelmem?
Kiűztem a gondolatot a fejemből, hátat fordítottam és az ajtó felé szaladtam.
Nem nagy durranás, de most megteszi. :) Pls, ne nagyon toljatok le miatta...
- Hát persze, hogy hallja, amit mondasz. Csak képtelen válaszolni - mondta szenvtelenül Black. Most akkor fölöttem kezdtek el veszekedni?
- Fogd be, Jacob. Te is átélted már ezt, tudhatnád, mennyire rossz az első. - állította le bátyám a kötözködő fiút.
- Te csak ne mond meg nekem, hogy mit tegyek, Solys - mondta indulatosan a Black fiú, mire a harmadik leállította mindkettőjüket.
- Ez nem a legmegfelelőbb pillanat, úgyhogy fogjátok be a szátokat, mielőtt én ütlek le titeket!
Jacob még elmormogott egy ,,Jujj, de félek..."- et az orra alatt.
Marc mostantól nekem szentelte a figyelmét.
Elmondták, hogy mit kell tennem. Abbahagytam az ostoba sírást. Még mindig iszonyatosan fájt mindenem, szenvedtem a saját kínomtól, de egy idő után, kezdett alábbhagyni. A hang a fejemben is segített; nyugtatgatott, magyarázott, míg teljesen le nem csillapodtam, s abba nem hagytam az ,,átalakulgatást".
Vagyis, hogy már nem változgattam oda-vissza, de... nem is voltam magam.
Egy állat voltam.
Teljesen nyúzottan, összegörnyedve feküdtem a padlón. Hányás szagtól és izzadságtól bűzlöttem, és nyüszítettem.
Egy állat hangján.
Jól van, Vivy. Most kelj föl, és gyere ki a szabadba. Egészen máshogy fogod látni a világot.
És én remegő végtagokkal, négykézláb és mancsokkal, felkeltem a földről.
Jacob
Viviana Solys volt a következő. És el sem hiszem, hogy Sam pont engem küldött Marc-ékhoz, mikor pontosan tudta, hogy ki nem állhatom a srác búráját. Ő támadta meg Bellát. Annyira akartam egy okot, a legapróbbat, hogy én is behúzzak neki egyet miatta. De nem lehetett, mert most a húga, Viviana volt középpontban. Hiszen átváltozott.
És most, itt állt előttem egy kisebb termetű, bár még így is nagy farkas, világos színű bundával, és tök értetlen képet vág.
- Nos, én úgy érzem, mehetnénk is. Óriási örömömre szolgált, hogy itt lehettem, de most, sajnálatomra, hív az otthon melege. - mondtam gúnyosan, majd mikor már fordultam volna meg, Marc hangját hallottam meg.
- Nagyon örülök, hogy mész. Szerintem nem is kellett volna itt lenned. Csak lábatlankodtál.
Dühödten fordultam meg, és remegés rázta meg a testem.
- Nem én akartam, Solys. - vicsorítottam rá. - De ha akarod, szívesen maradok ápolni a kis nővérkédet. Bár tudod, mit? Inkább a halált választom. Az biztos nem lehet rosszabb, mint hogy egy légtérben legyek veletek.
Meg is feledkeztem Embryről, aki épp Vivianával foglalkozott, s most épp az ajtót nyitotta ki neki, hogy ki tudjon szaladni a friss levegőre, ahol Sam várta.
- Elég legyen - szólt ránk. - Húzzatok kifelé, különben...
De egyikünk sem foglalkozott vele.
- Egyéb probléma? - köpte a szavakat Marc.
Az összes haragom összegyűlt a srác iránt, s robbant ki belőlem.
- Igen, van! - azzal egy pillanat alatt átlényegültem s neki ugrottam.
Bella
Este egyedül aludtam az ágyban. Hideg volt, és fáztam. A telihold bevilágított az ablak résein Jacob szobájában, és néhány tárgyat megvilágított. De ezenkívül sötét volt. És hiányoltam Jacob forróságát, a testét az enyémhez simulni. Hiányzott a horkolása, szíve ritmusos dobogása, lehelete a nyakamon...
Ó, annyira hiányzott. Míg ő őrjáraton van, én egyedül vagyok. És szomorkodom, mert nem bújhatok hozzá.
Hát, Bella, ezt nevezik önzőségnek. Csak magadnak akarod a srácot, és teljesen kisajátítod.
Uhhw, mikor lesz már reggel? Vagyis, kijavítva: mikor jön már Jake?
Míg ezen a gondolaton gondolkodtam, hangokat hallottam kintről. Dulakodó állatokét.
Morgó hangot hallattak lent, és én gondolkodás nélkül kipattantam az ágyból. Az ablakhoz siettem, kinéztem, és összeszorult a szívem.
A farkasom volt az. vagyis Jacob... És épp egy másik, egy szürke farkassal marcangolták egymást... Ami valamiért nagyon ismerős volt nekem... De hiába erőlködtem, nem jutott eszembe, honnan.
Elkapott a jeges rémület. Ha nem csinálok valamit, még bajuk esik... De aztán egy másodpercig még bámultam a gyönyörű, barna farkast elképedve. Hogy lehet, hogy egy.. ember van benne? Az én szerelmem?
Kiűztem a gondolatot a fejemből, hátat fordítottam és az ajtó felé szaladtam.
Nem nagy durranás, de most megteszi. :) Pls, ne nagyon toljatok le miatta...
2011. február 5., szombat
17. fejezet Ízelítő
Egy kis részlet a fejiből, ami még nincs kész.
Nem elég egyértelmű - vagy igen?, de épp ez a lényeg.
Felkelteni az olvasók érdeklődését...=)
Nem tudom, mikorra várható a teljes rész.
Újabb fájdalom rázta meg a testem. Teljesen öntudatlan állapotban voltam. De még mindig küzdöttem ellene. A szobámban voltam, és meg akartam halni.
Miért nem adod meg magad neki? hallottam a hangot, ami azóta a fejemben zaklat, mióta elkezdődtek a rohamok. Lehet, hogy megőrültem. De az is lehet, hogy soha nem lesz vége ennek, és abba őrülök bele.
A karom olyan volt, mintha kiakarna szakadni a helyéből. Mivel a földön feküdtem, oldalra fordultam, és magam mellé hánytam. Hát ez szép, egy Solystól. Hogy csak úgy odaokád a földre. Szuper.
A savas, émelyítő érzés a számban és a gyomromban nem múlt el. Inkább csak elhalványult a a többi, felerősödött érzés mellett.
A koponyám szét akart törni. Feszített belülről. Vagy kívülről?
Marc mondta, hogy történni fog velem valami. Azt elfelejtette említeni, hogy ez ennyire fájdalmas lesz...
2011. január 29., szombat
2 új Díj
Két új díjjal gazdagodott a blog:) Thanks Neesh-nek :
És DorCsának :
Akinek küldöm :
Friday összes blogja
DorCsa blogjai
Mays blogjai
Smiley_Miley blogjai
És még1szer köszi<3<3<3 láww
2011. január 24., hétfő
16. fejezet
Igen, igen, még élek. Itt a nagyon-nagyon várt feji, és remélem, meg lesztek vele majd elégedve, annyi várakozás után... Nos, ha nem fog tetszeni, az ellen nem tudok tenni. :) Nem tudom, nektek mi a hosszú, de szerintem ez az lett. Nos, hagylak is titeket olvasni.
Ti amo, B.
Bells
Reggel Jacob ágyában ébredtem. A fejem kavargott, mintha részeg lettem volna, pedig csak korán keltem.
Csukott szemmel átfordultam a másik oldalamra, s csak később esett le, hogy Jacob-ba kellett volna ütköznöm.
A hátamra feküdtem, és széttárt karokkal tapogattam magam mellett a lepedőt. Semmi.
Felültem, és álmosan kikeltem az ideiglenes fekvőhelyemből. Felvettem egy kék melegítő nadrágot, egy hosszú ujjú, szintén kék pólóval ( a melltartót már említésre sem méltatom, hiszen anélkül már el sem lehet indítani egy lánynak a napot, nem? - a szerk. ).
Na szóval, mikor elkészültem, kimentem a fürdőbe, és elvégeztem reggeli teendőimet. Utána felfrissülve léptem ki a helyiségből, s indultam lefelé a lépcsőn. Időközben megéreztem valami irdatlanul rossz, égett szagot.
Beléptem a konyhába, s rögtön megtudtam, honnan jön az émelyítő szag.
Jake próbált reggelit készíteni. A tűzhely előtt állt, nekem háttal. Nem tehettem róla, muszáj volt kuncognom.
Mikor meghallott, megfordult.
- Jó reggelt, herceg nő. - vigyorgott. Odamentem elé, és átkaroltam a derekát. Így tett ő is velem. Egy egyszerű farmer nadrág volt rajta ( kivételesen hosszú ), és egy fekete rövid ujjú póló.
- Te meg mit művelsz? - nevettem el magam a végén. Jacob háta mögé pillantottam. Egy serpenyőből furcsa gőz szállt fel. Valószínűleg tojás akart lenni.
- Hát, igazából meg akartalak lepni, szerelmem. - vallotta be. - Csak hát a tervemet nem sikerült megvalósítani.
- Mert mi lett volna?
- Fantasztikus reggeli az ágyba, neked meg nekem - vigyorgott.
- Várj, ezen tudok segíteni - pusziltam meg igyekezetéért. Aztán az elrontott ételre néztem. - Csak azon nem...
Nevettünk.
Kidobtam a szemétbe az elrontott kaját, miközben Jake kinyitotta az ablakot, hogy kiszellőzzön a konyha.
- Hogy lehet egy rántottát elrontani? - csóváltam a fejem jókedvűen.
- Nekem még az is sikerült - morogta, de tudtam, hogy csak bűntudata van amiatt, mert a csodálatos reggelinket nem tudta elkészíteni. És így nem tudott meglepni. - Ne segítsek valamiben?
Nagyon édes volt, ahogy igyekezett.
- Szerintem téged ki lehetne tiltani a konyhákból. Közveszélyes vagy ránk nézve - fojtottam el újból kitörni készülő nevetésemet.
- Te pedig rám nézve vagy veszélyes! Teljesen elcsavartad a fejemet. - csapott le hirtelen ajkaimra. Nem volt időm feleszmélni, de pár perc finom csók csata után nagy nehezen eltoltam magamtól.
- Billy bármikor ránk nyithat - figyelmeztettem levegő után kapkodva.
- Tudom... - morogta ismét.
Egy percig hallgattunk, egymást ölelve, majd felsóhajtottam.
- Gyere, tegyél kenyeret a pirítóba!
Miután elkészültünk a fenségesnek tűnő, meleg tojás rántottával és szalonnával, mindent rápakoltunk egy nagy tálcára. Narancs levet, a pirítósokat, szalvétát, evőeszközöket, és persze a rántottát, amiből persze extra adagot csináltam, Jake és a hatalmas étvágya miatt.
Ő felkapta a megrakodott tálcát, könnyedén, mintha csak egy könyv lenne, s fellépdelt vele a lépcsőn a szobájába. Követtem.
Óvatosan letette a tálcát az ágyra, és elhúzta a függönyöket. A tér megtelt fénnyel.
- Mmm.. - szagoltam bele a levegőbe. Jólesett a finom illat a balul sült reggeli szaga után. Megkordult a gyomrom, s ezen muszáj volt nevetnem.
Lehuppantunk az ágyra. Közel egymás mellé húzódtunk, Jake az ölünkbe tette a kaját, és falatozni kezdtünk. - Még jó, hogy sokat csináltunk - jegyeztem meg meg. A csönd eddig nem kínos, inkább kellemes volt.
- Az már egyszer biztos - helyeselt szerelmem.
Szerelmem.
Furcsa volt számomra ez a szó. Még szinte ízlelgettem. De persze jó volt kimondani, még ha csak magamban is.
- Egyébként, hogy kerültem az ágyba? Ha jól emlékszem, a kanapén aludtunk el - révedt el a pillantásom, ahogy a tegnap estére gondoltam.
- Hajnal tájban felébredtem, és felhoztalak.
- Hmm.. - lassan kezdett eltűnni az étel a tányérunkról. Mikor mindent megettünk, megittunk, egyszóval elfogyasztottunk, Jake lemanőverezte a földre a tálcát.
- Mi lenne velünk nélküled? - gondolkodott félhangosan. Vigyorogtam.
- Nem sok. Talán a mosolyodból elélnétek, és tudnátok fogadni egy szakácsot, aki főzne rátok.
- Nem akarok szakácsot. Ha gazdagok is lennénk, csak téged fogadnálak fel, mert a te főztjeid a legjobbak.
Ha bóknak is szánta biztos komolyan gondolhatta, kihallottam a hangjából.
- Köszönöm - bújtam hozzá. Átölelt, fejemet a mellkasára döntöttem. Hallgattam szívének gyors, ütemes, és számomra megnyugtató hangjait.
- Bármikor - felelte, azzal belepuszilt a hajamba.
Valószínűleg így maradtunk volna egész délután - egész nap, egész héten és hónapban -, ha nem csorren meg a lenti vezetékes telefon.
- Ne már! - nyafogtam Jake forró karjaiban. Összeszorítottam a szemem.
A telefon kitartóan csöngött - csing-csing, csin-csing - de nem akaródzott nekünk felkelni. Jacob aztán megmozdult, de megelőztem.
- Hagyd, majd én - sóhajtottam bosszúsan, s kikászálódtam az ágyból. Lesiettem, s felvettem azt az idióta készüléket.
- Halló, Black lakás - próbáltam nyugodt hangot megütni. Nem volt válasz. - Halló! - szóltam ingerültebben.
- Bella?
Carol volt. Megismertem vékonyka, éles hangjáról. Összetéveszthetetlen.
- Szia Carol! - köszöntem kedvesebben.
- Ööö, izé... Jacobot kerestem, de.. Mindegy...
Szünet.
- Caro, van valami baj?
Szünet, megint.
- Mit keresel te Jacob Black-éknél? - a hangja mintha... féltékeny lett volna. Először nem esett le, miért.
- Hát itt töltöm az őszi szünetet - csúszott ki a számon meggondolatlanul. Aztán a fejemre csaptam. Te hülye! Hülye hülye idióta! Carolina bele van zúgva az én szerelmembe. Francba!
- Az őszi szünetet?
- Persze, mondtam... nem? - vékonyodott el a hangom. Még jó, hogy nem mondtam el neki. Totálisan kiment a fejemből. Persze, hiszen önző módon minden gondolatom Jacobon és körülöttem forgott...
- Nem - jött a tömör, rövid válasz, majd ismét nem szólalt meg egyikünk sem.
- Carol, mit akartál mondani ? Átadhatom neki - próbáltam menteni a menthetőt.
- Kösz, ráér a szünet után is. Szia - azzal a vonal megszakadt.
- Szia - mondtam a süket telefonnak.
Jakey
Bella visszamászott mellém. Magamhoz öleltem, és úgy pihentünk tovább.
- Carol volt.
- Tudom - feleltem. Hallottam mindent. Csak azt nem tudom ,mit akarhatott tőlem Carolina Montez. Egyáltalán, honnan van meg neki a számunk?! Rejtély.
- Min gondolkodsz ? - simított végig arcomon. Felé fordultam, s elvesztem szemeinek sötét tengerében. Ha fuldokoltam volna, Bellával még ez is gyönyörű lett volna. Ami persze önzőség..
Eszembe jutott, mikor régen, titokban mindenhova követtem Bellát, mikor nem őr járaton voltam.
Mikor találkoztunk a Réten - én farkasként -, és nekem kellet hazavinnem, mert elaludt, házon kívülről figyeltem őt ...
És mikor ő Seth Clearwateréknél aludt, összebújva a kissráccal, hát...
Nos, akkor már kezdtem kapizsgálni, mért rándul össze a gyomrom Bella neve hallatán. Rohadt féltékeny voltam. Seth-re és mindenkire, aki ölelhette vagy megérinthette őt, miközben engem gyűlölt...
De, hát... egyszer megláttam, mikor fürdött.
Igen, komolyan, én voltam, azon az estén, mikor hazavittem. Már bánom, hogy megtettem - no nem a látvány miatt. Sőt! Bella gyönyörű volt. Csak az a gond, hogyha ez kiderül... Igen, és itt jön az, mikor az derül ki, hogy hangosan gondolkodom.
- Hogy mit csináltál ?
Bells
Vér tolult az arcomba.
Bűnbánóan nézett rám.
- Én... Semmit... - próbálta visszaszívni, amit mondott, de nem tudta. Elszólta magát. Vagyis, inkább kimondta, amit gondolt, tudtán kívül...
Ujjaimmal lezártam a száját.
- Láttál, mikor fürödtem?
Látszott a szemében, hogy terelni akar, de közbevágtam.
- Láttál?!
Kiskutya szemeket meresztett rám.
- Olyan szép voltál...
A fejem tiszta vörös lehetett, annyira elpirultam. Szóval ő volt a kukkoló... Miatta éreztem azt, hogy bámulnak, mikor nem is volt senki a szobában... Szent Ég!
- Ezt még visszakapod, Jacob Black... - fenyegettem, miközben elrejtettem arcomat a tenyerembe. Félelmetesnek akartam, hogy hallatszódjon, de inkább volt nyöszörgés. - Te hazug kukkoló!
Ököllel ütöttem a mellkasát. Nem tudom, hogy egyáltalán megérezte-e, de ha nem, hát teszek róla. Jake hagyta egy darabig, hogy "tegyem a dolgom", majd mikor megelégelte, s lefogta a kezemet. Szorosan fogta, nem tudtam elszabadulni, bármennyire is próbáltam.
- Eressz el!
Elengedte a füle mellett.
- Hé! - átölelt nagy karjaival. - Gyönyörű voltál, Bella. Nincs mit szégyellned. Sajnálom!
Megbánó volt a hangja. De azért annyira mégsem sajnálhatta...
- Mivel tudnálak kiengesztelni? - könyörgött. Nem mertem rá nézni. És nem is szólaltam meg. Ez annyira kínos volt!
- Kérlek, ne érezd magad kínosan! - könyörgött tovább. - Soha többé nem teszem! Esküszöm! Bella, kérlek nézz rám!
Felnéztem rá. Nem a szemeibe, az arca mellé.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdezte visszafojtott lélegzettel. Elképesztően édes volt, még ebben a hülye helyzetben is.
Vártam, feszítettem a húrokat.
- Egy feltétellel - motyogtam, és a szám sarkában mosoly bujkált.
- Bármit megteszek!
Ez jól hangzik. Pillantásunk véletlenül találkozott, és Jacob nem eresztett többé.
- Vigyél a ki a Rétre - kértem. - Látni akarom az én farkasomat.
Megkönnyebbülten felsóhajtott, de aztán aggódva nézett.
- Biztos hogy jó ötlet ez?
Aszám sarka lefelé görbült. Azonnal megnyugtatott.
- Rendben! Amit csak akarsz.
Hozzábújtam. Beszéni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Jake biztos csak azért mondta, hogy gyönyörű voltam, mert nem akart zavarba hozni... Pedig megtette... És nem hiszek neki. Nálam nincs is rusnyább teremtés a Föld kerekségen.
- Min gondolkodsz ? - fogta meg a kezem.
- Nekem is be kell vallanom valamit - motyogtam szemlesütve. Magam sem tudom, de valahogy kicsúszott a számon. És már nem tudtam visszavonni.
- Mondd csak - bátorított selymes hangján.
Hallgattam. Arra az álmomra gondoltam, amikor Jacob és én... Szóval... AZT tettük. Francba az elszólásaimmal! Nem akarom elmondani neki... Annyira kínos... Még most is felperzseli a bőrömet az emlék.
- Te elpirultál - mosolygott, és maga felé fordította az arcomat. - Bella, most komolyan kíváncsi vagyok. Mit akartál mondani?
Sóhajtottam.
- Szóval mikor egyik nap azt álmodtam... Öhm... Mikor elaludtam az asztalnál. - kezdtem bele újra. - Álmodtam... Valamiről. Nagyon élethű volt, és azt hittem, tényleg megtörtént... - ráztam a fejem.
Várta a folytatást. Megint vettem egy mély levegőt, majd egy szuszra elhadartam.
- Az álmomban te meg én.. szóval... bűnbe estünk. - suttogtam, az arcom égett. - Mikor lejöttem a nappaliba, azért voltam annyira... felspannolva, mert azt hittem... Azt hittem, azért vittél az ágyadba, mert... Lefeküdtél velem.
A földet bámultam, a falakat, a képeket a rajtuk, az íróasztalt, a szekrényt, de nem néztem Jacobra. Mikor már vagy 5 prce így ültünk szótlanul, nem bírtam tovább.
- Jake? - kerestem pillantását. Gondolkodott.
- Gondolod, hogy megtenném veled azt, ha nem akarnád? - kérdezte, mintha a válasz olyan egyértelmű lenne. Persze, az volt. Ő sosem tenne olyat nekem, ami fájdalmat vagy bármi mást okozna.
- Nem. Csak annyira... Te nem élted át, tényleg olyan volt, mintha komolyan veled lettem volna. Bár - sóhajtottam, majd felbátorodva, s elnyomva a mellkasomban a szorító érzést az új hírek hallatán, kajánul elvigyorodtam. - Kár, hogy felébredtem.
Tekintete az enyémbe fúródott.
- Tényleg?
- Aham - vontam meg a vállam, de a mosoly nem tűnt el az arcomról. - Akarsz részleteket hallani?
Ő is mosolygott.
- Izgalmasnak tűnik.. Halljuk! - simította tenyerét a fenekemre.
- Nos, a konyhában voltunk... Én a tűzhelynél, te mögöttem... - emlékeztem vissza, miközben a hasán, pólóján keresztül játszadoztam az ujjaimmal. Kis szünetet tartottam, hogy eléggé kíváncsivá tegyem, majd folytattam. - Először a nyakamat csókoltad.
Itt a játék kedvéért beleharaptam a nyakába, mire borzongás futott át a testén, és erősebben szorította a fenekem, immár két kezével.
- Igen? - várta a folytatást.
- Aztán felültettél a pultra, és folytattad... - Megfogtam a kezét, és a hasamhoz vezettem. Tudom, hogy nem kéne így kiszúrni vele, de hát... Élveztem. - És benyúltál a pólóm alá.
Most is megtette, ujjai nyomán a bőröm felhevült.
- Aztán... - suttogtam. - Simogatni kezdtél...
Ez nem volt jó ötlet, mivel elkezdte kényeztetni a fenekem forró tenyerével. Kéjesen sóhajtottam.
- És megcsókoltalak.
Lehajolt a számhoz, de mielőtt megcsókolhatott volna, ajkaink közé tettem egy ujjamat.
- Még nincs vége - mondtam, és folytattam szerelmem "kínzását".
- Csókoltál, olyan vadul, ahogy még soha... Az ebédlőasztalra fektettél. Letéptük egymásról a ruhát... - teljesen beleéltem magam a mesélésbe. Alig érzékeltem, amint Jacob közelebb húz magához, így hát folytattam. - Aztán már a hasamnál jártál, és...
Megakadtam, mikor lejjebb csúszott mellettem, s amint éreztem, hogy nyelve komolyan lent, a hasamnál jár.
- Mit csinálsz? - nyögtem fel óvatlanul.
- Befejezem a történetet - kényesztetett, majd fölfelé haladva puszilta felhevült bőrömet, és leszedte rólam a kék fölsőmet. Elhajította a szoba másik végébe, majd fedetlenül maradt dekoltázsomat csókolta. Nem tudtam ellenkezni.
Kezei még mindig a fenekemet szorították, és csodálkozva vettem észre, hogy rajtam fekszik.
- Én vagyok a mesélő... - sóhajtottam.
- Én pedig a színész. De egyedül nem menne az egész... - harapott a nyakamba. Lábaimat ügyetlenül a csípője köré fontam. Jó Ég...
- Mondjam, mi következik? - míg beszéltem, a nyelvem akadozott.
- Tudom a forgató könyvet...
Lerángattam róla a pólóját, és átkaroltam a nyakát.
- Csókolj meg! - utasítottam.
Abban a pillanatban, mikor kimondtam, lent nyílt az ajtó.
- Jacob, ma délután őr járat! Te kezdesz! - hallottam meg Paul önelégült hangját.
Megjegyzéseknek örülnék... :)
2011. január 2., vasárnap
16. fejezet Ízelítő
2011. Első bejegyzése ezen a blogon!!! :DDD
Remélem, mindenkinek jól telt a Szilveszter! ;D Itt egy kis előzetes, hogy jól kezdődjön az év. x) A teljes feji nem tudom, mikorra várható. :)
- Mit keresel te Jacob Black-éknél? - a hangja mintha... féltékeny lett volna. Először nem esett le, miért.
- Hát itt töltöm az őszi szünetet - csúszott ki a számon meggondolatlanul. Aztán a fejemre csaptam. Te hülye! Hülye hülye idióta! Carolina bele van zúgva az én szerelmembe. Francba!
- Az őszi szünetet?
- Persze, mondtam... nem? - vékonyodott el a hangom. Még jó, hogy nem mondtam el neki. Totálisan kiment a fejemből. Persze, hiszen önző módon minden gondolatom Jacobon és körülöttem forgott...
- Nem - jött a tömör, rövid válasz, majd ismét nem szólalt meg egyikünk sem.
2010. december 23., csütörtök
Buone Vacanze! Boldog Ünnepeket! :D
Valószínűleg nem jelentkezek már ebben az évben... Úgyhogy mindenkinek Szuper Karácsonyt és Boldog, Vidám Új Évet Kívánok! :D
Ha mégis jelentkeznék, a 16. fejivel, akkor az csak kari után lehet. :) Nem akarok ünnepekkor is a gép előtt ülni... :)
De addig is... Találkozunk 2011-ben! ;D
Ti amo, Bree.
Ha mégis jelentkeznék, a 16. fejivel, akkor az csak kari után lehet. :) Nem akarok ünnepekkor is a gép előtt ülni... :)
De addig is... Találkozunk 2011-ben! ;D
Ti amo, Bree.
2010. december 17., péntek
15. fejezet
Sziasztok! Tudom, hogy az előző feji eléggé meglepett titeket ( Vagy rosszul gondolom? ).
És lehet, hogy páran ( vagy többen ) már nem fogtok olvasni emiatt, de lehet, hogy igen.
Nem tudom.
Az is lehet, hogy zabosak vagytok rám, mert ilyen mederben folyik tovább a sztori, úgyhogy azoktól, akik így éreznek,
bocsánatot kérek, de ezt a törit mindig is valahogy így képzeltem el. :)
Nem húzom az időt, itt a feji, még ha már valaki nem is olvassa tovább.
Attól én még irkálhatok, nem? :)
Bella
Megfagytam a rémülettől. "Örökölted a farkas géneket... Félvér vagy."
Alig hallottam, amikor kopogtak az ajtón, Charlie kiáltott egy "Gyere be!"-t, és Jacob Black bejött a konyhába.
- Helló, mindenki! Lemaradtam valamiről? - éreztem, hogy mosolyog. Amíg rá nem néztem. Akkor lehervadt a vigyor a képéről.
- Szia Jake - köszönt Charlie.
- Aha, biztos lemaradtam valamiről. - mondta. - Nem zavarok, csak Bellát kerestem, mert nem találtam otthon. Megyek i...
- Ne, ne, ne menj... - vágtam rá túl gyorsan. Reméltem, hogy nem tűnt fel apámnak, de még mindig sokkos állapotban voltam. Várták, hogy megmagyarázzam, mi volt az előbbi kitörésem, de nem jött ki hang a torkomon. Csak pár perc után sikerült valami értelmeset összehoznom. - Jake, légyszi, maradj. Szerintem neked is tudnod kell erről az egészről. Apa... - sóhajtottam. - Mesélnél nekem?
Jacob kihúzott egy széket, majd helyet foglalt.
- Hajjaj, nagyobb a baj, mint amilyennek látszik... - motyogott magában. Charlie is leült velem szemben. Felkészültem minden rosszra.
- Az úgy volt...
Jacob
Csak hallgattam. Charlie Bella anyjáról beszélt, a falkáról, és hogy ő lemondott a farkas-létről, mikor Bella anyja, Jennifer meghalt.
Akkor, mikor a balesetről esett szó, elcsíptem azt a pillanatot, mikor szerelmem szeméből kibuggyant egy könnycsepp, de gyorsan letörölte, mintha mi sem történt volna.Úgy szerettem volna magamhoz húzni! Megvigasztalni. Tudatni vele, hogy amíg együtt vagyunk, semmi baja nem eshet.
De Charlie miatt nem lehetett. Nem a legjobb a színészi tehetségem, de ha legalább annyit megteszek Belláért, hogy nem kezdek el nyilvánosan kutakodni a szájában a nyelvemmel, az biztos haladásnak számítana a részemről.
Bár ez nem volt olyan könnyű... Közel volt. Túl közel. Bármikor megérinthettem volna... De nem tehettem... És ez volt a legrosszabb.
Sokszor rajtakaptam magam, amint őt bámulom.
És Charlie csak mesélt, és mesélt. Mindent elmondott. Bella pedig hallgatott. Lopva néha ő is rám nézett, de ezek a pillanatok nem tartottak 2 másodpercnél tovább. Az túl feltűnő lett volna.
Aztán ahhoz a részhez értünk, mikor Bella megszületett. Szerencsére Charlie nem mesélt a nászutukról Jenniferrel.Megtudtam, hogy ő rendes, mármint nem misztikus erőkkel rendelkező ember volt. És mivel Charlie vérfarkas volt...
Ó..
Csak most esik le, mire akar kilyukadni...! Bella félvér!
Jó ég. Erről maradtam le.
Bella félvér!!! Ezért tudta eltörni az orromat, mikor a parton voltunk! Ezért zárultak össze a sebei, mikor Marc Solys megharapta! Kerekre tágult szemekkel néztem rájuk. Ez nem lehet igaz!
- Hogy mi? - kapcsolódtam be a beszélgetésbe.
Charlie aggódva pillantott mindkettőnkre. Bella arca olyan sápadt volt, mint azokban a régi filmekben, mikor közlik a gyászoló asszonnyal, hogy meghalt a férje. Pontosan ilyen fehér volt az ő arca is.
- Bella... - kezdte Charlie. Az említett felemelte jobb mutatóujját, hogy elhalgattassa a beszélőket. Kissé nyugodtabban mint én, de visszafojtott lélegzettel bámult maga elé. Majd, mikor már majdnem felkiáltottam, hogy : " Mondjátok, hogy ez a kész átverés! MONDJÁTOK!! Nem baj, hogy nem az, csak mondjátok!!! ", Bella elfogadóan sóhajtott.
- Oké, nagyjából... Nagyjából elfogadtam. Szóval... Én is falka tag vagyok? - nevetgélt a saját, nem vicces viccén. Charlie mosolygott, és ez... izé. Furcsa volt. Nem tudom, miért.
- Hát - rám nézett. Szerintem a szám tátva maradt a döbbenettől, ezért ellenőriztem, hogy be kell-e csukni.
Be kellett.
- Ne nézzetek rám! - találtam meg a hangom. Bár kissé rekedtes volt, meg kellett köszörülni. - Sam a falkavezér.
Bella rémülten pillantott rám, tekintete ezt sugározta : " Eszedbe ne jusson megemlíteni ezt bárkinek! Nincs kedvem tag lenni. "
Megértettem. Ha választhattam volna, én is a normális életet választom. De ez nem óhaj kérdése.
- Bells, ha van kedved, vissza mehetsz Jacobékhoz. Még tart az őszi szünet. És szerintem Jake-nek sincs ellenvetése.
Bella tekintete úgy váltogatta a jelentését, mint discoban színes disco-gömb a színeit. Most épp a színészkedjünk-még-egy-kicsit dolgot vetítette le nekem. Szerencsére vettem a lapot. De mielőtt megszólalhattam volna, ő nyitotta szóra telt, csókolnivaló ajkait.
- Hát, ha nagyon muszáj... - mondta vontatottan. Pont, mint az első nap.
- Még jó, Bells. Csakis. - vigyorogtam. Szúrósan nézett rám. Egy pillanatra majdnem elhittem, hogy komolyan gondolja.
Majdnem.Billy elaludt a kanapén. Nem akartam felébreszteni. De mikor halkan, nagyon halkan benyitottunk a nappaliba, megtette ő magától.
- Ó - ásított. - Bocsánat! Azt hiszem, kicsit elszundítottam.
- Semmi baj, apa. - mondtam. - Akarod, hogy hazavigyelek? Kocsival jöttem.
- Az jó lenne. Persze csak ha Charlie barátom nem bánja. Már úgyis lemaradtam a fél meccsről. - szomorkodott Billy.
Charlie segített őt beültetni az autómba. Bells beült az anyósülésre.- Szia, apa, találkozunk... pár nap múlva. - köszönt mosolyogva. Intettem én is, majd beindítottam a motort.
Most is nehéz volt Bellával egy légtérben lenni, bármilyen külső érintkezés nélkül.
Nem akartam kockáztatni, mivel drága jó apám is ott trónolt a hátsó ülésen.
Mire hazaértünk, besötétedett, pedig csak hét óra lehetett. Ez a korai sötétség jelezte a tél közeledtét.
Leállítottam a gyújtást, kivettem a tolószéket a csomagtartóból, és beültettem Billy-t.
- Segítsek valamit? - kérdezte Bella. Kedvesen mosolygott mindkettőnkre.
- A zsebemben van a lakáskulcs. Ha kivennéd és kinyitnád az ajtót, én addig föl vinném őt a tornácra. - intettem apám felé. Bella mellém állt, és benyúlt a jobb zsebembe. Szándékosan kutakodni kezdett ott, furcsa érzéseket kiváltva belőlem, pedig már megvolt, amit keresett.
Ez nem tartott sokáig, de ha nem lett volna mibe kapaszkodjak, leteperem Bellát, és olyat teszek, amit később megbánhatok...
Mikor kihúzta a kezét, megérintett OTT, és most komolyan örültem, hogy itt van Billy, akinek szerencsére nem tűnt fel semmi az egészből.
Mikor beléptünk a házba, csak akkor vettem észre, hogy eldeformálódott a kocsi fogantyúja, annyira szorítottam...
Apám már boldogult egyedül, ezért Bellával lehuppantunk a kanapéra, bekapcsoltuk a tévét, majd lopva egymásra néztünk, és szerelmes pillantásokat váltottunk. Néha megőrülök azért, hogy ő legyen a lenyomatom. Várom a pillanatot, mikor végre belé vésődöm... Érezni akarom a kötődést hozzá, bár már most elválaszthatatlanok vagyunk... De azt akarom, hogy csak az enyém legyen. Tudom, hogy ez önzőség, de egyszerűen nem bírnám elviselni, ha valaki más kellene neki... Ha valaki más csókolná... Ölelné őt... Elég, Jacob! Fogd be a szád!
- Gyerekek, szerintem én lefekszem aludni - mondta álmosan apám. - Gondolom, boldogultok egyedül... - kacsintott rám. A szememet forgattam.
- Jó éjt! - mondtuk egyszerre Bellával. Ő kuncogott.
Mikor becsapódott a hálószoba ajtaja, és elhalkultak az öltözködés zajai, szerelmem közelebb mászott hozzám.
- Halljam az igazságot! - döntött le a kicsi kanapén.
- Oké - húztam magamra. - Egyszer volt, hol nem volt, volt egy halhatatlan vérfarkas, és szerelmes volt egy lányba, akit Isabellának hívtak...
- Halhatatlan? - vágott közbe, s tágultak ki gyönyörű szemei, miközben az enyémekbe bámult.
- Bizonyos mértékben. - feleltem duruzsolva. Ha úgy vesszük, Bella volt a legcsábítóbb dolog az életemben, és most, hogy megkaptam, nehezen tudtam visszafogni magam, és a válasz adásra koncentrálni.
Felvonta egyik íves szemöldökét. - Nos, ameddig oda-vissza változom emberből farkassá, nem öregszem. Az évek ugyanígy tovaszállnak, de a testem megőrzi... a mostani állapotomat.
Sóhajtott, és kicsit fészkelődött rajtam - hadd ne soroljam, mit váltott ki belőlem a mozdulata.- Az én farkasom. - Nyomott egy puszit a számra. Máris több után sóvárogtam. - Az enyém.
Imádtam, ahogy kisajátított magának.
Feljebb húztam magamon, és megcsókoltam. Először nem kapott észbe, de aztán felocsúdott a kábulatból, és úgy kezdett el játszania számmal, hogy belebizsergett mindenem. Behunytam a szemem.
Aztán, mint minden jó, ez is véget ért. Megszakította a csókot.
- Mmm - simogatta a karomat. Bal combját felhúzta a derekam mellé, így már majdnem lovagló ülésben feküdt rajtam, pont az ágyékomon...
- Szeretnél még valamit tudni? - kérdeztem, miközben a hátát és a derekát cirógattam. Gondolkodott.- Mi lesz velem? - motyogta. Vártam, hogy folytassa, de ezt csak pár perc után tette meg. Szinte hallottam, ahogy zakatolnak a fejében a fogaskerekek.
- Most akkor én is... hát... - elhallgatott, és a kezeimre bámult, mikor megfogtam az övéit.
- Nyugi, Bells. Utána járunk a dolognak, oké? - nyomtam egy puszit az arcára. - Nem kell félned.
- Biztos? - a hangja szomorú volt, és kétkedő. Elengedtem a kezét, megfogtam az arcát, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Bízol bennem?
Lehajolt a számhoz, és puhán megérintette ajkaival az enyémet.- Igen.
A nyakam egy gödröcskéjébe hajtottam a fejét.
- Tegnap nagyon megijesztettél - susogta álmosan, arra gondolva, mikor összetörtek a bordáim. Hihetetlen, de a támadás csak tegnap történt, pedig úgy tűnik, mintha már jó pár napja. - Ne csináld többet, jó? - ígértette meg velem újra.
- Rendben. - ringattam.A kanapén, egymás karjaiban nyomott el minket az álom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)