Úgy tűnik, nem megy nekem. Ennek a blognak az írása. Tudom, hogy sokan szerették, de volt olyan is, akinek nem tetszett, de nekem már ez nem megy. Nem tudom, mi teszi velem ezt, de... sajnos ez van, kész, bezár a bazár.
Annyit kell a tetejébe tanulnom! Ott a felvételi, a plusz órák, négy verseny, amire jelentkeztem... Ajh. Nem jó ez így.
Úgy hogy bezárom a blogot. Nem miattatok. Imádtalak tieket, és mindig annyira boldog voltam, mikor kommenteltetek.
De bunkó voltam. Eltűntem a nyárra, most meg hirtelen ide kaptatok hozzátok, hogy csá, ennyi volt...
Most már mindegy.Sajnálom. Nem tudom csinálni. Mindent kitörlök, és majd csinálok egy új blogot, ahova néha firkantok pár szót magamról, részleteket olyan történetekből, amit nem raktam fel a netre... Remélem, nem haragszotok, vagy kurjongattok örömötökben, hogy na végre, végre, elhúzza a csíkot ez a szerencsétlen.
Pár hete olyan dolog történt velem, amit soha nem felejtek el, és még mindig kiráz tőle a hideg. Nem tudom, hogy történhetett. Ne, ne féljetek, nem erőszakoltak meg... De az alatt az este alatt megerősödtem és megkomolyodtam, és nem tudom, valamiért már nem akarom írni ezt a blogot.
remélem, megértitek. Örökké szeret titeket: Taniz, as L. Bianka.
2 megjegyzés:
Szia Taniz!
Először is: nagyon sajnálom, hogy vége... Nagy kedvencem voltál! Tényleg!
De természetesen megértelek, ha másra kell koncentrálnod, vagy egyszerűen, ahogy írtad, már nem megy.
Nekem is volt egy ilyen hullámvölgyem a nyár végén, szóval tudom, mit érzel. Furcsa, hogy csak egy kis közösség olvassa az embert, mégis mekkora nyomást tesz rá.
De... hogy szokás ezt? Vegyek búcsút? Ajj, ez nem az én terepem.
Szóval: remélem, még valamikor viszontlátlak a monitoron. Sok élménnyel gazdagítottál, és ha más nem, de én örökre az emlékezetembe vésem ezt a blogot. Ezt a Bellát. Ezt a Jacobot. Ezt az írót.
Ez túl nyálas volt? Mondom, hogy nem megy!
De azért remélem érted, mire célozgattam... érted, ugye?
Puszillak milliószor!
Dórii (DorCsa)
Nagyon szépen köszönöm a szép szavakat! Majdnem elsírtam magam.
Nem hiszed? Én mondom neked!
Hát persze hogy értem. Nagyon is...
Nekem is hiányzik, már most, de valahogy nem megy...
De remélem, majd egyszer még tudom folytatni.
Te is nagy kedvencem voltál, és nehogy azt hidd, hogy azért nem néztem a blogjaid, mert untam, vagy rosszak, sőt!
Imádtam őket. Csak az idő, meg a tanulás, a felvételi...
Tudod...
Szóval köszönöm.
Csak ennyi.
Milliószor puszil, Taniz.
Megjegyzés küldése