14. fejezet

 Bocsi bocsi bocsi megint...

Ez eléggé light-osra sikeredett, de majd igyekszem a 15. fejit valami izgisre csinálni... (:
 Ja, a vége meg hát... váratlan fordulat.... (:

Jó olvasást! 

bí

Bella

- Szóval, hogy is működik... ez az egész? - simítottam végig bordái vonalán. Egy padon ültünk a még mindig üres parkban.
 - Sokkal gyorsabban gyógyulunk, mint a normális emberek. Ez jól jön nekünk, mert ha nem lenne meg ez a képesség, a legtöbben még mindig az ágyunkban feküdnénk összetörten. - mondta. Megborzongtam a gondolatra.
 - Na és... Én? - kérdeztem, az arcát fürkészve. A szemembe nézett. Ó, jesszus! Az ilyen lélekig hatoló pillantásától még azt is elfelejtem, ki vagyok. Teljesen elalélok.
 - Nem tudom. - vallotta be feszengve. Nem mondott el valamit, ez világos volt. Miért ilyen nehéz a férfiakból kiszedni bármi fontosat is? A távolban farkas üvöltés hallatszott. Furcsállva gondoltam arra, hogy ez Jake-nek is szól.
 - Ez a végszó - haraptam be az ajkamat. Jacob arca azonnal megenyhült.

 - Hazakísérlek. - fogta meg a kezem, amitől felmelegedett a testem. - Hidd el, ha tehetném, egész nap veled lennék. Mindig. De Samnek nehéz nemet mondani.

 Nemrég még is megtette...
 - Sam az... - gondolkodtam a megfelelő szón.
 - Alfa. - bólintott. Felálltam.

 - Ígérd meg, hogy mindent elmesélsz. Az elejétől a végéig. Mindent. - Öleltem át a nyakát. Ő a derekamat részesítette forró tenyere érintésével. Odahúzott magához.

 - Ígérem. - hajolt le a számhoz. Forró, sima ajka hosszan, gyöngéden becézgette az enyémet, míg nem kezdtem el túl nagy lelkesedéssel viszonozni. Ha pár másodperc múlva nem állít le, biztos valami őrültséget csinálok. Elbódít a közelsége.

 - Örülök, hogy ennyire vágysz a lélegzetelállító csókjaimra. - kuncogott. Nem is hitte, mennyire jól mondta, de attól még nem kéne ennyire nagyra lennie magával!

 - A kis egoista - mormogtam. Megint kuncogott. Még így álltunk egy percig, egymás szemébe nézve, elveszve tekintetünkben. Gyönyörű, sötétbarna íriszei rajtam függtek, és újból elpirultam. Mosolygott.

 - Most már tényleg indulni kéne... - sóhajtottam, és lefejtettem karjaimat a nyakáról.

 Aztán egy gondolat megrémisztett.

 - Jake, én... nem szeretném, ha bárki is tudná, hogy mi... hogy mi...

 Felvonta a szemöldökét, és furcsán nézett rám. Aztán leesett.
 - Ne értsd félre! - siettem a válasszal. - Nem azért, mert szégyellek. Csak... nem akarok pletykákat hallani rólunk, meg apám csipkelődéseit is nehéz elviselnem... Gondold el : ha már akkor megjegyzéseket tett ránk, mikor még nem is voltunk együtt, mi lesz, mikor meg tudja, hogy járunk?
 Tetszett neki a szó. Hogy ,,járunk".
 - Hmm.. - mormolta a hajamba. - Ahogy akarod.

 Nehéz volt végigmenni a városon úgy, hogy nem érintem meg. Minél jobban tiltottam magamnak, annál jobban vágytam rá. És úgy vettem észre, ezzel ő is így van. Mikor már azt hittem, hogy ha nem érünk oda két másodpercen belül, fogom magam, behúzom egy sikátorba, és megcsókolom, végre valahára feltűnt a házuk.

 Odakísért az ajtóhoz.

 - Vigyázz magadra! - puszilta meg a homlokom. Mivel Billy apánál volt, nyugodtan megtehette.
 - Meglesz. - mosolyogtam, majd bementem a házba. Gyorsan a nappali ablakához siettem, elhúztam a függönyt, és még épp láttam, amint Jacob beszalad az erdőbe. Aztán...
 Farkas lesz. Az én barna színű farkasom a rétről. A hatalmas, erős, gyönyörű szemű farkasom.
 Az enyém.

 Leültem a kanapéra. Jacob már egy fél órája elment, én meg nem tudok mit kezdeni magammal. Aztán, kitaláltam.
 - Charlie - motyogtam. Hiszen ő is ott volt a támadáskor... Látnom kellett. Hogy nincs semmi baja. Csak megbizonyosodom róla, hogy mindegyik végtagja megvan, és megnyugszom.
 Mikor odaértem a házunkhoz, mély levegőt vettem, és benyitottam az ajtón.
 - Helló! - kiáltottam be.
 - Bella, te vagy az? - hallottam meg apám hangját a nappali felől. Ment a tévé, és - ki nem hitte volna? - meccset néztek éppen.
 - Aha, sziasztok! - léptem be a helyiségbe. Billy ott ült a kanapén Charlie mellett, a tolószék pedig a bútordarab mellett állt.
 - Szia, Bella - mosolygott rám egy pillanatra Billy, de aztán mindketten visszafordultak a szerelmükhöz, ami ebben az esetben a kosármeccs volt.
 - Apa, csak tudni akartam, hogy ... - sóhajtottam. - hogy nincs semmi bajod. - fejeztem be a mondatot.
 Charlie olyat tett, amit még soha nem láttam ezelőtt : lehalkította a tévét.
 - Igen, Bella, és szeretnék neked mondani valamit. - huh, ez komoly... Felkelt a kanapéról. - Mindjárt jövök - intett Billynek.
 Bementünk a konyhába.
 - Apa, én már tudom. - kezdtem bele. Charlie meghökkent.
 - Tudod? Az egész... falka dolgot?
 Sóhajtottam.
 - Igen. Rájöttem. Jacob egy... vérfarkas. - mondtam ki. - És Sam-ék is azok.
 Apa bólintott. Aztán habozott.
 - Igen... - felelte, majd nekem eszembe jutott valami. Mikor az a farkas rám támadt...
 - Apa...
 Charlie felnézett.
 - Egyszer sétáltam az erdőben... - ez így elég hihető. - ... és megbotlottam. - egy farkas rám támadt. - Elestem, és az ágak felsértették a karom... - majdnem leharapta a kezem. - És... Apa, a seb meggyógyult. A szemem láttára. Összefort a sebhely!
 Őrültnek éreztem magamat. Ki venné be?
 - Bella, erről akartam beszélni veled.
 Most mi jön? Elmondja, hogy ő egy földönkívüli, én meg a gyereke, és mindenféle természetfeletti képességeim vannak?
 Ehelyett a hülye gondolat helyett, fogta és levette az ingét. Először azt hittem, hogy elkezd nekem sztriptízelni, de nem így lett. ( Hál' Istennek! ) Az inge alatt egy fehér rövidujjú volt. Charlie megfogta a póló ujját, felgyűrte, így rálátást nyertem a vállára.

 

 Charlie-nak ugyanolyan tetoválása van, mint Jacobnak. Hátrahőköltem. Erre nem számítottam. A két farkas, bár kicsit halványan, de mégis tisztán rajzolódott ki a bőrén.
 - Na ne...
 Charlie sóhajtott. Majd mesélni kezdet...
 - Még régen... én is falkatag voltam.
 Újabb meglepetés. Charlie... mint farkas? Hihetetlen.
 - Úgy van... én is az voltam. Vérfarkas. Minden pont úgy történt, mint amit az utódaink tesznek most : védtük a a törzsünket a vérszívóktól...
 Vérszívók... Vámpírok?! Nem... Ezek nem létezhetnek... Nem lenne szabad. Az agyam a vérfarkasokat el tudta fogadni, de a vámpírok...
 - Vámpírok nem léteznek - jelentettem ki, de inkább hangzott kérdésnek, mint egyenes válasznak.
 - Bella, minket is vámpírok támadtak meg a vadászaton.
 - Apa! - meg kellett, hogy kapaszkodjak a konyhapultban.
 - Mi más lett volna képes összetörni egy nagyon erős farkas bordáit? - vette fel Charlie az ingét. Hányingerem lett. Nem a ing felvevéstől, ettől az egésztől. Sok volt az agyamnak. Nem bírta az újonnan szerzett információk terhét... Le kellett, hogy üljek.
 - Bella, jól vagy? - aggodalmaskodott Charlie. Vártam egy pillanatot, hogy a válaszom igaz legyen.
 - Persze. Csak... Megszédültem. Semmi baj.
 Charlie töltött nekem egy pohárba hideg vizet, majd letette elém az asztalra. Kortyolgatni kezdtem. Jól esett, ahogy lehűti a torkomat.
 Csönd lett, majd apám újból megszólalt.
 - Bella, te örökölted a farkas-géneket.
 Félre nyeltem. A számban lévő víz felét az asztalra köptem, a többitől meg köhögni kezdtem. Charlie megütögette a hátamat. A szemem könnyezett a fulladozástól.
 - Hogy mi?! - hörögtem.
 - Nem vagy teljesen vérfarkas. Félvér vagy.

Szóval ez lenne a feji...  Ha tetszett, komikat kérek! Sokat!! :D