6. fejezet

 Hali. :) A mostani feji nagyon hosszú lett ( szerintem ). Remélem, tetszeni fog, és megdobtok pár komival. :P 

Jacob Black szemszöge


Éjszaka van. Csak feküdtem a fűben, véresen, összetört sípcsonttal, lüktetett a fejem a fájdalomtól, és mindezek ellenére olyan mérhetetlenül dühös voltam, hogy képes lettem volna lerombolni a fél erdőt.
 Nem hiszem el, hogy földre küldött!
 És hagytam elmenekülni! 
 A rohadt életbe!
 Jacob! Hol vagy? Minden oké? Furcsa szagot érzek felőled ...
 Mikor a hang gazdája, Embry odadöcögött mellém, felnyüszített.
 Istenem, Jake! Tudtam, hogy valami nincs rendben erre! A sápadtarcú volt?
 Csak nyögtem egyet, majd nagy nehezen válaszoltam. Ja, igen. Gondolatban. Különös képesség, a falkában mindenki hallja egymás gondolatát, ha nem emberi alakban vagyunk. 
 Mert ugye nem teljesen vagyunk emberek. 
 A legenda úgy tartja, hogy a Quileute indiánok ősei természetfeletti átalakuláshoz kötik a törzsük létét. Úgy tartják, hogy farkasokká voltak képesek átalakulni. 
 Hát, mondhatjuk úgy is, hogy a legenda igaz.
 Különben, hogy a francba lettem volna képes megtámadni egy vérszopót?!
 Sokkal nagyobbak, erősebbek vagyunk az átlag embereknél. 
 A szaglásunk, látásunk, hallásunk is kifinomultabb, mint bárki másé.
 Kivéve az undorító sápadtarcúakat.
 Azok a nyomorult ...
 Igen. Ha csak még egyszer a kezeim közé kaparinthatnám, én esküszöm meg...
 Jake, hányszor mondjam még neked, hogy ne kezdj magánakciókba?
 Hallottam, amint a falkavezérünk, Sam is odaér a kis tisztásra, ahol feküdtem. Sorban jöttek mögötte a többiek. Na ja, mire ideér az erősítés, már el is tűnt a veszély! A sípcsontom hangos roppanással forrt össze. Felugattam.
 Ne haragudj. Akarod, hogy segítsünk? gondolta Sam, bár ő is tudta, hogy már összeforrt a törött csontom, és a sebeim is összezárultak.
 Kösz, boldogulok egyedül is.
 Felugrottam, leráztam a bundámról a leveleket, és a homokot. Farkas alakban voltam.
 Azthiszem, körülnézek a környéken. gondoltam.
 Nem mész te sehova! Ugyanis meg kell tőled kérdeznem, hol voltál te egész nap? Kerestünk, kiabáltunk a fejedbe, de valamiért egyáltalán nem éreztünk téged. Válaszolj!
 Összeroskadtam az Alfa parancsának súlyától. Megmutattam neki pár képet a napomból.
 Nem tűröm a szabály szegést a falkámban, Jacob. Megtiltom, hogy azt az időt, amit a város védelmezésével kéne töltened, másra pocsékold! Megértetted?
 Sam kiabált a fejemben, s csak úgy visszhangzott mindenki gondolataiban a szavainak emléke.
 Nyöszörögve bólintottam, majd mikor alább hagyott a roskadozó érzés, fáradtan estem a földre. Sam elment a fejem mellett. A többiek fejcsóválva néztek, majd eltűntek ők is a fák sűrűjében. Csak Embry maradt.
Öreg, nem kéne ellenszegülnöd Samnek. Tudod milyen!
 Morogva felálltam, majd elindultam hazafelé.
 Most meg hova mész? ért utol Embry.
 Haza.
 Haza?
 Igen! Megéheztem, és amúgy is fáradt vagyok.
 Legyél már egy kicsit szívósabb, Jacob!
 Hagyj békén! Utoljára délután ettem, akkor is csak egy falat pizzát, mert Bella Swan félbe szakított, és hablatyolt nekem valamit valami hülye projektről bioszra.
 Embry röhögött.
 Tudom! És tudod, ki lett az én párom? Carol Montez! Komolyan, miért lányokkal osztott be az öreg Boszorkány? 
 Nem tudom. De én Bella Swant kaptam!
 Bella jófej. 
 Na persze. Téged imád. Engem utál. Tudod, milyen ha egy nőnemű lény haragszik? Maga a pokol! Ma fejbevágott a könyvével!
 Hajrá Bells!
 Kösz szépen. Gondoltam, legalább te mellettem állsz majd.
 Lehet, hogy túl feltűnően bámultad a melleit? vihogott.
 Nem tudtam megállni, hogy ne vicsorogjak. Lassan döcögtünk tovább.
 Most komolyan! Te milyen állatot kaptál? kérdeztem végül.
 Ööö ... barnamedve. Fotót akar egy barnamedvéről!
 Nevettem, de inkább volt ugatás, mint nevetés.
 És te?
 Levetítettem neki egy képet egy csúnya, ragyás békáról.
 Béka! röhögött.
 Futás közben meglöktem a vállát. Feltűnt a házunk. Átlényegültem emberré, majd mire visszanéztem, Embry már sehol sem volt. 


 Bella szemszöge


Béka.
 Ronda.
 Ragyás. 
 Béka.
 Jacob.
 Black.
Projekt.
Farkasok.
 Tó.
Tisztás.
 Béka.
 Zombi vagyok. Most a gondolkodásom is elég ... zombis. Olyan, mintha másnapos lennék. És még mindig nem tudom, hogy kerültem haza. Mikor reggel megkérdeztem Charliet, csak ennyit mondott.
" Bella! Hiszen hagytál itthon egy cetlit, hogy csak később érsz haza, mert Carolnál leszel. Nem emlékszel?"
 Most komolyan! Itthon sem voltam! Persze, Charlie erről nem tudott. És mért mennék Carolhoz? Nem vagyunk olyan nagyon jó barátok. 
 Túl nyomott a hangulatom ahhoz, hogy normálisan gondolkodjak.
 És fáradt vagyok, hiába aludtam végig az éjszakát. 
 De ennek az egésznek nincs semmi értelme.
 Ki hozott haza? 
 1) Embry
 2) Charlie
 3) a farkasom
 Nos, az első kettőre meg is van a válaszom : nem is tudtak róla. És egyáltalán, miért járkálna éjnek éjén Embry egy elhagyatott tisztáson?
 Fogalmam sincs, talán mert tényleg nem igaz.
 És a farkas? Neeeem. Biztos nem. Honnan tudhatná, hogy hol lakom? Ez az egész annyira abszurd.
 Egy ember gondolkodású farkas.
 Egy rejtély.
 Egy zombi, aki most éppen az ebédlő asztalnál ül, és azon gondolkodik, miért ilyen szar az élet, pedig tegnap még arra gondoltam, hogy milyen szép is.
 Hát nem. Unalmas.
 Muris, hogy igazából az első gondolatom reggel, mikor fölkeltem az volt, hogy Jacob Black- nek barna szemei vannak.
 De most komolyan, Bella. Ennyire leállt volna az agyműködésed? Ilyen nyomi tényleg nem lehetsz.
 Rádőltem az asztallapra. 
 - Bella! - lökdösött meg apám.
 - Nhemár. - nyögtem a karomra. Elhúzódtam Charlietól, mint egy kislány.
 - Kislányom, iskolába kell menned. Rosszul vagy? - kezdte apai aggodalmaskodását.
 - Nem. Csak. Nyúzott. - mondtam sóhajtozva.
 - Akkor jó. Menj, mert elkésel a suliból.
 Hát, ennyit az apai megértésről. Nyögdécselve felkeltem az asztaltól, és felhúztam a lábamra a cipőmet. Mivel ősz közepe volt, elég hűvösek voltak a reggelek, de délutánra mindig egy kicsit melegebb lett. 
 Felvettem a pulcsimat, a hátamra a táskámat, és már épp mentem volna ki az ajtón, mikor apa megkérdezte.
 - Biztos jól vagy, Bells? Elvihetlek, ha akarod.
Ez kedves.
 - Nem, kösz apa. Nincs olyan messze a suli. Szia.
 Így hát elindultam. Egyre csak azon járattam az agyam, hogy hogy kerültem haza. De már nagyon elegem van az egészből. Mármint, hogy folyton csak erre tudok gondolni. Bár ez egyáltalán nem hanyagolandó téma, de akkor is. 
 De tényleg, mi van akkor, ha a farkas volt? 
 Adok rá 5% esélyt. Hiszen ő mégis csak állat. És nem tudta, hol lakunk. Bár kifigyelhette.
 Jézusom, mi van akkor, ha miatta érzem mindig azt, hogy valaki figyel?!
 Na jó, Bella Swan. Itt a vége. Ne törd folyton azt az aprócska fejedet azon, hogy egy farkas megleshetett- e, mikor fürödtél.
 Automatikusan mentem, nem is gondolkodtam, csak mentem, mint egy robot. Feltűnt az utca végében az iskola kovácsolt vas kapuja.
 Eljátszottam a gondolattal, hogy egy farkas szerethet- e úgy, mint egy ember.
 Mármint, lehet- e szerelmes. Tudtam, hogy nem, és ez egy csöppet elszomorított.
 Nekimentem valakinek. 
 Hátratántorodtam, és elvesztettem a talajt a lábaim alól. A fenekemre estem.
 - Jaj! - nyögtem fel. Mikor felnéztem, ki volt az a szerencsés, aki fellökött, eltátottam a szám.
 Döntse már el, mit akar! Ha van felmentése, minek jön suliba?
 - Kérlek! Bármit, csak ne kelljen azt a rusnya pofádat bámulnom. - néztem Jacob Blackre. Az csak vigyorgott.  Be kell, hogy valljam, Jacob nagyon jó pasi. Kinézetre. De ha az ember igazán ismeri, tudja, mekkora egy bunkó. Figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet, és a kezét nyújtotta.
 - Gratulálok! Szépen feltakarítottad a földet. - mondta, mikor elfogadtam a segítségét, de azon nyomban felszisszentem. Mi ez, valami tűzforró vasat tart a kezében? Elrántottam a sajátomat, és furcsán néztem Jacobra, míg leporoltam a nadrágomat.
 - Jesszusom! Te komolyan beteg vagy. Menj haza, mielőtt még megfertőzöl mindenkit! - mondtam egy kis éllel a hangomban.
 - Aggódik a kicsike - vigyorodott el perverzül. Viszketett a tenyerem. Meg akartam ütni. De ekkor megszólalt az iskola csengője, és kénytelen- kelletlen besétáltam a kapun. Jacob Black mellettem jött, ezért próbáltam minél messzebb kerülni tőle, de sajnos, pechemre elkapott a diák áradat, ezért egyre csak neki lökdösnek Jacob mellkasának. Szuper! Miért kell neki ilyen forrónak lennie?!
 Mikor végre beértem a fizika terembe, odaszaladtam a helyemre, majd lehuppantam a helyemre a középső sor utolsó padjába. Jacob követett, és leült az előttem lévő padba. Mikor keresni kezdtem a felszerelésem a táskámban, a homlokomat ráncoltam. De most komolyan, csak én vagyok ilyen béna, hogy otthon hagyom a füzetemet??!


 El sem hiszem, hogy túléltem a harmadik órát is. És Jacob Black nem szólt hozzám! Köszönöm! Köszönöm! Ebéd szünetben is zombinak érzem magam. Mi van velem?


 Oké. Most ott tartok, hogy mindjárt elhányom magam tesi óra közepén, ugyanis olyan hányingerem van, hogy mindjárt összeesek.
 És a tanár! Kikészít. Komolyan mondom, hogy ez megőrült. Embryvel kerültem egy csapatba, mivel kézilabdáznunk kellett, de megint csak levegőnek néz. Ennyire büdös lennék?
 Mikor nem figyelt senki, lopva megszagoltam a hajam. Finom kókuszos illata volt a kedvenc samponomtól. Akkor nem a szagom.
 De mi? Miért ilyen hideg? Ja, nem az. Forró, mint egy fűtőtest. De belül. Olyan ellenséges.
 - Hé, Bella! Labda! - kiáltott hirtelen valaki, kirázva töprengésemből. Megszeppenve találtam szembe magam egy felém tartó labdával. Még ez is?! Nem elég mára a mérhetetlen hányingerem??
 Hát nem, ennek a labdának most el kellett találnia.
 Felkiáltottam, hiszen olyan erővel csapódott nekem a labda, hogy azt hittem, szétszakad a fejem.
 - Bella!
 - Rosszul vagyok - nyögtem éppen annak, aki mellettem állt. Embry volt.
 - Nagyon fáj? - aggodalmaskodott, míg a fejemet vizsgálta.
 Le kellett nyelnem a gyomorsavam.
 - Csak ... Hagy menjek haza. Kérlek! Biztosan jobban leszek. Csak ... Hagy menjek haza.
 Aggódó tekintettel figyelt, míg latolgatta a lehetőségeket, és mielőtt válaszolt, odakísért a tesi tanárhoz.
 - Elnézést, tanár úr! Bella rosszul van, és az előbb eltalálta egy labda. Írna neki igazolást mára, és hazamehetne? Nézze milyen sápadt ...
 Embry szépen elintézte nekem a kimenőmet. Elkísért az öltözőig, és megvárta, míg felöltözök.
 - Embry ... - kezdtem egy sóhaj után, mikor kiléptem az öltözőből. A mindig telt udvar most kihalt volt.
 - Mondd, Bella. - vette ki a kezemből a táskámat. Ellenkezni próbáltam, de annyi erőm sem volt, hogy segítség nélkül menjek.
 - Miért ... Miért nem állsz szóba velem? - csuklott el a hangom, de hogy a hányingertől, vagy az elfojtott sírástól, magam sem tudtam.
 - De hiszen most is szóba állok veled. - mosolygott, de csak a szája. A szeme nem.
 - Nem úgy értettem - korholtam erőtlenül, miközben elindultunk a kovácsolt vas kapuhoz. 
 - Hanem ... Kerülsz. Mi bajod van? Valami rosszat tettem?
 - Dehogy, Bella. Csak ... Ezt nem szabad elmondanom. Érted?? Ezt ... nem szabad elmondanom. - ismételte. Egy pillanatra még nálam is gyöngébbnek tűnt, mikor a szemébe néztem. De aztán rendezte az arcvonásait, és mosolyt erőltetett rá.
 - Mindegy is. Gyere!
 Mikor elértünk a kapuhoz, valaki a nevemet kiáltotta.
 - Uhh! - fordultam hátra, álltam szembe azzal, aki a legutolsó lett volna a "találkozási listámon" .
 - Mit akarsz? - nézett Embry Jacobra, aki nem is figyelt rá.
 - Ma délután átmegyek segíteni elkészíteni a biosz házit. 5 órakor? - fürkészte az arcomat, majd észrevett valamit a homlokomon. Mikor összeráncoltam azt, egyből megtudtam, mi az, a belém hasító fájdalomtól. Jókora lila folt lehetett ott, ha ennyire bámulta. Nem érdekelt.
 - Jó. Majd ... Majd ... - szédülni kezdtem, és mindkettőjüknek el kellett kapnia, hogy ne essek el.
 - Bella - kiáltották egyszerre. Jaj!
 - Csak rosszul vagyok, ennyi az egész. - mondtam nyugtatásképp. Jó volt arról ábrándozni, hogy hisznek nekem. Négy tűzforró tenyértől nem lettem jobban.
 - Most szépen hazamegyünk! - mondta azonnal Embry, mielőtt Jacobra nézett volna. De úgy ... Mintha emlékeztetné valami fontosra.
 - O-ké. - sikerült úgy kiejtenem, mintha el lenne választva a szó.
 Egyébként, miért van itt Jacob Black, mikor az osztály termében kéne lennie?
 

 Mikor elértünk a házunkig, Embry bekísért az ajtón. Felsegített a lépcsőn, és bekísért a szobámba. Ledőltem az ágyamra. A szemem lehunytam, és mélyeket lélegeztem.
 - Hozok fel vizet. Kell segíteni valamiben? - kérdezte.
 - Nem, köszi. Azt hiszem, csak pihenésre van szükségem. - ismételtem magamat, mire ő leszaladt, és egy perc múlva egy pohár hideg vízzel és egy pár szem gyógyszerrel tért vissza.
 - Ez hányinger csillapító, ez pedig nyugtató, hogy jobban tudj aludni. - adta a kezembe az apró pirulákat. Hatalmas kortyok kíséretében lenyeltem őket a hideg vízzel.
 - Visszamegyek az iskolába. Viszlát, Bella!
 Szavait már csak messziről hallottam, szemem csukva volt, s örömmel vettem észre, hogy az Álom- szigetére tartó járat engem is felvett, és már utaztam is a gyönyörű álmok felé.


 Leestem az ágyról.
 - A francba! - nyögtem fel. Kidörzsöltem a szemeimből az álmosságot, és fölkeltem.
 Ránéztem az órára. Már háromnegyed öt volt.
 - Jacob mindjárt itt lesz - emlékeztettem magam bosszúsan. Miért? Miért pont Ő?
 Felkaptam a tankönyveimet az íróasztalról, és lesétáltam vele a nappaliba. Elővettem a fényképezőmet, hogy tudjunk készíteni a békákról pár képet.
 És hol találok én békákat?
 Rejtély.
 Majd Jacob keres. Én ugyan a közelükbe nem megyek ...
 Telt az idő. Elmúlt öt. Fél hat is. Háromnegyed hat.
 Tudtam, hogyha eddig nem ért ide, már nem is fog. Idegesen dobáltam bele egy táskába a kellékeimet, felhúztam a túrabakancsomat ( amit apa munkahelye melletti boltban vettem ), felvettem egy vastag pulcsit, és kiléptem az ajtón. Naplemente volt.
 Hirtelen eszembe jutott, hogy nem látogattam meg a farkasomat. Bűntudatom volt miatta. De biztos megérti, ha elmondom, mennyire rosszul voltam.
 És most nézz magadra Bella! Békákra vadászol. Hihetetlen!
 Már több mint másfél órája csak járkálok. A parton nem voltak békák, sem a város belseje fele, sem az óriási erdőnk déli részén.
 Most az északi felé tartok, bár kétlem, hogy találni fogok. De ha már Jacob Black így cserben hagyott ...
 Előttem tíz méterrel roppant valaki súlya alatt egy ág. Ledermedtem. Ki járkál erre? Csak nem Jacob?
 A szellő pont az arcomba fújt, majd irányt váltott, és ellenkező irányba suhogott tovább.
 Halk morgás hallatszott a sűrű fák közül.
 Hátrapillantottam a vállam felett, hogy megbizonyosodjak afelől, nincs mögöttem senki.
 Mikor visszanéztem ...
 Egy nő volt. Csodálatos, gesztenyebarna haja hullámos tincsekben hullott a vállára. Szív alakú arca kihangsúlyozta szépségét. Szakadt nadrágjára kosz ragadt. Vérvörös, kivágottt dekoltázsú ujjatlan volt rajta, ami, mielőtt történt vele valami, biztosan gyönyörű lehetett. Fehér bőre már túlontúl fehér volt a La Push- i emberekhez képes.
 Sőt.
 A szeme alatt lila véraláfutások húzódtak, kihangsúlyozva sápadt bőrét. Cipő nem volt rajta. Csupasz lába sáros. Oldalra billentette a fejét, mint a kíváncsi kisgyerekek, és csak akkor vettem észre, amit eddig nem.
 Elakadt a lélegzetem.
 Nem, ilyen nem létezik. Nem létezhet.
 A nő karmazsinvörös írisze engem vizslatott. Beleszagolt a levegőbe.
 - Hmm. Nem tökéletes - kezdte selymes, lágy hangján. -, kissé furcsa illatod van. Nem furcsa, hanem ... - töprengett, mintha csak társalognánk. Hogy érti, hogy ... ? - irritáló.
 - Irritáló? - bukott ki belőlem. Elmosolyodott. Nem törődött kifakadásommal.
 - Hogy hívnak, kislány? - lépett egyet előre. Kislány?
 - Bella. - mondtam óvatosan. Még szélesebb lett a mosolya.
 - Esme vagyok. - termett előttem. - Milyen kár, hogy meg kell öljelek ... Biztos jó barátnők lettünk volna.
 Mi történik? 
 Beleszagolt a nyakamba. Ha nem tudnám hogy nem, biztos azt hinném, hogy az előttem álló nő a saját neméhez vonzódik. Amíg ...
 Fogai megkarcolták a nyakamat.
Nevetett. Először halkan, majd fokozatosan hangosabban.
 - Mit ... Mit akar? - ziháltam. Féltem. Remegtek a térdeim, és hirtelen rájöttem, hogyha nem történik valami természetfeletti csoda, meg fogok halni.
 Most.
 Többé nem látom Charliet.
 Sem Embryt.
 Sohatöbbé senkit.
 Éreztem, amint Esmének egyik keze a nyakamra téved, és körmei belevájnak a bőrömbe. Feljajdultam. Láttam csillogni a fényt a szemében, tetszett neki a szenvedésem.
 Mit fog csinálni? Nagyon fog fájni?
 - Essünk túl rajta - suttogtam, mintha lenne róla halvány fogalmam is, hogy mit fog csinálni.
 - Ne olyan gyorsan, Bella. - kuncogott. - Nyugi. Csak egy picit fog fájni!
 Hogy ettől miért nem lettem boldogabb?!
 Egy pillanatra megdermedt, majd vicsorba torzult az arca. Dühében a keze olyan szorosan szorította a nyakamat, hogy megakadt a levegőm. Körmétől felsebzett bőrömön kiserkent a vér.
 A nő szeme elsötétedett. Fekete volt, mint az éjszaka. Hogy csinálja? Ez volt a legjelentéktelenebb kérdésem egész életem során. Mit számít ez? Hiszen mindjárt meghalok.
 - Miért nem tudnak leszállni rólam? - morogta, s már olyan szorosan fogta a nyakamat, hogy éreztem, amint egy forró vércsepp lefolyik a hátamon. A lábam a föld felett a levegőben lógott.
 Elkékültem. A szívem őrülten dobogott, levegőért áhítozott, amit nem kaphatott meg.
 Fekete foltokat láttam a szemem előtt. A kezem erőtlenül, hiába próbálta lefejteni az apró kezeket, azok kőkeményen fojtogattak. Feladtam a próbálkozást.
 Ennyi.
 Itt van a vég.
 A szívem lelassult, a szemem kidülledt, és éreztem, amint az utolsó reményem is feladom.
 Levegőt!



Hát, ez volna a feji ... Kérlek, írjatok komit, mert tudnom kell, hogy tetszett- e, és hogy várjátok- e a kövit!!!

 puszi : b.

Friss!

Azt nem tudom, mikor lesz kész, de leírom a tartalmát, hogy legyen min izgulnotok! :)
 Bella az erdőben kószál, biosz házit készít éppen, mikor valaki megtámadja.
 Egy sápadt, hófehér bőrű, vörös szemű nő ...
 Vajon ki? És valaki megtudja menteni Bellát?
 Mindezek alatt Forks új lakóknak örvendhet.
 Hát, ennyi volna. :) Tudom, rövid, de nem akarok sokat elárulni. :)
 pusz.
 b.

HELLÓ!

 Ha valaki ismeri az "Egy életen át"  című törimet, és/vagy rendszeres olvasó  rajta, annak szólok, hogy az oldal ÚJ CÍMRE KÖLTÖZÖTT!!! Csakhogy ne tévedjetek el. :D

 Cím : http://www.bandf-egyeletenat.blogspot.com/

 Ezt a törit én és legjobb barátnőm, Friday írjuk. Ha valaki még nem ismerné, annak elmondom, hogy a töri arról szól, hogy a mi Edwardunk a Volturi csapatába tartozik. Bella beszökik a palotába, és Edward kapja a feladatot, hogy elvigye a cellájáig. Megigézi Bella csokibarna szeme ... És Bellát is Eddy vörös szeme. :)

 Bella kacér, Internet mániás, és imád menő, márkás cuccokba öltözni.

 Eddy szexi, mint mindig, de félti Bellát.

 Ha érdekel, mi lezs az ember- vámpír barátságból, nézz be hozzánk! :D

 pussz

 b.

5. fejezet

Tudom, hogy az előző fejik eléggé uncsira sikeredtek, de remélem, hogy majd ez a feji jobban fog nektek tetszeni, mint az előzőek. Ugyanis Bella rákényszerül, hogy találkozzon Jacobbal. :) küldöm a rendszeres olvasóimnak, egyik legjobb barátnőmnek, Nikinek, a másiknak, Fridinek, aki az utóbbi időben mellettem állt, ugyanis volt egy kis fiú "problémám" az iskolában, és ezt nagyon köszönöm neki, mert nem is sejti, milyen sokat jelent ez nekem, és másik legjobb barátomnak, Szandernek, akit, bár nagyon csúnyán lejáratott a többiek előtt, ugyanúgy szeretek. Na nem húzom tovább az időt, itt az új feji. :)

puszi

B.

 - Jaj hát itt van a mi kis Bellánk - mosolygott Viviana, az iskola hercegnője, örök riválisom. Az "L" betűt hosszan ejtette, oldalra döntötte közben a fejét. "Testőrei" ott álltak mögötte, csípőre tett kézzel, szúrósan néztek ránk. Carol szinte már elbújt mögöttem.
 - Jaj hát itt vagyok - gúnyolódtam. Semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez. 
 Felnevetett csilingelő hangján, de én tudtam, hogy ez csak rosszat jelenthet.
 - Nem hittem, hogy találkozni fogunk. Tudod, nagyon elfoglalt vagyok mostanában! Be vagyok táblázva. Alig van egy szabad percem, és azt a keveset is csak Jacobbal tölthetem!
 Ez megmagyarázhatná Jacob Black hiányzásait, de valahogy mégsem akart összeállni a kép. Ma sem jött suliba, de Viviana itt volt. Carol megfagyott mögöttem, és éreztem, hogy rendesen remeg a dühtől, de megszólalni nem szólalt meg.
 - Tudod - kezdtem bájcsevegő hangon, de ez meghazudtolta a Viviana iránt érzett utálatomat. - A Jacob Black- el folytatott magánéleted érdekel a legkevésbé.
 Szemében egy apró pillanatra tűz lobbant, majd újra elsötétedett amúgy is fekete szeme.
 - Jaj, butuska kislány! Hiszen nem is akartam az orrodra kötni.
 Diszkréten közelebb hajolt hozzám.
 - Csak arra szeretnélek kérni, hogy ne nagyon hangoztasd ezt az iskolában! 
 Mikor értetlen pofákat vágtam, lekezelően és alig észrevehetően Carol felé bökött.
 Ja, persze. Következő szünetben már az egész iskola tudni fog erről a beszélgetésről, "drága barátnőm"- nek köszönhetően.
 Viviana csettintett, és mikor elindult, állítólagos barátnői követni kezdték.
 Mikor eltűnt, Carol felé fordultam.
 - Gyere, menjünk. Ne törődj vele. Tudod, mekkora egy hárpia.
  Féltem, hogy még elkezd velem ordibálni, mintha én lennék a hibás ( volt már rá példa), ezért behúztam fizikára.

         ###########

Ebédkor elballagtam az ebédlőbe, a büféshez, választottam magamnak kaját ( egy alma, egy üveg ásványvíz, egy szelet pizza ), majd kifizettem. Útközben az egyetlen szabad asztal felé Carol csapódott mellém. Még mindig sokkos állapotban volt. Leültünk, én beleharaptam a pizzámba. Aztán eszembe jutott, hogy utsó óra biosz, és dogát írunk, ezért gyorsan előkaptam a vastag biosz könyvemet, és magolni kezdtem. Aztán, hosszú idő után Carol végre megszólalt.
 - Szerinted komolyan gondolta, amit mondott? - arca kifejezéstelen, de tudom, hogy belül összeomlott. Úgy gondolja, Jacob Black csakis az övé lehet, bár Viviana- val még ő sem száll szembe.
 - Ööö nem igazán tudom... - kezdtem de közbe vágott.
 - Honnan is tudhatnád! - mordult fel.
 Csak bámultam. Mi ez? Érzelem kitörés? Hiszen nem is csináltam semmit. Úgy gondoltam, jobb, ha ráhagyom. Mivel ez a nap eleve rosszul indult, nem is gondoltam, hogy lehet rosszabb. Hiszen mi történhetne itt La Push- ban? A világ legegyszerűbb és legunalmasabb helye.
 Még nem tudtam, hogy mekkorát tévedek.
 Eltelt a nap, és utolsó órámra ( bioszra ) igyekeztem nem túl lelkesen.

 Mrs. Gwendolyn ( ilyen nevet!! ) beírt hiányzónak, pedig csak egy perc múlva fognak becsöngetni. Komolyan mondom, ez a nő gyógyszert szedhetne! Kb. 40 éves, de már is kiérdemelte az öreg gonosz boszorkány nevet. Igazából, tényleg csak A Boszorkány- nak hívja mindenki.
 - De tanárnő! Hiszen még be sem csöngettek .... - még be sem fejeztem, máris rám ordított. 
 - Leülni! Az én órámon nem tűröm a feleselést! És kisasszony, már 3 perce becsöngettek!
 Az ő órája biztos jól megy, és mindenki másé rosszul jár az iskolában. Na persze.
 Leültem, kidobáltam a könyveimet, majd dühösen fújtatva jegyzetelni kezdtem. Mikor odaért mellém a tanár, ( vagy eleve hozzám indult ), kikapta a kezemből a tollat.
 - Milyen írás ez, Miss Swan? Tanuljon meg írni, mielőtt bejön az én órámra! - kiáltott. Hát persze, hogy mindenki nevetett. Mrs. Gwendolyn is csak azért nem szólt rájuk, mert le akart járatni. Ránéztem a füzetemre. Hát, az igaz, hogy elég csúnyán írtam, csúnya macska kaparás az egész, de olvasható. És mégis, mit érdekli őt az írásom?! Nem neki kell olvasnia! Nekem megfelel, szálljon le rólam.
 - Sajnálom tanárnő, de nekem ilyen az írásom. - mondtam szürke szemébe bámulva. Persze ez nem volt igaz, hiszen tudok én szépen is írni.
 A feje elvörösödött. Komolyan mondom, én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere. Pont engem kellett kiszemelnie!
 Óra után fel kell mennem az igazgatóhoz, és megmondanom neki, mennyire szenvtelen, erkölcstelen, flegma, buta ( ... ) tanuló vagyok.
 Charlie ki fog nyírni.
 Óra végén rájöttem, hogy nem is írtunk dogát. Mi történt Mrs. Gwendolynnal? Soha nem halasztana el egy alkalmat sem, ha egy tanuló nem tanult a dogájára. A kérdésemre meg is  kaptam választ.
 Ránézett az órájára, majd belekezdett.
 - Házi feladatként egy projektet kell készítenetek. Párban dolgoztok. Itt ez a kalap, amiben állatok neve van. Mindenkinek választok egy párt, akivel közösen megcsinálja a dolgozatot az adott állatról.
 Körbement, mindenki húzott egyet, és mikor én kerültem sorra ( persze engem hagyott utoljára, hogy ne is tudjak választani ), belenyúltam a kalapba. Kihajtogattam a papír, majd felhorkantam.
 Béka?!
Most viccel? Soha nem mennék békák közelébe. Olyan sikamlósak, és ragyásak, és nagyok, és ... Pfuj! 
 - A párok : Carolina Montez, és Embry Call. Emma Fells és Martin Forbes ....
 Donna és Pete, Mark és Lilly, Tommy és Keila, Shelly és Rob, Kate és Aaron ... persze hogy lány-fiú formációk.
 Tökre izgultam, hogy ki lesz az én párom. Körbenéztem, és megakadt a szemem egy üres padon. De hiszen ott... Jaj ne ....
 - Isabella Swan és Jacob Black - mondta ki vég ítéletét az Ördög. Először fel sem fogtam a mondat jelentősségét.
 De mikor rájöttem.. NEM! NEM! NEEEM! Az nem lehet, hogy pont ős és én legyek egy csapatban ... Ez nem véletlen, tudom ,hogy a nyanya akarta így. Hogy én mennyire utálom! Kedvem lett volna megfojtani.
 Kicsöngettek. Hangos ricsajjal csörömpölt a csengő ,és mire elállt, már mindenki kint volt a teremből, csak én maradtam, a kétségbeesés, és Mrs. Gwendolyn.
 - Tanárnő... - mentem félénken hozzá. Tudom, hogy ugyanúgy utál, mint én őt. - Nem lehetne valakivel cserélnem párt ? Tudja, én nem igazán kedvelem Black- et, és ...
 - Hát persze, hogy cserélhet.
 Ledöbbentem. Hogy mi? Talán mégis van remény.
 - Ha feltétlenül meg akar bukni. - fejezte be. Leesett a tantusz. Csak látni akarta a szememben a remény csillagját, hogy aztán lelophassa az egemről az az átkozott.
 - De ...
 - Nincs semmi de! Holnap itt marad büntetőmunkán. És most irány az igazgató!
 Esélyem sem volt tiltakozni, kirakott a terméből. Remény vesztetten indultam a titkárságra. Kopogtam, majd egy hang megszólalt, mire félénken beléptem.
 - Miss Swan. - döbbent meg az igazgató, Mr. Gregory. A férfi feje búbján elég ritkás volt a haj, nem lehetett nagyon fiatal, de túl öreg sem.
 - Igazgató úr - úgy gondoltam, egyenesen a közepébe vágok. - Mrs. Gwendolyn küldött, mert... feleseltem az óráján.
 Nem voltam még itt. Úgy értem, még egy tanár sem küldött be a dirihez, hiszen mindig jól tanultam, és nem igazán voltam rossz.
 - Miss Swan. Tudom, hogy Mrs. Gwendolyn eléggé, khm, régimódú. De ez nem ok arra, hogy megkérdőjelezze a tanítását.
 Közbe akartam vágni, de felemelt kezével alhalgattatott.
 - Tudom ,hogy még egyszer nem fog előfordulni. Nagyon jó tanuló, és ehhez gratulálok. De kérem, nem szeretnék magának büntetést kiszabni, úgyhogy most megúszta egy figyelmeztetéssel. - mosolyodott el, és utalt arra, hogy mostmár elmehetek.
 Megköszöntem nagylelkűségét, és kiléptem a szobából. Futottam haza, majd rádöbbentem, hogy meg kell látogatnom Jacobot, hogyha nem akarok megbukni. Ezért grimaszokkal teli arccal visszafordultam, és elindultam az ellenkező irányba. Mikor elértem a házukhoz, felsóhajtottam. Miért kaptam pont Jacob Blacket? persze tudtam ,hogy az ideg beteg Boszorkány miatt, de ez csak egy költői, ám szörnyen fontos kérdés volt.
 Bekopogtam.
 Először nem nyitott ajtót senki, és már megörültem, mikor hirtelen kattant a zár, és ott állt előttem teljes élet nagyságban ( nagyon sokat nőtt az elmúlt pár napban, jóval fölém tornyosuló) Jacob Black.
 - Hmm mi járatban erre Törpilla? - vigyorgott, s kedvem lett volna behúzni neki egyet, hogy letöröljem a képéről a vigyort.
 - Nem éppen nézel ki betegnek. - gúnyolódtam. - Az pedig lógásnak számít, ha igazolás nélkül maradunk ki a suliból...
 - Ki mondta, hogy nincs igazolásom? - nézett rám mindent tudó arccal. Tátva maradt a szám.
 - Csak azért jöttem, mert Mrs. Gwendolyn ... - nehezemre esett kimondani, majd nagy levegőt vettem, hogy sikerüljön. - ... egy csapatba osztott be minket, hogy projektet csináljunk a.. a békákról.
 Olyan hangosan nevetett, hogy belerengett az erdő a házuk mögött. A biosz könyv a kezemben volt, ezért fogtam magam éss fejbe vágtam vele.
 - Áúúch, cica! - szisszent fel s masszírozta a homlokát. Elégedettség töltött el, de az nem tetszett, ahogy szólított.
 - Figyelj, én sem azért vagyok itt, mert hú de jó kedvem van, hanem mert ha nem dolgozunk együtt, megbuktatnak. Fogtad, izomagyú?
 Csak vigyorgott.
 - Nekem okés, baby. Dolgozhatunk együtt.
 Annyira ideges lettem, hogy hátat fordítottam neki, majd elindultam.
 - Hé várj, most meg hova mész? - kiáltott utánam, de éreztem, hogy nem sokáig bírja visszafogni a nevetését.
 - Neked nem tökmindegy? - mordultam fel, majd megindultam az erdő felé.
 Elöntött a mámor, mikor arra gondoltam, hogy láthatom a farkast. Annyira gyönyörű ... És boldog voltam, hogy vele lehetek. Tudtam, vele biztonságban vagyok ,hiszen soha nem bántana.Kiértem a rétre, ledobtam a táskámat a kiszáradt fűre, majd odafutottam az erdő széléhez.
 És most? Kezdjek el kiabálni, hogy : Gyere elő! Lompos Farkas, gyere a mama farkashoz! Gyere, vagy nincs többé vacsira kutyakonzerv!
  Prüszköltem a nevetéstől. Hát, ez még magamban is hülyén hangzik. És nem is mondanék neki ilyet.
 A hátam mögött, egy távoli ponton ágak reccsenését halottam. Felgyorsult szívveréssel megpördültem a tengelyem körül. A hang egyre csak közeledett, körbe az erdő szélén ... 
 A bokor ismét megmozdult mögöttem. Olyan gyorsan fordultam meg, hogy meg kellett kapaszkodnom egy ágban, ha nem akartam elesni.  És ott állt. Előttem, összeszűkült szemmel figyelt. Észre sem vettem, hogy a szívem kétszer olyan gyorsan dobog, mint szokott.
 Biztos voltam benne, hogy ő az. Mintha csak hallanám felgyorsult szívverését. Vagy az az enyém?!
 Annyira megörültem, hogy hirtelen kihagyott vagy két ütemet a szívem. Elpárolgott a félelmem.
 Elmosolyodtam, de olyan szélesen, hogy fájt tőle az arcom.
 - Hát eljöttél. - néztem végig bundás testén. Olyan nagynak, és erősnek tűnt, hogy tényleg biztonságban éreztem magam vele. Végül tekintetünk találkozott, felnyüszített, közelebb lépett hozzám. Lehajolt, hogy arcunk egy magasságban legyen, majd még lejjebb, hogy orrával megbökdösse a tenyeremet. Felkacagtam a csiklandós érzéstől. Megsimogattam a kézfejemmel az orrát, majd mindkét tenyeremmel a fejét, nyakát, majd mikor elértem egy bizonyos pontot, hirtelen elernyedt merev teste, és elkezdett dorombolni, mint egy kiscica, akit a gazdája kényeztet. Ujjaimmal gyengéden köröztem azon a ponton. Lehuppant a földre, hozzám hajolt, majd végignyalta az arcom.
 Csupa nyál volt a fejem, de hirtelen szét tudtam volna robbanni az örömtől. Olyan, mintha megcsókolt volna, s most olyan volt, mint egy kezes bárányka, a legaranyosabb kiskutya. Csak ő éppen nagy, és ráadásul farkas. Pulcsimmal megtöröltem az arcomat.
 Lefeküdt, én pedig nyakába kapaszkodva lekuporodtam mellé, tovább simogatva azt a helyet, amitől ennyire ellazul.
 Nyelvét kinyújtva lihegett, én pedig nagy bundájába fúrtam az arcom.
 Hülyén éreztem amiatt magam, hogy elkezdek beszélni egy állathoz, de az a bensőséges kapcsolat, ami kialakult közöttünk, elűzte a bizonytalanságom.
 - Tudod - kezdtem. - utálok iskolába járni.
 Röhögött. Komolyan mondom, hogy röhögött. Olyan emberi volt. De ez nagyot lendített a magabiztosságomon.
 - Van egy tanár - folytattam. - Mrs. Gwendolyn. Őt ki nem állhatom. Ma felküldött az igazgatóhoz.
 Felhördült, majd kérdő és együttérző tekintettel rámnézett. Mintha csak kimondta volna a kérdést.
 - Visszafeleseltem neki.
 Elismerő pillantással nézett rám gyönyörű sötét szemeivel.
 - És ... Veled? Történt valami?
 Mintha kapnék is választ. De kaptam. Jobbra-balra ingatta a fejét, mintha csak aztmondaná : semmi különös. Csak a szokásos.
 - Olyan jó veled. - böktem ki, mielőtt még végiggondolhattam volna. Hirtelen rámnézett, amolyan együttérző pillantással. Rögtön elpirultam, és bundájába rejtettem az arcomat.
 Most ezt miért mondtam? Nem mintha nem lenne igaz. De ez olyan volt, mint egy szerelmi vallomás. A végén még hülyének néz, vagy azt hiszi, belé zúgtam.
 Olyan édes érzés. Imádok vele lenni.
 Egész nap így ültünk, majd hirtelen eszembe jutott valami.
 - Felülhetek a hátadra? - kérdeztem félénken.
 Bólintott, én pedig mosolyogva felpattantam, leporoltam a nadrágomat, majd mikor ő is felállt, figyelmeztettem.
 - Elég nehéz vagyok, úgyhogy...
 Lehajolt, és én óvatosan felültem a hátára. Belekapaszkodtam a nyakán a bundájába, majd rádőltam. Futni kezdett...
 - Ó,ez nem volt a tervben! - kiáltottam.
 De ez meghazudtolta amit éreztem. Szárnyaltam. Egyszerűen fantasztikus érzés volt.
 Körbefutottuk az erdőt, és csodálkoztam, hogy egyetlen ág sem sértette fel a bőröm.
 Teljesen hatalmába kerített az extázis. Mintha én is olyan lennék, mint ő. Mintha én is az erdőbe tartoznék.
 Mintha én is állat volnék.
 Annyira jól éreztem magam, hogy nem volt időm kitörölni ezt a gondolatot az agyamból.
 Visszaértünk a tisztásra, és lecsúsztam a farkasom hátáról. A lábaim remegtek, mint a kocsonya, és bele kellett kapaszkodnom a bundájába, hogy el ne essek.
 Felnyüszítettet, mintha aggódna. Bocsánatkérő tekintettel nézett rám, ledőlt a rét közepén, hogy én is lefeküdhessek.
 Megráztam a fejem, és játékosan megvakartam a hasát. Furcsa hangot hallatott, mintha kacagna. Én meg mintha csiklandoznám. Hát csiklandoztam, míg ő hempergett a fűben.
 Majd azon kapom magam, hogy én vagyok alul, és ő csiklandoz az orrával. Annyira kacagok, hogy majd megfulladok.
 - Elég! Elég! - sikoltoztam.
 Mosolygott, de abbahagyta. Kellett még két perc, mire le tudtam nyugodni. Lefeküdt mellém, majd együtt szuszogtunk tovább. Légzésem csillapodott, végül már teljesen egyenletes volt. Lassan lecsukódtak a szemeim. De még innen láttam, amint le megy a nap. Gyönyörű vörös volt a táj, és már csak arra tudtam gondolni, hogy az élet szép. Gyönyörü tájak jártak a fejemben, vörös naplemente, óriás farkasok, erdő ... a képek olyan gyorsan váltották egymást, hogy időm sem volt őket megnézni. De mégis, tisztán emlékeztem mindegyikre.
 Mind olyan élénk volt... képek az erdőről ... a tengerről ... semmiből termett farkasokról...
 egy fekete ... egy rozsdabarna ... egy szürke ... egy nyurga, homokszínű... egy sárbarna színű ...
 és mind egy pontot néztek a távolban ... egy lány állt ott ... fehér ruhája szakadt, lebeg a szélben, mint sötétbarna haja ... Egy szikla, alatta a tenger ostromolta a falát ...
 A lány leugrott, a farkasok fájdalmasan felvonítottak, de olyan élénken érzem ... mintha az ereimben folyna az ő vérük ... de hiszen én álmodom ...
 Felpattant a szemem. Hideg verejtékben úsztam, ziháltam, és a könnyeim is kibuggyantak. Mi történt?
 Az ágyamban voltam. És valaki betakart. De hogy kerültem oda? Hiszen az előbb még a tisztáson voltam ...
 Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta.
 A farkasok.
 Mi köze nekik az én farkasomhoz?
 Felpattantam. Hajnali egy óra. Nagyszerű. Kiszaladtam a fürdőbe. Megmostam az arcom, de  a melegvíz olyan jól esett elmerevedett testemnek, hogy beálltam letusolni a zuhanyzóba. több kevelet is kiszedtem a hajamból, mire úgydöntöttem, megmosom. A habok lecsurogtak a vállamon, végig a testemen. A forró víz nagyon jól esett. De az az érzés, hogy figyelnek, nem akart elmúlni. Fáradt voltam. Mégis éber. És Jacob jutott eszembe. Kiléptem a zuhanykapinból. Magam köré csavartam a törülközőt. Megnéztem magam a tükörben. Kipirult arc, duzzadt szemek, szív alakú arc, vizes haj, mely a vállamra és a hátamra tapadt. És valamiért komolyan Jacob Black- en járt az eszem.
 Üldözési mániám van- gondoltam.
 Kinéztem az ablakon, de szerencsére semmi és senki nem volt ott. Magamban nevettem.
 Mégis, ki akarna engem meglesni?