11. fejezet

 Sziasztok! Újra itt vagyok :) Nagyon köszönöm az előző feji összes komizójának, név szerint: Dóri, Friday, Carlie és Frana! Sok dolgot kihagytam az előző fejikből, amik elég fontosak lettek volna, ezért most ezeket ideírom : A történetben ősz van. Bella az őszi szünetben utazik Jacob Black-ékhez. Jake x-Box mániás xD. Bella december 23-án született, egy nappal karácsony előtt. Ő volt Charlie-ék karácsonyi ajándéka :). Bella anyját Jennifernek hívták ( ez majd a történet többi részében, elég sokat fog jelenteni :). Ja, és Jacob már 17 éves, ezért van több órája Bellával. ( Mivel Bella is mindjárt 17 lesz :P ) Nagyjából ennyi. Ha valamit kihagytam, majd kiírom a kövi fejiknél :) Jó olvasást! pusza: bree <33 ui.: remélem tetszeni fog a feji ;) Mjúzik : ( Nekem nagyon tetsziiik (L)(L)(L)(L))

 Bella

 Csak csókolt. Egyre vadabbul. Nyelve arcpirító, szenvedélyes játékba kezdett az enyémmel. Az egész testem felforrósodott a gondolatra, hogy mi történhet, ha nem állunk le.
 Jacob a fenekemnél fogva felemelt, egy pillanatra sem szakítva meg a csókot. Megfordult, egyik kezével elengedett, és félkézzel lesöpört mindent az ebédlő asztalról. A terítő lehuppant a földre, a gyümölcsös tál pedig szilánkokra tört az eséstől. A gyümölcsök szétgurultak.

 Lefektetett az asztalra, és rám dőlt. Szorosabban fontam a lábam a csípője köré, és egyre jobban éreztem erősödő vágyát az ágyékomhoz súrlódni... Míg egyik kezem sűrű, fekete hajába túrt, a másik egyre lejjebb haladt: megállt  pólója szélénél, és elkezdte fölfelé húzni. Aztán a másikkal is segítettem lerángatni róla az idegesítő ruhadarabot. Csak akkor szakítottuk meg csókunkat, mikor a fején áthúzta a fölsőjét. Aztán mélyen a szemembe nézett. Tekintete éhségről és szenvedélyről árulkodott. Egyik kezemmel végigsimítottam kidolgozott testén. Mindketten megremegtünk. Kezem lecsúszott a nadrágjához. Nyeltem egyet, és kigomboltam, majd lehúztam a cipzárt a shortján. Hirtelen újra éreztem a száját az enyémen, nyelve egyre akaratosabban falta az enyémet. Az ő tenyere végigsimított a melleimen, a hasamon, majd elért a nadrágomig. Kipattintotta a gombot, és rendesen lerángatta rólam kedvenc ruhámat. Végigsimított a vádlimtól egészen a combomig, majd keze haladt felfele, a fölsőm alatt, míg elért a melltartómig.

 Leszedte rólam a pólómat, és a dekoltázsomat csókolgatta. Fejem hátracsuklott, nyelve már a hasamat kényeztette, de tudtam hogy nem fog megállni. És aztán... Aztán...

 Kinyitottam a szememet. Hangosan ziháltam, és az első, amit észrevettem, hogy Jacob szobájában vagyok. A sötétítők behúzva, félhomály burkolta a helyiséget. Csak egy álom... Magam mellé bámultam. Jacob sehol. És semmi jele nem volt annak, hogy történt valami az ágyban az elmúlt... Hány óra van? Zihálva kerestem a szememmel egy digitális órát, amit meg is találtam. A francba! Már délután négy van? Jaj ne! Az ebéd! Kiugrottam az az ágyból, felkaptam egy nadrágomat a bőröndömből, és leszaladtam a lépcsőn.

 Jacobot a nappaliban találtam, X-Box-szal a kezében. Éppen játszott, egy nem éppen nekem való játékkal. Mindenhol fejek repkedtek, és egyéb végtagok, és mindenki tocsogott a vérben.

 - Jacob - szólítottam meg. Felnézett, és elvigyorodott.
 - Sokáig aludtál, Bella.
 A szívem a torkomban dobogott. Tudnom kellett az igazságot.
 - Mi történt? - dadogtam. Megnyomta a joystickon a "pause" gombot, és felém fordult.

 - Mikor hazaértem, a konyhában találtalak - eddig stimmel. - Leültél az asztalhoz, és... elaludtál. Levettem a gázról a kaját, és mikor pittyegett a sütő, nagy nehezen kiszedtem a csirkét is. Ja, egyébként az ebéd szuper lett! - bólogatott. - Aztán fogtalak, és felvittelek a szobámba. Tudsz róla, hogy horkolsz?

 Felkaptam egy párnát, és nekidobtam, mire csak nevetett.
 - Ennyi? - feszengtem. Bólogatott, majd felvonta az egyik szemöldökét.
 - Miért, mire számítottál?
 Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és lehuppantam mellé a kanapéra. De azért tartva a tisztes távolságot. Még mindig belepirulok a túlontúl élethű álmomba...
 - Semmire. Csak.. Mindegy. - legyintettem, és figyeltem, ahogy újra elindítja a játékot, és jól célzott lövésekkel emberek fejét loccsantja szét a csatamezőn.
 - Bella, tudod, hogy nekem elmondhatod. - nézett a szemembe egy pillanatra.

 - Aha. - mondtam, majd hirtelen kijött rajtam az egész. - Furcsa álmom volt. Olyan... Élethű. Nagyon élethű. Az egész... Azt hittem, tényleg megtörtént.

 Elpirultam, és félrenéztem.

 - Mit álmodtál? - kérdezte.

 Sóhajtottam. Csak ezt ne...
 - Azt álmodtam..
 - Hahó, gyerekek! Megjöttem! - kiáltott be Billy az ajtóból, és gurult a nappaliba. Hála az égnek! Pont jókor. Köszi! - Csak nem megzavartam valamit?

 - A játékot! - nyafizott Jake, mire vissza kellett fojtanom feltörni készülő nevetésemet. Billy csak legyintett : arra számított, hogy amíg ő nincs itthon, biztos történik valami ruhaszaggató dolog. Persze, ezt csak én olvastam le az arcáról. Jake újra belemerült a játékba. Én pedig a gondolataimba. Ha most múlt négy, még bőven lenne időm meglátogatni a farkasomat. Tényleg, ez jó ötlet, Bella. Úgyis régen láttad már. Na és mi lesz, ha nem jön el? Végül is, honnan tudhatná, hogy én épp oda megyek? Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogom ma látni. De a remény hal meg utoljára... Felpattantam, kimentem az előszobába, és elkezdtem öltözködni. Felvettem egy melegebb pulcsit, meg a bakancsomat.

 - Jake, Billy! Elmegyek a... a városba, be a... a könyvtárba. Ki szeretnék venni egy könyvet. Nemsokára jövök! - kiáltottam.
 - Rendben, vigyázz magadra, Bells! - köszönt Billy a konyhából, és szerintem, a hűtőben turkálva éppen. Már nyitottam az ajtót, és már félig kint voltam a küszöbön, mikor Jacob elkapta a karomat, és megállított.

 - Nagyon veszélyes lehet odakint, Bella. - emlékeztetett arra, mikor megtámadott az a... az a nő. Esme. - És hideg is van.

 Felnéztem az égre. Ősz volt, de ma kivételesen szépen sütött a nap, és meleget árasztott magából. Mindketten tudtuk, hogy ez csak egy kifogás, valamiért, hogy ne menjek el.
 - Jacob, csak a könyvtárba megyek. - hazudtam, és egy pillanatra átsuhant az arcán a felismerés-kifejezés. Lebuktam. Vagy nem?

 - Biztos, hogy a könyvtárba mész? - kérdezte lassan. Belenéztem sötét szemeibe, amik nem árultak el semmit. Valahogy éreztem, hogy átlát rajtam. És már azt is éreztem, hogy felforrósodik a bőröm átható pillantásától, és elönti arcomat a pír.

 - Persze. - mondtam magabiztosan, legalábbis annak akartam éreztetni. Elfordultam, és elindultam. - Majd jövök!
 Azzal egyszerűen faképnél hagytam. Elindultam a város felé, hogy ne nagyon gyanakodjon, és hogy majd ha már nem lát, bemenjek az erdőbe. De sokáig éreztem a pillantását a hátamon.

 Már jól bent jártam az erdő mélyén, és már látni lehetett a rétemet, mikor morgást hallottam mögülem. Olyan gyorsan pördültem meg, hogy egy pillanatra összemosódott a szemem előtt a világ. Pislogtam kettőt, és szemügyre vettem az előttem lévő, vicsorgó farkast. Szürke volt. Határozottan szürke, nem rozsdabarna.

 - Hát, te nem az én farkasom vagy - motyogtam, és hirtelen tudatosult bennem, hogy én félek. Kihúztam magam, hátha azzal magabiztosabbnak tűnök, és elijesztem. De ez a farkas túl értelmesnek tűnt. És túl nagy volt. Túl... Várj, most komolyan mosolyog?!
 - Jesszusom! - nyögtem fel, és hátrálni kezdtem. Az oké, hogy megtámadott egy idegbeteg szadista, ledobtak egy szikláról, majdnem megfulladtam, de hogy most még egy farkas széttépjen, az nem lenne már túl sok számomra?!?! Nem igaz, hogy ilyen szerencsétlen vagyok!
 - Tűnj innen! - kaptam fel egy követ, és nekidobtam. Lepattant róla. Ez a farkas komolyan mosolygott. Gonoszan. Készül valamire... Megmozdult. Lassan közelített felém, majd gyorsított és rám vetette magát. A nagy lendülettől hátraestem, rám a farkas, akinek a foga egy centivel a torkom felett csattantak össze.
 - Hagyj békén! - sikoltottam, és próbáltam elmenekülni. Össze-vissza rángatóztam, és eleredtek a könnyeim. A farkas felugatott, vérszomjasan, és belekapott a csuklómba. A fájdalom belémnyilalt, majd éreztem, hogy valami forró, vas szagú anyag benedvesíti a pólóm szegélyét. Újból sikítottam. Ezúttal a vállamba harapott. Ordítottam a fájdalomtól, amíg ráncigálta. Azt hittem, sosem lesz vége, de aztán elengedett. Remegtem. Tudtam, hogy már két sebből vérzek, és a következő harapás a torkomat találja el. A farkas súlya eleve iszonyatosan nehéz volt, és rémülten érzékeltem, hogy nem tudom mozdítani a jobb karom. Zokogtam. Bella, tarts ki! A farkas megnyalta a torkomat.
 - Ne... - sírtam. - Ne, kérlek...
 A farkas lemászott rólam. Lehetséges? Tényleg lehetséges, hogy megértette? Nem bírtam megmozdulni. Felkelni se. Csak a fejemet rántottam jobbra, aztán balra. Állj fel, Bella! Gyerünk, állj fel! Nagy nehezen felhúztam magam, és felálltam. A karom ernyedten lógott mellettem, és borzasztóan fájt. Nem bírtam ránézni. Az egész csupa vér volt. Könny áztatta arccal felnéztem a farkasra, aki láthatólag jól szórakozott rajtam. Egy aprót biccentett a fejével, mint aki figyelmeztetni akart volna, hogy meneküljek. Botladozva megfordultam, majd futásnak eredtem. Halk puffanásokat hallottam, majd újra elterültem. Megint rám vetette magát. Nem igaz! Ráestem a szétmarcangolt karomra, és elájultam a fájdalomtól.

 Jacob - farkas alakban

 Tudtam, annyira tudtam! De neki hiába beszélek! Pont olyan csökönyös, mint én. Tudom, hogy a farkasát akarta látni, ami történetesen pont én vagyok, és kötelességemnek érzem, hogy megmentsem ha bajban van! De most itt az új falka tag, Bella osztálytársának, Viviana-nak a testvére, Marc Solys, és azt hiszi, rögtön azt tehet, amit akar?! Hát, majd meglátjuk!
 Hé, Jacob! Nem akarsz egy kicsit szórakozni? - nevetett a fejemben az a kis fattyú. Bella után jöttem, mikor elment. Csak nem gondolta, hogy hagyom, hogy elmenjen! És ráadásul pont engem akart látni, a tudtán kívül, úgyhogy ott kellett lennem. De hogy Marc megtámadja... arra nem számítottam. Csak éreztem, hogy baj lesz, de ekkora...
 Futottam az erdőben, és követtem a szagát. Aztán megéreztem mást is... Nem, az nem lehet... Ha a Solys fiú egy ujjal is hozzáért Bellához, puszta kézzel darabolom fel!
 Gyere, Jakey. Gyere, olyan jól érzem magam! Csak nem akarsz kimaradni a buliból? - hallottam a fejemben gúnyos hangját. Egyre dühösebb lettem.
 Te idióta! - láttam, amint Bella fölé tornyosul, és láttam, hogy ő nincs eszméleténél. Ennyi kellett, és rávetettem magam Marcra. Önelégült gondolatok játszadoztak a fejében, láttam magam az ő szeméből nézve : vicsorgó, dühös, félelmet keltő óriási farkas voltam, de ő nem félt tőlem. Élvezte, ha valakinek fájdalmat okoz. Egy szadista állat.
 Miért tetted, Solys? ugattam. Ő csak nevetett.
 Már mondtam. Én csak szórakozni akartam. A Swan kislány éppen megfelelt erre. És Viviana is mondott egy két csúnya dolgot a csajodról, úgyhogy, úgy gondoltam, megleckéztetem!
 Ez túl sok egyszerre. Viviana kérte meg rá, hogy ezt tegye?! Tudtam, hogy kegyetlen, de ennyire?!
 A kicsi Vivi mindig ilyen volt. És ha éppen tudni akarod, nem ő kért meg rá, csak éppen rá voltam éhezve.
 Levetített pár képet Bella halálra vált arcából, véres kezéről és sikolyai hangjából, mire elegem lett. Belé vájtam a fogaimat, és harcolni kezdtünk. Sokszor földre küldött, és nem is hittem volna, hogy ilyen erős. Rólam a gyűlölet sütött, de a gondolatai élvezetről árulkodtak. Ez egy eszement idióta.
 Az a feladatod, hogy védd az embereket! Nem az, hogy öld őket!
 Most én küldtem földre, mikor észrevettem egy apró mozdulatot, ami elég volt ahhoz, hogy otthagyjam Marcot. Leugrottam róla, és odatrappoltam Bellához. Hallottam, amint Marc elszalad, de nem érdekelt. Átlényegültem emberré, és felráncigáltam a bokámhoz kötött nadrágot magamra. Letérdeltem, és az ölembe kaptam Bellát, amiből rögtön kiderült, hogy rossz ötlet volt. Fájdalmasan felnyögött, és kinyitotta a szemét. Ránézett a jobb karjára, majd rám.
 - Jake? - nyöszörögte. - Nagyon fáj.
 Lekötötte valami a figyelmemet, amitől nem tudtam válaszolni. Rendesen tátva maradt a szám. Bella sebeit csak a szétszaggatott pulcsiján keresztül láttam, de az, amit láttam, komolyan elképesztő volt. A sebek gyógyulásnak indultak. A szemem láttára. A vér alvadt volt, és a seb folyamatosan zárult össze. Bella követte a szememet, és ránézett a karjára. Elakadt a lélegzete, majd a szíve őrült ritmusban dobogott tovább.
 - Biztos, hogy fáj még? - nyeltem egyet. Nem bírtam elszakítani a pillantásomat az előbb még vérző, nagy sebekről, amik most frissen gyógyult hegek voltak csupán.
 Bella könyörgően pillantott rám.
 - Mi ez az egész? - emelte fel a jobb, most már egészséges karját.

 Komit, komit, komit! ;)