19. fejezet

Hello édeseim. Itt a fejezet, amit (remélem) már vártatok. Szeretnék kapni pár kommentet! Örülnék, ha a 29 r.o.-ból nem csak hárman-négyen írnátok.:) [A képen a macska szemét nézzétek!]

 Ezenkívül jó hétvégét kívánok!

  ölel brii.

Bella

 A megbeszélt helyen, a folyó melletti tisztáson volt a gyűlés. Ott voltak a törzs tagjai, és - amin teljesen meglepődtem, bár várható volt -, apa, Charlie is. Billy Black, Harry és Sue Clearwater, Edgar Solys, Lomen Uley és John Ateara is jelen voltak. Valaki tüzet rakott, ami az erdő végénél lobogott fényesen. Még azelőtt elengedtem szerelmem kezét, mielőtt valaki észrevehette volna a felnőttek közül. Nem néztem a szemébe - tudtam, hogy jobban szeretné, ha a szülők is tudnák. Felsóhajtottam. Nem szeretek csalódást okozni neki.

 Sam most is ember alakban volt, és ismét csak a rövid farmernadrág és sportcipő volt rajta, mint miden falkatársán.
  Összeakadt a pillantásom egy kék szemmel a tisztás másik felén. Még azelőtt rájöttem ki az, mielőtt az agyam felfogta azt. Egy szándékosan eltépett rövid shortot és egy drapp színű spagetti pántos felsőt viselt.
 Viviana elfordította a fejét. Mintha szégyellne valamit, ami meglepett. Sohasem volt érzelgős típus, már gyermekkorában sem. Alig hiszem el, hogy általánosban elválaszthatatlan barátnők voltunk. ( Bár lehet, hogy csak azt szégyellte, hogy nincs rajta smink. Anélkül elég.. ijesztően festett.)

 Összerezzentem, mikor megéreztem, hogy mások is figyelnek. A barna hajú Cullen egyenesen és nyíltan bámult engem. Aztán én is csak néztem őt, annyira hihetetlenül, lehetetlenül és félelmetesen fantasztikusan nézett ki. Zöld szemei egy macskáéra emlékeztettek, egy vadász tekintetére.

 Megborzongtam, ahogy végigborsódzott a hátam. Megrándult a szája sarka, de ezt nem láthattam tisztán, mivel a távol álltak a tűztől - elég távolságra, hogy ne érezzék fenyegetve magukat, de nem elég távol, hogy ha támadnának, a farkasok ne tudnák elkapni őket.

 - Mindenki itt van? - rángatott vissza a valóságba Sam hangja. Kényszerítettem magam, hogy elfordítsam a fejem a különös fiúról; olyan volt, mintha csak a pillantása fogva tartott volna. Behunytam a szemem. A különös érzés megszűnt, s fellélegeztem. A figyelmem középpontjába Jacob került, aki Sam mellett állt, és összeszorított szájjal figyelte a vámpírokat, kb 5 méterre tőlem. Leöltem egy mohával benőtt sziklára.

 - Nos, mindenki tudja, miért vagyunk itt. - kezdte beszédét Billy. - Ha jól sejtem - fordult egy szőke vámpír férfihoz, aki a "családfőnek" tűnt. - Nem csak egy rövid látogatásra érkeztetek Forksba.

 - Valóban nem - értett egyet a férfi. - Hosszabb távra, talán három-négy évre tervezünk. Persze, a szabályokat nem felejtettük el.

 Érdeklődve hallgattam a beszélgetést, majd lopva megint a fiú felé fordultam. Fellélegeztem, mikor láttam, hogy ő az Ősöket figyeli. De mintha csak látta volna, felém fordult, és megeresztett felém egy mosolyt - és megakadt a szemem a fogain.
 Ragadozó - zakatolt az agyam. Egy szó száguldott a fejemben.. ragadozó.
 A két tűhegyes szemfog megcsillant a tűz fényében; megfagytam ültömben. Tudtam, hogy a vámpíroknak ilyen fegyverük van, de élőben még szörnyűbb. Esmének nem voltak ilyen fogai - villant be egy gondolat. - És a szeme is vörös volt.
 Kirázott a hideg az emlék hatására. Billy-re koncentráltam.

 - ...megfelel? - fejezett be egy mondatot, aminek lemaradtam az elejéről.

 - Teljes mértékben - felelte a szőke vámpír egy biccentéssel, és halvány mosollyal az ajkán. - A határunk a folyótól kezdődik. A tietek a túloldalán van.
 - És nem teszitek be a lábatok a területünkre. - szólt közbe Sam. - Különben felbomlik az egyesség.
 - Persze. És ez fordítva is igaz - bólintott komolyan a férfi. Sam az apjára és Billy-re nézett, akik bólintottak neki.

 - Akkor a Szerződés áll - fordult vissza a vámpírokhoz. Odalépdelt ruganyos, tekintélyt parancsoló léptekkel, és a kezét nyújtotta feléjük. A szőke férfi ugyanolyan komoly arccal előrelépett, és elfogadta.

 Nap és Hold - jutott eszembe. Amíg kezet ráztak, elgondolkodtam azon, milyen lehet egy vámpírt megérinteni. Nem mikor ő fog meg... hanem mikor én érintem meg a bőrét.

 Zöldszem elkapta a pillantásom, mikor a karját bámultam. Felvillantott egy mosolyt - a vámpírfogak eltűntek. Homályos tekintettel néztem rá a családjára. Egy nála kisebb termetű lányka vöröses barna hajjal nézegette az eget; olyan volt az arca, mint mikor egy gyerek ajándékot kap, és boldog meg vidám a tekintete. Neki is ilyen volt. Észrevette, hogy nézem, és mikor ő is - mint Zöldszem - elkapta a pillantásom, elmosolyodott.

 Meglepődtem. Mintha tényleg örülne a találkozásnak. Túl döbbent voltam ahhoz, hogy visszamosolyogjak. Mellette egy szőke hajú, magas, hétmérföld hosszú vállakkal felszerelt srác magasodott. És vigyorgott. Összezavarodtam. Most mi  van? Hülyén nézek ki, vagy mi? Nem lehet mindenki szupersztár kinézetű szuper séróval és gyönyörű alakkal - gondoltam kissé mérgesen magamban.

 Az utolsó fiatalnak tűnő lány fensőbbségesen felszegte az állát, mintha csak azt mondaná: ,,Ne várd el, hogy én is mosolyogjak, csak azért, mert a mellettem álló hülyék azt teszik!"

 Ezen vigyorogni kezdtem, és ha a csaj felvillanó tekintete nem figyelmeztet, el is röhögöm magam. Ezzel Pöttöm, Szőkesrác és Zöldszem is így voltak. Elfordultak, hogy a tüzes tekintetű lány ne láthassa, hogy nevetnek. Köhögést álcáztak, mikor páran feléjük fordultak, amin megint nevethetnékem támadt, és a kezembe rejtettem az arcomat, nehogy hangosan felvihogjak.

 Nos, azt kell hogy mondjam, ez egy elég jó kezdetnek nézne ki.
 Hangsúlyozom, nézne. Nem hiszem, hogy apa és Jacob valaha is a közelükbe enged.
 Zöldszem legnagyobb bánatára.


 Tia Cullen szemszöge negyed órával ezelőtt.

 - Eddie! - bökdöstem meg idősebb fivéremet suttogva. - Eddie, a barna hajú lány téged néz!
 Eddie először rám nézett, majd a lányra tűlünk kb. 6 méterre. Szinte hallottam, ahogy annak elakad a lélegzete - mindig ezt váltjuk ki az emberekből.
 - Még nem hevertem ki Marie-Elsont - közölte velem bátyám. Pajkosan néztem rá.
 - Tényleg? Ha ezt egy héttel ezelőtt mondod, el is hiszem. - Néztem, ahogy ő nézi a lányt. Ő is minket bámult, majd elfordította a fejét. - Szép ez a rét.

 Eddie szórakozottan nézte a csillagokat. - Igen. - Tekintete az indiánokra szaladt, majd tovább a lányra. Alig mozgott a szája, mikor beszélt.

 Adrianra néztem. Ő is az indiánokat bámulta. Csak Rosabel nem - természetesen most is csak magával volt elfoglalva. Carlisle előttünk állt kicsivel, kifejezve társalgó képességét, meg a mittudomén, mijét. Nagyjából nem is hallottam, miről beszélnek. A csillagokat számoltam az égen, arra a napra gondoltam, mikor megérkeztünk Forks-ba.

 - Tia, ha azt mondom, félek meglátni az új házunkat, elhiszed? - kérdezte tőlem Eddie a kocsiban ülve. Tettetve a sértődöttséget felbámultam rá.

 - Talán nem bízol lakberendezői képességeimben?

 - Ha benned bízom, nem jelenti azt, hogy abban is bíznom kell. - mondta. Kuncogtam. Mikor kihajtottunk a város szélére Eddie Ferrarijával és Carlisle BMW-jével, engem is elkapott az izgalom. Vártam, mit szólnak majd a házunkhoz. Mindent megrendeltem, mielőtt ideértünk, és mindent elő is készítettem, sőt, interneten be is rendeztem, elküldtem a terveket a lakberendezőnek, és voilá - a ház gyönyörű volt. Óriási volt az egész villa, hatalmas üvegablakokkal, kőfallal, növényekkel... Mikor a ház mögé szaladtam, láttam, hogy a többiek már ott vannak.

 - Kissé túlzásba vitted, Tia - szólalt meg Carlisle. A barlangfürdőre és a medencére néztem.
 - Ugyan, Carlisle! Tudom, hogy tetszik. Látom a szemedben.

 Újdonsült apám a fejét csóválta lassan, mert tudta, hogy ezzel megőrjít.

 - Legközelebb...

 - Legközelebb mi? - vágtam a szavába nem kicsit rémülten. - Nem bízod rám a házat? Carlisle, tudod, hogy nincs még egy olyan lakberendező, mint... - hadartam, mikor megláttam, hogy vigyorog. Elnémultam, és a vállába bokszoltam.

 - Legközelebb a várost is te választod. Nem hinném, hogy egy ilyen medence Forks-ba való... - mondta, és mikor a szemébe néztem, azokba a nagy, kék szemekbe, láttam, hogy komolyan gondolja. Nevettem, és odaszaladtam megölelni. - Remélem, Rosabel meg lesz elégedve a szobájával...

 Mélázásomból az repített vissza a valóságba, hogy megéreztem a hatodik érzékemmel, hogy figyelnek. A Lány volt az; rámosolyogtam, mire meglepődött, és gyorsan inkább Adrian-ra nézett, aki szintén mosolygott rá. A Lány ( Kutattam az emlékeimben, és ha jól emlékszem, a Bella névre hallgat...) sértődötten húzta össze az orrát, majd Rosabelre siklott a tekintete; és majdnem elröhögte magát. Gyors oldalpillantást vetettem nővéremre - olyan gőgösen szegte fel az állát és nézett le mindenkire, mintha tudatában lenne annak, hogy királyi sarj, és itt az van, amit ő mond.

 Elmosolyodtam, és elfordítottam a fejem. Addigra már Ed és Adrian is felmérték a helyzetet, és kuncogni kezdtek, mire felénk fordult pár ember. Köhögést kellett színlelnem, úgy próbáltam visszafogni a röhögőrohamom. Láttam, hogy a csaj - Bella -a túloldalról is hasonlóképpen tesz. Rosabel ciccentett.

 Eddie-nek intéztem a szavaimat, de nem fordultam hozzá.

 - Még mindig nem heverted ki Mary-Fruskát?

 Gondolkodott, majd tudományosan kifejtette véleményét.

 - De igen, Cullen kisasszony. Határozottan elfelejtettem őt. - mondta, majd belecsípett a karomba. A nyelvembe haraptam, majdnem felkuncogtam.

 Egyszerre néztünk Bellára, és egyszerre vettük észre a sötét hajú indián srácot az Ősök mellett, aki épp úgy nézett rá, mintha a lány lenne az egyetlen a számára. Elfojtottam egy sóhajt.

 Szóval pasija van. Akkor Eddie-nek semmi esélye. Ahogy az eseményeket figyeltem, és bátyámat, meg a barna hajú szemezgetőt, egy gondolat fészkelt az agyamba: Vagy mégis?

Jake és Bella első csókja{más háttérrel}

v

 Nos, én így képzeltem el az első csókukat a parkban. :) Ez olyan meghitt.... Mindig visszanézem.
 Hozzáfűzés: A különbség csak az, hogy Bella monogramja Isabella D. Swan.

my new award by: Friday. :)

 Köszönöm szépen Friday-nek! http://logan-and-dakota-by-friday.blogspot.com/ <3 Bocsi, hogy csak most rakom ki... Még egy jó indokot sem tudok kitalálni, miért nem raktam ki eddig... XD


Lássuk a szabályokat!
1, Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek.
2, Belinkelni azt a személyt, akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3, Továbbadni 3-5 tehetséges, lehetőleg kezdő blog társadnak és ezt tudatni is velük


 Szóval, az első kettő megtörtént. Küldöm :
 nOémi : http://superhero-hard.blogspot.com/
Niky : http://tulabaratsagonmaskepp.blogspot.com/
 Rebecca : http://rebecca-new-life.blogspot.com/
Trixyke : http://egylanyerdekeselete.blogspot.com/

 Ennyi lenne! Rem, nem hagytam ki senkit... :) Pusszantás

18. fejezet

 Bocsi a késésért!
 Ezt a fejit narrátor szemszögből írtam meg / mármint az első részét/. Az előző fejihez kevés komit kaptam, de azoknak, akik írtak, köszi. :) Jó olvasást!

 A lány letrappolt a ház lépcsőjén, feltépte az ajtót, majd pizsamában kilépett a száraz pázsitra. A látvány elsápaszotta: a két hatalmas farkas harapta, vágta, karmolta egymást. Isabella rájuk meredt, majd közéjük futott.
 - Azonnal hagyjátok abba! - sikoltotta. Tudta, hogy a farkasok bőrében emberek vannak - méghozzá az egyik a szerelme.
 Az nagy vörös felé kapta a fejét, óriási, sötét szemében egy pillanatra furcsa fény csillant. A másik szürke, kihasználva a pillanatnyi előnyt, ráugrott. És tovább harcoltak.
 - NE! - kiáltotta újra a lány. Sietve, a könnyeivel küszködve körbenézett. Tenni akart valamit.
 Gyerünk, Bella - biztatta magát. Gyerünk kislány. Keress valamit... Bármit...
 Egy közeli fa tövében megpillantott a hold fényében egy hosszú, vastag ágat.

friiisss

Hali! Ha minden igaz, holnap jön a 18. fejezet. (Ha Csincsim lebétázza). Bocsánat a sok késésért!
Tökéletes indokot nem tudok felmutatni, és nem is akarok magyarázkodni.
 Valamiért nem írtam meg. De ha minden jól megy, akkor holnap kiteszem!
 Ölel titeket Bree.

18. Feji ízelítő és egy rövid közlemény

 Hali :)
 Először a közleményt mondom, aztán az ízelítőt.
 Na :) Úgy tervezem, hogy az első könyvből lesz még kb. 25-30 fejezet, aztán jön a második könyv. Ha minden a terv szerint halad :)
 És :) Lenne egy kérésem... Én nem tudok normális sablont meg bannert csinálni, sem fejlécet, de ha valaki tudna nekem segíteni, annak nagyon örülnék! Annak elküldeném pl. a következő fejit egy nappal előbb cserébe v valami..:)
 Ja és ez itt lent narrátor szemszögből van írva!
 Dióhéjban ennyi, itt az előzetes, jó olvasást  :)


 A lány letrappolt a ház lépcsőjén, feltépte az ajtót, majd pizsamában kilépett a száraz pázsitra. A látvány elsápaszotta: a két hatalmas farkas harapta, vágta, karmolta egymást. Isabella rájuk meredt, majd közéjük futott.
 - Azonnal hagyjátok abba! - sikoltotta. Tudta, hogy a farkasok bőrében emberek vannak - méghozzá az egyik a szerelme.
 Az nagy vörös felé kapta a fejét, óriási, sötét szemében egy pillanatra furcsa fény csillant. A másik szürke, kihasználva a pillanatnyi előnyt, ráugrott. És tovább harcoltak.
 - NE! - kiáltotta újra a lány. Sietve, a könnyeivel küszködve körbenézett. Tenni akart valamit.
 Gyerünk, Bella - biztatta magát. Gyerünk kislány. Keress valamit... Bármit...
 Egy közeli fa tövében megpillantott a hold fényében egy hosszú, vastag ágat. Egy pillanat alatt felrémlett a fejében a terv. Odaszaladt, felemelte a súlyos fegyvert, majd a szürke farkas hátára sújtott vele. Az felnyüszített, hangosan, majd megfordult.
 És Bella akkor látta meg. Ugyanaz a farkas volt, aki az erdőben is megtámadta. Felgyüremlett benne a düh, a harag, és rávicsorított.
 A farkas vigyorgott, majd otthagyva régi ellenfelét, egy másodperc alatt a lánynak esett.
 Az kivédte, leguggolt, mielőtt a vadállat ráeshetett volna. Mikor felállt, s megfordult, ismét szembetalálta magát vele.
 Bella a feje fölé emelte a farudat, és mikor a farkas ismét ugrott, lesújtott.

a blogger...

Csak pár mondat... Épp csináltam az új sablont, kb háromnegyed órán keresztül ezzel szarakodtam, mikor benyög valamit a Blogger arról, hogy : hiba történt, kérjük szíves elnézését.
 Ne de most komolyan. :S Nem mentette el, pedig olyan sokat dolgoztam rajta!!!!
 [A feji am kész, az legalább nem veszett el, azt is nemrég fejeztem be. Ha Friday lebétázza, akkor lehet, hogy holnap felkerül.]
 Szóval... kezdhetem elölről az egészet. -.-" ~ Nademostigazánmérgesvagyok. :@ O_o"
 De holnap infón megcsináljuk Csincsivel... <3 Remélem, sikerül majd... -.- :)
 Addig is Good night. <3
 Rem, nektek nem fog így baszakodni Blogger...

17. fejezet

 A lenti kép elég depis, de most ez a feji nem kedvenc kis szereplőinkről fog szólni (teljesen). Párbeszédekben néhol szegény... És rövidke... Azért remélem, tetszeni fog. ^.^
 tsók

Bella

 Mielőtt Jacob elment volna, megfogadtuk, hogy egyszer megfogjuk Pault kínozni Sammel együtt, és felnyársaljuk őket egy ünnepi vacsora erejéig. Nos, azt hiszem, ez az első közös tervünk a jövőre nézve.
 És mielőtt kilépett volna az ajtón, immár csak egy szál rövidnadrágban a hideg idő ellenére, száz, mézédes csókot váltottunk. Már majdnem ott tartottam, hogy visszahúzom őt, egyenesen az ágyába, de idejében elhúzódott, meg mentve kettőnket saját magamtól.
 Mikor elment - most tényleg -, felszaladtam az emeletre, és belenéztem a tükörbe.
 Mikor megláttam magam - kócosan, égnek meredő hajjal, duzzadt ajkakkal és kipirult arccal - még jobban elpirultam. Jaj, hogy szerethetett belém egy jóképű, okos és szexis srác? Pont Bella Swan-ba, a törpébe, aki annyira sem szép, mint egy féllábú majom?
 Eszembe jutottak azok az idők, mikor kiskoromban együtt játszottunk. Mikor mentesek voltunk a misztikus világ fájdalmaitól... 3 évesen még együtt fürödtünk, és az anyukánk fürdetett minket.

 Egymás ujját cumiztuk, mikor féltünk a sötétben, ha épp egymásnál aludtunk. Ez valamiért nyugtató hatással volt ránk.
 És ő mindig fogott nekem egy pillangót, ha éppen horgászni vittek a felnőttek - vagyis Charlie meg Billy. Néha a Clearwaterek is jöttek. Ha Seth-tel játszottam, Jake egész nap nem szólt hozzám, és egyedül foglalta le magát.
 Egy teljes napomba telt őt kibékíteni. És ha sikerült - márpedig sikerült -, homok tortát csináltunk sütikkel, és belekentük egymás hajába.
 Aztán már ott tartottunk, hogy elmúltunk 10 évesek. Az évek röpültek, túl voltunk Jacob anyja temetésén, az enyémén is, és beléptünk a kamaszkorba. A baráti kapcsolatunk kihűlt, mindketten le voltunk blokkolva az eseményektől. Egymáson kezdtük levezetni a dühünket, majd ott tartottunk, hogy nem találkozunk többet. Aztán eszünkbe jutottak a megmaradt szüleink.
 Charlie-nak nem szabad tudnia a veszekedésekről... gondoltam én. Ezért, mikor miattuk újra találkozni kényszerültünk egymással, csak szemétkedtünk. Néha nagyon brutálisan. És most... El sem tudtam képzelni, hogy mi leszünk egy pár. Hogy egyáltalán szerelmes leszek. Megkönnyebülés, hogy nem veszekedünk. Igaz, hogy nem vállaltuk fel a kapcsolatunkat mások előtt, de ez nem számít. Egyszer úgyis el kell árulnunk...
 De az még ráér.
 Mert most épp olvasni készülök... Ne rágódjunk a múlton. És egy bölcs mondat egy bölcs embertől: A tegnap történelem, a holnap rejtelem, a ma ajándék.
 Vagy valami hasonló.

Pár órával később - Viviana Solys

 

 Újabb fájdalom rázta meg a testem. Teljesen öntudatlan állapotban voltam. De még mindig küzdöttem ellene. A szobámban voltam, és meg akartam halni.

 Miért nem adod meg magad neki? hallottam a hangot, ami azóta a fejemben zaklat, mióta elkezdődtek a rohamok. Lehet, hogy megőrültem. De az is lehet, hogy soha nem lesz vége ennek, és abba őrülök bele.

 A karom olyan volt, mintha kiakarna szakadni a helyéből. Mivel a földön feküdtem, oldalra fordultam, és magam mellé hánytam. Hát ez szép, egy Solystól. Hogy csak úgy odaokád a földre. Szuper.

 A savas, émelyítő érzés a számban és a gyomromban nem múlt el. Inkább csak elhalványult a a többi, felerősödött érzés mellett.

 A koponyám szét akart törni. Feszített belülről. Vagy kívülről? Hirtelen a bokám megnyúlt.

 Láttam, éreztem. Ha így folytatom, elérem a 180 cm-t is...

 Marc mondta, hogy történni fog velem valami. Azt elfelejtette említeni, hogy ez ennyire fájdalmas lesz.

 Mindenem sajgott. Feszített, húzódott, égetett, perzselt, összeszorított és nyújtott egyszerre.

 - Marc! - kiáltottam a testvérem után. Az öklömbe haraptam, hogy visszafojtsam a kitörni készülő sikoltásaimat és könnyeket, de hirtelen megrémültem még egy újabb érzéstől. A fogaim...

 Úristen...

 Vergődve a szenvedésben, hirtelen alábbhagyott a fájdalom. Ugyanúgy sajgott, de már nem annyira, mintha ki akarnék lépni a testemből.

 Még mindig feküdtem, de a látásom kitisztult. Láttam a szobám minden egyes részletét, és úgy néztem végig a posztereken a falon, mintha most látnám őket először.

 Mert így is volt.

 A látásom olyan jó lett egy pillanat alatt, hogy még a porszemeket is láttam a szobában szállingózni.

 Hallottam a saját zihálásomat, a mély, állatias levegő vételt. Megrémültem. Mi történik velem?!

És a mókusok odakinn... Nekem ezeket nem lenne szabad hallanom. Nem lenne szabad a lépteket sem, kint a száraz pázsiton...

 És illatokat is éreztem. Amit leginkább úgy tudok jellemezni, hogy... őszies. Gesztenyét ismertem fel többek között, leveleket, a tengert, ami jópárszáz kilométerre van innen...

 Mikor lenéztem, egyet láttam meg. Egy mancsot karmokkal...

 És újra visszatért a fájdalom. Ordítottam, torkom szakadtából, annyira mindent elsöprő volt az érzés...

 Ember vagy - mondta a hang. Vagy csak én képzeltem? Nem érdekelt.

 - Vivy - szólított egy hang, és mikor felpillantottam, három srácot pillantottam meg. Aztán elnyelt a sötétség, és ismét hánynom kellett.

 - Vivy, nyugodj meg...

 Hogy nyugodjak meg? Ők mit tennének a helyemben? A fájdalom elmúlt, és újra az  a valami voltam. Szuszogtam, és elsírtam magam a félelemtől. Miért ilyen hosszú és szőrös az orrom?

 - Vivy, Marc vagyok. Marc, a testvéred.

  A testvérem. Hát mégis segít rajtam valaki? A fájdalom visszatért. Rájöttem, hogy a ruháim szanaszét szakadva hevernek mellettem a földön, és tök meztelenül fekszem a bátyám és a két ismeretlen előtt. Oda-vissza lényegültem, csak azt nem tudom, mivé. Még mindig sírtam. A kezemmel próbáltam eltakarni magam, de megint csak a földet kaparásztam a... a mancsommal.

 Viviana - mondta egy nyugodt hang a fejemben. - Sam Uley vagyok. Kérlek, hallgass meg, és akkor tudok rajtad segíteni...

 A hang elhalt, és csak ennyit nyögtem újra emberi alakomban: - Sam...

 - Hallja a gondolatait - szólalt meg az egyik fiú. Jacob Black? Hihetetlen, hogy képes olyan nyugodtan állni ott egy helyben, és nem is próbál rajtam segíteni...
 Nem önzőségből mondom. Hanem mert úgy érzem, mintha át ment volna rajtam egy úthenger, egy sajtreszelő, egy gyorsvonat, és tucatnyi kés... És mintha a turmixgép még mindig engem darabolna. Sőt, a préselőről még nem is beszéltem...

- Vivy, ha érted amit mondok, akkor figyelj rám, és tedd azt, amit parancsolok! - utasított Marc, és én tettem is volna, amit mond, csak éppen megint nem én voltam.
 - Hát persze, hogy hallja, amit mondasz. Csak képtelen válaszolni - mondta szenvtelenül Black. Most akkor fölöttem kezdtek el veszekedni?
 - Fogd be, Jacob. Te is átélted már ezt, tudhatnád, mennyire rossz az első. - állította le bátyám a kötözködő fiút.
 - Te csak ne mond meg nekem, hogy mit tegyek, Solys - mondta indulatosan a Black fiú, mire a harmadik leállította mindkettőjüket.
 - Ez nem a legmegfelelőbb pillanat, úgyhogy fogjátok be a szátokat, mielőtt én ütlek le titeket!
 Jacob még elmormogott egy ,,Jujj, de félek..."- et az orra alatt.
 Marc mostantól nekem szentelte a figyelmét.
Elmondták, hogy mit kell tennem. Abbahagytam az ostoba sírást. Még mindig iszonyatosan fájt mindenem, szenvedtem a saját kínomtól, de egy idő után, kezdett alábbhagyni. A hang a fejemben is segített; nyugtatgatott, magyarázott, míg teljesen le nem csillapodtam, s abba nem hagytam az ,,átalakulgatást".
 Vagyis, hogy már nem változgattam oda-vissza, de... nem is voltam magam.
 Egy állat voltam.
 Teljesen nyúzottan, összegörnyedve feküdtem a padlón. Hányás szagtól és izzadságtól bűzlöttem, és nyüszítettem.
 Egy állat hangján.
 Jól van, Vivy. Most kelj föl, és gyere ki a szabadba. Egészen máshogy fogod látni a világot.
 És én remegő végtagokkal, négykézláb és mancsokkal, felkeltem a földről.

 Jacob

 Viviana Solys volt a következő. És el sem hiszem, hogy Sam pont engem küldött Marc-ékhoz, mikor pontosan tudta, hogy ki nem állhatom a srác búráját. Ő támadta meg Bellát. Annyira akartam egy okot, a legapróbbat, hogy én is behúzzak neki egyet miatta. De nem lehetett, mert most a húga, Viviana volt középpontban. Hiszen átváltozott.
 És most, itt állt előttem egy kisebb termetű, bár még így is nagy farkas, világos színű bundával, és tök értetlen képet vág.
 - Nos, én úgy érzem, mehetnénk is. Óriási örömömre szolgált, hogy itt lehettem, de most, sajnálatomra, hív az otthon melege. - mondtam gúnyosan, majd mikor már fordultam volna meg, Marc hangját hallottam meg.
 - Nagyon örülök, hogy mész. Szerintem nem is kellett volna itt lenned. Csak lábatlankodtál.
 Dühödten fordultam meg, és remegés rázta meg a testem.
 - Nem én akartam, Solys. - vicsorítottam rá. - De ha akarod, szívesen maradok ápolni a kis nővérkédet. Bár tudod, mit? Inkább a halált választom. Az biztos nem lehet rosszabb, mint hogy egy légtérben legyek veletek.
 Meg is feledkeztem Embryről, aki épp Vivianával foglalkozott, s most épp az ajtót nyitotta ki neki, hogy ki tudjon szaladni a friss levegőre, ahol Sam várta.
 - Elég legyen - szólt ránk. - Húzzatok kifelé, különben...
 De egyikünk sem foglalkozott vele.
 - Egyéb probléma? - köpte a szavakat Marc.
 Az összes haragom összegyűlt a srác iránt, s robbant ki belőlem.
 - Igen, van! - azzal egy pillanat alatt átlényegültem s neki ugrottam.

 Bella

 Este egyedül aludtam az ágyban. Hideg volt, és fáztam. A telihold bevilágított az ablak résein Jacob szobájában, és néhány tárgyat megvilágított. De ezenkívül sötét volt. És hiányoltam Jacob forróságát, a testét az enyémhez simulni. Hiányzott a horkolása, szíve ritmusos dobogása, lehelete a nyakamon...
 Ó, annyira hiányzott. Míg ő őrjáraton van, én egyedül vagyok. És szomorkodom, mert nem bújhatok hozzá.
 Hát, Bella, ezt nevezik önzőségnek. Csak magadnak akarod a srácot, és teljesen kisajátítod.
Uhhw, mikor lesz már reggel? Vagyis, kijavítva: mikor jön már Jake?
 Míg ezen a gondolaton gondolkodtam, hangokat hallottam kintről. Dulakodó állatokét.
 Morgó hangot hallattak lent, és én gondolkodás nélkül kipattantam az ágyból. Az ablakhoz siettem, kinéztem, és összeszorult a szívem.
 A farkasom volt az. vagyis Jacob... És épp egy másik, egy szürke farkassal marcangolták egymást... Ami valamiért nagyon ismerős volt nekem... De hiába erőlködtem, nem jutott eszembe, honnan.
 Elkapott a jeges rémület. Ha nem csinálok valamit, még bajuk esik... De aztán egy másodpercig még bámultam a gyönyörű, barna farkast elképedve. Hogy lehet, hogy egy.. ember van benne? Az én szerelmem?
 Kiűztem a gondolatot a fejemből, hátat fordítottam és az ajtó felé szaladtam.


 Nem nagy durranás, de most megteszi. :) Pls, ne nagyon toljatok le miatta...

17. fejezet Ízelítő

 Egy kis részlet a fejiből, ami még nincs kész.

 Nem elég egyértelmű - vagy igen?, de épp ez a lényeg.

Felkelteni az olvasók érdeklődését...=)

 Nem tudom, mikorra várható a teljes rész.

Újabb fájdalom rázta meg a testem. Teljesen öntudatlan állapotban voltam. De még mindig küzdöttem ellene. A szobámban voltam, és meg akartam halni.

 Miért nem adod meg magad neki? hallottam a hangot, ami azóta a fejemben zaklat, mióta elkezdődtek a rohamok. Lehet, hogy megőrültem. De az is lehet, hogy soha nem lesz vége ennek, és abba őrülök bele.

 A karom olyan volt, mintha kiakarna szakadni a helyéből. Mivel a földön feküdtem, oldalra fordultam, és magam mellé hánytam. Hát ez szép, egy Solystól. Hogy csak úgy odaokád a földre. Szuper.

 A savas, émelyítő érzés a számban és a gyomromban nem múlt el. Inkább csak elhalványult a a többi, felerősödött érzés mellett.

 A koponyám szét akart törni. Feszített belülről. Vagy kívülről? 

 Marc mondta, hogy történni fog velem valami. Azt elfelejtette említeni, hogy ez ennyire fájdalmas lesz...

2 új Díj

 Két új díjjal gazdagodott a blog:) Thanks Neesh-nek :

És DorCsának :

Akinek küldöm :

Friday összes blogja

DorCsa blogjai

 Mays blogjai

Smiley_Miley blogjai

 És még1szer köszi<3<3<3 láww

          

16. fejezet

 Igen, igen, még élek. Itt a nagyon-nagyon várt feji, és remélem, meg lesztek vele majd elégedve, annyi várakozás után... Nos, ha nem fog tetszeni, az ellen nem tudok tenni. :) Nem tudom, nektek mi a hosszú, de szerintem ez az lett. Nos, hagylak is titeket olvasni.

 Ti amo, B.

 Bells

 Reggel Jacob ágyában ébredtem. A fejem kavargott, mintha részeg lettem volna, pedig csak korán keltem.
 Csukott szemmel átfordultam a másik oldalamra, s csak később esett le, hogy Jacob-ba kellett volna ütköznöm.
 A hátamra feküdtem, és széttárt karokkal tapogattam magam mellett a lepedőt. Semmi.
 Felültem, és álmosan kikeltem az ideiglenes fekvőhelyemből. Felvettem egy kék melegítő nadrágot, egy hosszú ujjú, szintén kék pólóval ( a melltartót már említésre sem méltatom, hiszen anélkül már el sem lehet indítani egy lánynak a napot, nem? - a szerk. ).
 Na szóval, mikor elkészültem, kimentem a fürdőbe, és elvégeztem reggeli teendőimet. Utána felfrissülve léptem ki a helyiségből, s indultam lefelé a lépcsőn. Időközben megéreztem valami irdatlanul rossz, égett szagot.
 Beléptem a konyhába, s rögtön megtudtam, honnan jön az émelyítő szag.
 Jake próbált reggelit készíteni. A tűzhely előtt állt, nekem háttal. Nem tehettem róla, muszáj volt kuncognom.
 Mikor meghallott, megfordult.
 - Jó reggelt, herceg nő. - vigyorgott. Odamentem elé, és átkaroltam a derekát. Így tett ő is velem. Egy egyszerű farmer nadrág volt rajta ( kivételesen hosszú ), és egy fekete rövid ujjú póló.
 - Te meg mit művelsz? - nevettem el magam a végén. Jacob háta mögé pillantottam. Egy serpenyőből furcsa gőz szállt fel. Valószínűleg tojás akart lenni.
 - Hát, igazából meg akartalak lepni, szerelmem. - vallotta be. - Csak hát a tervemet nem sikerült megvalósítani.
 - Mert mi lett volna?
 - Fantasztikus reggeli az ágyba, neked meg nekem - vigyorgott.
 - Várj, ezen tudok segíteni - pusziltam meg igyekezetéért. Aztán az elrontott ételre néztem. - Csak azon nem...
 Nevettünk.
 Kidobtam a szemétbe az elrontott kaját, miközben Jake kinyitotta az ablakot, hogy kiszellőzzön a konyha.
 - Hogy lehet egy rántottát elrontani? - csóváltam a fejem jókedvűen.
 - Nekem még az is sikerült - morogta, de tudtam, hogy csak bűntudata van amiatt, mert a csodálatos reggelinket nem tudta elkészíteni. És így nem tudott meglepni. - Ne segítsek valamiben?
 Nagyon édes volt, ahogy igyekezett.
 - Szerintem téged ki lehetne tiltani a konyhákból. Közveszélyes vagy ránk nézve - fojtottam el újból kitörni készülő nevetésemet.
 - Te pedig rám nézve vagy veszélyes! Teljesen elcsavartad a fejemet. - csapott le hirtelen ajkaimra. Nem volt időm feleszmélni, de pár perc finom csók csata után nagy nehezen eltoltam magamtól.
 - Billy bármikor ránk nyithat - figyelmeztettem levegő után kapkodva.
 - Tudom... - morogta ismét.
 Egy percig hallgattunk, egymást ölelve, majd felsóhajtottam.
 - Gyere, tegyél kenyeret a pirítóba!


Miután elkészültünk a fenségesnek tűnő, meleg tojás rántottával és szalonnával, mindent rápakoltunk egy nagy tálcára. Narancs levet, a pirítósokat, szalvétát, evőeszközöket, és persze a rántottát, amiből persze extra adagot csináltam, Jake és a hatalmas étvágya miatt.
 Ő felkapta a megrakodott tálcát, könnyedén, mintha csak egy könyv lenne, s fellépdelt vele a lépcsőn a szobájába. Követtem.
 Óvatosan letette a tálcát az ágyra, és elhúzta a függönyöket. A tér megtelt fénnyel.
 - Mmm.. - szagoltam bele a levegőbe. Jólesett a finom illat a balul sült reggeli szaga után. Megkordult a gyomrom, s ezen muszáj volt nevetnem.
 Lehuppantunk az ágyra. Közel egymás mellé húzódtunk, Jake az ölünkbe tette a kaját, és falatozni kezdtünk. - Még jó, hogy sokat csináltunk - jegyeztem meg meg. A csönd eddig nem kínos, inkább kellemes volt.
 - Az már egyszer biztos - helyeselt szerelmem.
 Szerelmem.
 Furcsa volt számomra ez a szó. Még szinte ízlelgettem. De persze jó volt kimondani, még ha csak magamban is.
 - Egyébként, hogy kerültem az ágyba? Ha jól emlékszem, a kanapén aludtunk el - révedt el a pillantásom, ahogy a tegnap estére gondoltam.
 - Hajnal tájban felébredtem, és felhoztalak.
 - Hmm.. - lassan kezdett eltűnni az étel a tányérunkról. Mikor mindent megettünk, megittunk, egyszóval elfogyasztottunk, Jake lemanőverezte a földre a tálcát.
 - Mi lenne velünk nélküled? - gondolkodott félhangosan. Vigyorogtam.
 - Nem sok. Talán a mosolyodból elélnétek, és tudnátok fogadni egy szakácsot, aki főzne rátok.
 - Nem akarok szakácsot. Ha gazdagok is lennénk, csak téged fogadnálak fel, mert a te főztjeid a legjobbak.
 Ha bóknak is szánta biztos komolyan gondolhatta, kihallottam a hangjából.
 - Köszönöm - bújtam hozzá. Átölelt, fejemet a mellkasára döntöttem. Hallgattam szívének gyors, ütemes, és számomra megnyugtató hangjait.
 - Bármikor - felelte, azzal belepuszilt a hajamba.
 Valószínűleg így maradtunk volna egész délután - egész nap, egész héten és hónapban -, ha nem csorren meg a lenti vezetékes telefon.
 - Ne már! - nyafogtam Jake forró karjaiban. Összeszorítottam a szemem.
 A telefon kitartóan csöngött - csing-csing, csin-csing - de nem akaródzott nekünk felkelni. Jacob aztán megmozdult, de megelőztem.
 - Hagyd, majd én - sóhajtottam bosszúsan, s kikászálódtam az ágyból. Lesiettem, s felvettem azt az idióta készüléket.
 - Halló, Black lakás - próbáltam nyugodt hangot megütni. Nem volt válasz. - Halló! - szóltam ingerültebben.
 - Bella?
 Carol volt. Megismertem vékonyka, éles hangjáról. Összetéveszthetetlen.
 - Szia Carol! - köszöntem kedvesebben.
 - Ööö, izé... Jacobot kerestem, de.. Mindegy...
 Szünet.
 - Caro, van valami baj?
 Szünet, megint.
 - Mit keresel te Jacob Black-éknél? - a hangja mintha... féltékeny lett volna. Először nem esett le, miért.
 - Hát itt töltöm az őszi szünetet - csúszott ki a számon meggondolatlanul. Aztán a fejemre csaptam. Te hülye! Hülye hülye idióta! Carolina bele van zúgva az én szerelmembe. Francba!
 - Az őszi szünetet?
 - Persze, mondtam... nem? - vékonyodott el a hangom. Még jó, hogy nem mondtam el neki. Totálisan kiment a fejemből. Persze, hiszen önző módon minden gondolatom Jacobon és körülöttem forgott...
 - Nem - jött a tömör, rövid válasz, majd ismét nem szólalt meg egyikünk sem.
 - Carol, mit akartál mondani ? Átadhatom neki - próbáltam menteni  a menthetőt.
 - Kösz, ráér a szünet után is. Szia - azzal a vonal megszakadt.
 - Szia - mondtam a süket telefonnak.

Jakey


 Bella visszamászott mellém. Magamhoz öleltem, és úgy pihentünk tovább.
 - Carol volt.
 - Tudom - feleltem. Hallottam mindent. Csak azt nem tudom ,mit akarhatott tőlem Carolina Montez. Egyáltalán, honnan van meg neki a számunk?! Rejtély.
 - Min gondolkodsz ? - simított végig arcomon. Felé fordultam, s elvesztem szemeinek sötét tengerében. Ha fuldokoltam volna, Bellával még ez is gyönyörű lett volna. Ami persze önzőség..
 Eszembe jutott, mikor régen, titokban mindenhova követtem Bellát, mikor nem őr járaton voltam.
 Mikor találkoztunk a Réten - én farkasként -, és nekem kellet hazavinnem, mert elaludt,  házon kívülről figyeltem őt ...
 És mikor ő Seth Clearwateréknél aludt, összebújva a kissráccal, hát...
Nos, akkor már kezdtem kapizsgálni, mért rándul össze a gyomrom Bella neve hallatán. Rohadt féltékeny voltam. Seth-re és mindenkire, aki ölelhette vagy megérinthette őt, miközben engem gyűlölt...
 De, hát... egyszer megláttam, mikor fürdött.
 Igen, komolyan, én voltam, azon az estén, mikor hazavittem.  Már bánom, hogy megtettem - no nem a látvány miatt. Sőt! Bella gyönyörű volt. Csak az a gond, hogyha ez kiderül... Igen, és itt jön az, mikor az derül ki, hogy hangosan gondolkodom.
 - Hogy mit csináltál ?

Bells

 Vér tolult az arcomba.
 Bűnbánóan nézett rám.
 - Én... Semmit... - próbálta visszaszívni, amit mondott, de nem tudta. Elszólta magát. Vagyis, inkább kimondta, amit gondolt, tudtán kívül...
 Ujjaimmal lezártam a száját.
 - Láttál, mikor fürödtem?
 Látszott a szemében, hogy terelni akar, de közbevágtam.
 - Láttál?!
 Kiskutya szemeket meresztett rám.
 - Olyan szép voltál...
 A fejem tiszta vörös lehetett, annyira elpirultam. Szóval ő volt a kukkoló... Miatta éreztem azt, hogy bámulnak, mikor nem is volt senki a szobában... Szent Ég!
 - Ezt még visszakapod, Jacob Black... - fenyegettem, miközben elrejtettem arcomat a tenyerembe. Félelmetesnek akartam, hogy hallatszódjon, de inkább volt nyöszörgés. - Te hazug kukkoló!
 Ököllel ütöttem a mellkasát. Nem tudom, hogy egyáltalán megérezte-e, de ha nem, hát teszek róla. Jake hagyta egy darabig, hogy "tegyem a dolgom", majd mikor megelégelte, s lefogta a kezemet. Szorosan fogta, nem tudtam elszabadulni, bármennyire is próbáltam.
 - Eressz el!
 Elengedte a füle mellett.
 - Hé! - átölelt nagy karjaival. - Gyönyörű voltál, Bella. Nincs mit szégyellned. Sajnálom!
 Megbánó volt a hangja. De azért annyira mégsem sajnálhatta...
 - Mivel tudnálak kiengesztelni? - könyörgött. Nem mertem rá nézni. És nem is szólaltam meg. Ez annyira kínos volt!
 - Kérlek, ne érezd magad kínosan! - könyörgött tovább. - Soha többé nem teszem! Esküszöm! Bella, kérlek nézz rám!
 Felnéztem rá. Nem a szemeibe, az arca mellé.
 - Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdezte visszafojtott lélegzettel. Elképesztően édes volt, még ebben a hülye helyzetben is.
 Vártam, feszítettem a húrokat.
 - Egy feltétellel - motyogtam, és a szám sarkában mosoly bujkált.
 - Bármit megteszek!
 Ez jól hangzik. Pillantásunk véletlenül találkozott, és Jacob nem eresztett többé.
 - Vigyél a ki a Rétre - kértem. - Látni akarom az én farkasomat.
 Megkönnyebbülten felsóhajtott, de aztán aggódva nézett.
 - Biztos hogy jó ötlet ez?
 Aszám sarka lefelé görbült. Azonnal megnyugtatott.
 - Rendben! Amit csak akarsz.
 Hozzábújtam. Beszéni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Jake biztos csak azért mondta, hogy gyönyörű voltam, mert nem akart zavarba hozni... Pedig megtette... És nem hiszek neki. Nálam nincs is rusnyább teremtés a Föld kerekségen.
 - Min gondolkodsz ? - fogta meg a kezem.
 - Nekem is be kell vallanom valamit - motyogtam szemlesütve. Magam sem tudom, de valahogy kicsúszott a számon. És már nem tudtam visszavonni.
 - Mondd csak - bátorított selymes hangján.
 Hallgattam. Arra az álmomra gondoltam, amikor Jacob és én... Szóval... AZT tettük. Francba az elszólásaimmal! Nem akarom elmondani neki... Annyira kínos... Még most is felperzseli a bőrömet az emlék.
 - Te elpirultál - mosolygott, és maga felé fordította az arcomat. - Bella, most komolyan kíváncsi vagyok. Mit akartál mondani?
 Sóhajtottam.
 - Szóval mikor egyik nap azt álmodtam... Öhm... Mikor elaludtam az asztalnál. - kezdtem bele újra. - Álmodtam... Valamiről. Nagyon élethű volt, és azt hittem, tényleg megtörtént... - ráztam a fejem.
 Várta a folytatást. Megint vettem egy mély levegőt, majd egy szuszra elhadartam.
 - Az álmomban te meg én.. szóval... bűnbe estünk. - suttogtam, az arcom égett. - Mikor lejöttem a nappaliba, azért voltam annyira... felspannolva, mert azt hittem... Azt hittem, azért vittél az ágyadba, mert... Lefeküdtél velem.
 A földet bámultam, a falakat, a képeket a rajtuk, az íróasztalt, a szekrényt, de nem néztem Jacobra. Mikor már vagy 5 prce így ültünk szótlanul, nem bírtam tovább.
 - Jake? - kerestem pillantását. Gondolkodott.
 - Gondolod, hogy megtenném veled azt, ha nem akarnád? - kérdezte, mintha a válasz olyan egyértelmű lenne. Persze, az volt. Ő sosem tenne olyat nekem, ami fájdalmat vagy bármi mást okozna.
 - Nem. Csak annyira... Te nem élted át, tényleg olyan volt, mintha komolyan veled lettem volna. Bár - sóhajtottam, majd felbátorodva, s elnyomva a mellkasomban a szorító érzést az új hírek hallatán, kajánul elvigyorodtam. - Kár, hogy felébredtem.
 Tekintete az enyémbe fúródott.
 - Tényleg?
 - Aham - vontam meg a vállam, de a mosoly nem tűnt el az arcomról. - Akarsz részleteket hallani?
 Ő is mosolygott.
 - Izgalmasnak tűnik.. Halljuk! - simította tenyerét a fenekemre.
 - Nos, a konyhában voltunk... Én a tűzhelynél, te mögöttem... - emlékeztem vissza, miközben a hasán, pólóján keresztül játszadoztam az ujjaimmal. Kis szünetet tartottam, hogy eléggé kíváncsivá tegyem, majd folytattam. - Először a nyakamat csókoltad.
 Itt a játék kedvéért beleharaptam a nyakába, mire borzongás futott át a testén, és erősebben szorította a fenekem, immár két kezével.
 - Igen? - várta a folytatást.
 - Aztán felültettél a pultra, és folytattad... - Megfogtam a kezét, és a hasamhoz vezettem. Tudom, hogy nem kéne így kiszúrni vele, de hát... Élveztem. - És benyúltál a pólóm alá.
 Most is megtette, ujjai nyomán a bőröm felhevült.
 - Aztán... - suttogtam. - Simogatni kezdtél...
 Ez nem volt jó ötlet, mivel elkezdte kényeztetni a fenekem forró tenyerével. Kéjesen sóhajtottam.
 - És megcsókoltalak.
 Lehajolt a számhoz, de mielőtt megcsókolhatott volna, ajkaink közé tettem egy ujjamat.
 - Még nincs vége -  mondtam, és folytattam szerelmem "kínzását".
 - Csókoltál, olyan vadul, ahogy még soha... Az ebédlőasztalra fektettél. Letéptük egymásról a ruhát... - teljesen beleéltem magam a mesélésbe. Alig érzékeltem, amint Jacob közelebb húz magához, így hát folytattam. - Aztán már a hasamnál jártál, és...
 Megakadtam, mikor lejjebb csúszott mellettem, s amint éreztem, hogy nyelve komolyan lent, a hasamnál jár.
 - Mit csinálsz? - nyögtem fel óvatlanul.
 - Befejezem a történetet - kényesztetett, majd fölfelé haladva puszilta felhevült bőrömet, és leszedte rólam a  kék fölsőmet. Elhajította a szoba másik végébe, majd fedetlenül maradt dekoltázsomat csókolta. Nem tudtam ellenkezni.
 Kezei még mindig a fenekemet szorították, és csodálkozva vettem észre, hogy rajtam fekszik.
 - Én vagyok a mesélő... - sóhajtottam.
 - Én pedig a színész. De egyedül nem menne az egész... - harapott a nyakamba. Lábaimat ügyetlenül a csípője köré fontam. Jó Ég...
 - Mondjam, mi következik? - míg beszéltem, a nyelvem akadozott.
 - Tudom a forgató könyvet...
 Lerángattam róla a pólóját, és átkaroltam a nyakát.
 - Csókolj meg! - utasítottam.
 Abban a pillanatban, mikor kimondtam, lent nyílt az ajtó.
  - Jacob, ma délután őr járat! Te kezdesz! - hallottam meg Paul önelégült hangját.

 Megjegyzéseknek örülnék... :)

16. fejezet Ízelítő

 2011. Első bejegyzése ezen a blogon!!! :DDD

Remélem, mindenkinek jól telt a Szilveszter! ;D Itt egy kis előzetes, hogy jól kezdődjön az év. x) A teljes feji nem tudom, mikorra várható. :)

 - Mit keresel te Jacob Black-éknél? - a hangja mintha... féltékeny lett volna. Először nem esett le, miért.
 - Hát itt töltöm az őszi szünetet - csúszott ki a számon meggondolatlanul. Aztán a fejemre csaptam. Te hülye! Hülye hülye idióta! Carolina bele van zúgva az én szerelmembe. Francba!
 - Az őszi szünetet?
 - Persze, mondtam... nem? - vékonyodott el a hangom. Még jó, hogy nem mondtam el neki. Totálisan kiment a fejemből. Persze, hiszen önző módon minden gondolatom Jacobon és körülöttem forgott...
 - Nem - jött a tömör, rövid válasz, majd ismét nem szólalt meg egyikünk sem.

Buone Vacanze! Boldog Ünnepeket! :D

 Valószínűleg nem jelentkezek már ebben az évben... Úgyhogy mindenkinek Szuper Karácsonyt és Boldog, Vidám Új Évet Kívánok! :D
 Ha mégis jelentkeznék, a 16. fejivel, akkor az csak kari után lehet. :) Nem akarok ünnepekkor is a gép előtt ülni... :)
 De addig is... Találkozunk 2011-ben! ;D
 Ti amo, Bree.

15. fejezet

 Sziasztok! Tudom, hogy az előző feji eléggé meglepett titeket ( Vagy rosszul gondolom? ).

 És lehet, hogy páran ( vagy többen ) már nem fogtok olvasni emiatt, de lehet, hogy igen.

Nem tudom.

Az is lehet, hogy zabosak vagytok rám, mert ilyen mederben folyik tovább a sztori, úgyhogy azoktól, akik  így éreznek,

 bocsánatot kérek, de ezt a törit mindig is valahogy így képzeltem el. :)

 Nem húzom az időt, itt a feji, még ha már valaki nem is olvassa tovább.

 Attól én még irkálhatok, nem? :)

Bella

 Megfagytam a rémülettől. "Örökölted a farkas géneket... Félvér vagy."
 Alig hallottam, amikor kopogtak az ajtón, Charlie kiáltott egy "Gyere be!"-t, és Jacob Black bejött a konyhába.
 - Helló, mindenki! Lemaradtam valamiről? - éreztem, hogy mosolyog. Amíg rá nem néztem. Akkor lehervadt a vigyor a képéről.
 - Szia Jake - köszönt Charlie.
 - Aha, biztos lemaradtam valamiről. - mondta. - Nem zavarok, csak Bellát kerestem, mert nem találtam otthon. Megyek i...
 - Ne, ne, ne menj... - vágtam rá túl gyorsan. Reméltem, hogy nem tűnt fel apámnak, de még mindig sokkos állapotban voltam. Várták, hogy megmagyarázzam, mi volt az előbbi kitörésem, de nem jött ki hang a torkomon. Csak pár perc után sikerült valami értelmeset összehoznom. - Jake, légyszi, maradj. Szerintem neked is tudnod kell erről az egészről. Apa... - sóhajtottam. - Mesélnél nekem?
 Jacob kihúzott egy széket, majd helyet foglalt.
 - Hajjaj, nagyobb a baj, mint amilyennek látszik... - motyogott magában. Charlie is leült velem szemben. Felkészültem minden rosszra.
 - Az úgy volt...

 Jacob

 Csak hallgattam. Charlie Bella anyjáról beszélt, a falkáról, és hogy ő lemondott a farkas-létről, mikor Bella anyja, Jennifer meghalt.

 Akkor, mikor a balesetről esett szó, elcsíptem azt a pillanatot, mikor szerelmem szeméből kibuggyant egy könnycsepp, de gyorsan letörölte, mintha mi sem történt volna.
 Úgy szerettem volna magamhoz húzni! Megvigasztalni. Tudatni vele, hogy amíg együtt vagyunk, semmi baja nem eshet.
 De Charlie miatt nem lehetett. Nem a legjobb a színészi tehetségem, de ha legalább annyit megteszek Belláért, hogy nem kezdek el nyilvánosan kutakodni a szájában a nyelvemmel, az biztos haladásnak számítana a részemről.
 Bár ez nem volt olyan könnyű... Közel volt. Túl közel. Bármikor megérinthettem volna... De nem tehettem... És ez volt a legrosszabb.
 Sokszor rajtakaptam magam, amint őt bámulom.

 És Charlie csak mesélt, és mesélt. Mindent elmondott. Bella pedig hallgatott. Lopva néha ő is rám nézett, de ezek a pillanatok nem tartottak 2 másodpercnél tovább. Az túl feltűnő lett volna.

 Aztán ahhoz a részhez értünk, mikor Bella megszületett. Szerencsére Charlie nem mesélt a nászutukról Jenniferrel.
 Megtudtam, hogy ő rendes, mármint nem misztikus erőkkel rendelkező ember volt. És mivel Charlie vérfarkas volt...

 Ó..

 Csak most esik le, mire akar kilyukadni...!

 Bella félvér!

 Jó ég. Erről maradtam le.

 Bella félvér!!! Ezért tudta eltörni az orromat, mikor a parton voltunk! Ezért zárultak össze a sebei, mikor Marc Solys megharapta!
 Kerekre tágult szemekkel néztem rájuk. Ez nem lehet igaz!
 - Hogy mi? - kapcsolódtam be a beszélgetésbe.
 Charlie aggódva pillantott mindkettőnkre. Bella arca olyan sápadt volt, mint azokban a régi filmekben, mikor közlik a gyászoló asszonnyal, hogy meghalt a férje. Pontosan ilyen fehér volt az ő arca is.
 - Bella... - kezdte Charlie. Az említett felemelte jobb mutatóujját, hogy elhalgattassa a beszélőket. Kissé nyugodtabban mint én, de visszafojtott lélegzettel bámult maga elé. Majd, mikor már majdnem felkiáltottam, hogy : " Mondjátok, hogy ez a kész átverés! MONDJÁTOK!! Nem baj, hogy nem az, csak mondjátok!!! ", Bella elfogadóan sóhajtott.
 - Oké, nagyjából... Nagyjából elfogadtam. Szóval... Én is falka tag vagyok? - nevetgélt a saját, nem vicces viccén. Charlie mosolygott, és ez... izé. Furcsa volt. Nem tudom, miért.
 - Hát - rám nézett. Szerintem a szám tátva maradt a döbbenettől, ezért ellenőriztem, hogy be kell-e csukni.
 Be kellett.
 - Ne nézzetek rám! - találtam meg a hangom. Bár kissé rekedtes volt, meg kellett köszörülni. - Sam a falkavezér.
 Bella rémülten pillantott rám, tekintete ezt sugározta : " Eszedbe ne jusson megemlíteni ezt bárkinek! Nincs kedvem tag lenni. "
Megértettem. Ha választhattam volna, én is a normális életet választom. De ez nem óhaj kérdése.
 - Bells, ha van kedved, vissza mehetsz Jacobékhoz. Még tart az őszi szünet. És szerintem Jake-nek sincs ellenvetése.
 Bella tekintete úgy váltogatta a jelentését, mint discoban színes disco-gömb a színeit. Most épp a színészkedjünk-még-egy-kicsit dolgot vetítette le nekem. Szerencsére vettem a lapot. De mielőtt megszólalhattam volna, ő nyitotta szóra telt, csókolnivaló ajkait.
 - Hát, ha nagyon muszáj... - mondta vontatottan. Pont, mint az első nap.

 - Még jó, Bells. Csakis. - vigyorogtam. Szúrósan nézett rám. Egy pillanatra majdnem elhittem, hogy komolyan gondolja.

 Majdnem.

 Billy elaludt a kanapén. Nem akartam felébreszteni. De mikor halkan, nagyon halkan benyitottunk a nappaliba, megtette ő magától.
 - Ó - ásított. - Bocsánat! Azt hiszem, kicsit elszundítottam.
 - Semmi baj, apa. - mondtam. - Akarod, hogy hazavigyelek? Kocsival jöttem.

 - Az jó lenne. Persze csak ha Charlie barátom nem bánja. Már úgyis lemaradtam a fél meccsről. - szomorkodott Billy.

 Charlie segített őt beültetni az autómba. Bells beült az anyósülésre.
 - Szia, apa, találkozunk... pár nap múlva. - köszönt mosolyogva. Intettem én is, majd beindítottam a motort.
Most is nehéz volt Bellával egy légtérben lenni, bármilyen külső érintkezés nélkül.
 Nem akartam kockáztatni, mivel drága jó apám is ott trónolt a hátsó ülésen.
 Mire hazaértünk, besötétedett, pedig csak hét óra lehetett. Ez a korai sötétség jelezte a tél közeledtét.
 Leállítottam a gyújtást, kivettem a tolószéket a csomagtartóból, és beültettem Billy-t.
 - Segítsek valamit? - kérdezte Bella. Kedvesen mosolygott mindkettőnkre.
 - A zsebemben van a lakáskulcs. Ha kivennéd és kinyitnád az ajtót, én addig föl vinném őt a tornácra. - intettem apám felé. Bella mellém állt, és benyúlt a jobb zsebembe. Szándékosan kutakodni kezdett ott, furcsa érzéseket kiváltva belőlem, pedig már megvolt, amit keresett.
 Ez nem tartott sokáig, de ha nem lett volna mibe kapaszkodjak, leteperem Bellát, és olyat teszek, amit később megbánhatok...
 Mikor kihúzta a kezét, megérintett OTT, és most komolyan örültem, hogy itt van Billy, akinek szerencsére nem tűnt fel semmi az egészből.
 Mikor beléptünk a házba, csak akkor vettem észre, hogy eldeformálódott a kocsi fogantyúja, annyira szorítottam...
 Apám már boldogult egyedül, ezért Bellával lehuppantunk a kanapéra, bekapcsoltuk a tévét, majd lopva egymásra néztünk, és szerelmes pillantásokat váltottunk. Néha megőrülök azért, hogy ő legyen a lenyomatom. Várom a pillanatot, mikor végre belé vésődöm... Érezni akarom a kötődést hozzá, bár már most elválaszthatatlanok vagyunk... De azt akarom, hogy csak az enyém legyen. Tudom, hogy ez önzőség, de egyszerűen nem bírnám elviselni, ha valaki más kellene neki... Ha valaki más csókolná... Ölelné őt... Elég, Jacob! Fogd be a szád!
 - Gyerekek, szerintem én lefekszem aludni - mondta álmosan apám. - Gondolom, boldogultok egyedül... - kacsintott rám. A szememet forgattam.
 - Jó éjt! - mondtuk egyszerre Bellával. Ő kuncogott.
 Mikor becsapódott a hálószoba ajtaja, és elhalkultak az öltözködés zajai, szerelmem közelebb mászott hozzám.
 - Halljam az igazságot! - döntött le a kicsi kanapén.
 - Oké - húztam magamra. - Egyszer volt, hol nem volt, volt egy halhatatlan vérfarkas, és szerelmes volt egy lányba, akit Isabellának hívtak...
 - Halhatatlan? - vágott közbe, s tágultak ki gyönyörű szemei, miközben az enyémekbe bámult.

 - Bizonyos mértékben. - feleltem duruzsolva. Ha úgy vesszük, Bella volt a legcsábítóbb dolog az életemben, és most, hogy megkaptam, nehezen tudtam visszafogni magam, és a válasz adásra koncentrálni.

 Felvonta egyik íves szemöldökét.

 - Nos, ameddig oda-vissza változom emberből farkassá, nem öregszem. Az évek ugyanígy tovaszállnak, de a testem megőrzi... a mostani állapotomat.

 Sóhajtott, és kicsit fészkelődött rajtam - hadd ne soroljam, mit váltott ki belőlem a mozdulata.
 - Az én farkasom. - Nyomott egy puszit a számra. Máris több után sóvárogtam. - Az enyém.
 Imádtam, ahogy kisajátított magának.
 Feljebb húztam magamon, és megcsókoltam. Először nem kapott észbe, de aztán felocsúdott a kábulatból, és úgy kezdett el játszania számmal, hogy belebizsergett mindenem. Behunytam a szemem.
 Aztán, mint minden jó, ez is véget ért. Megszakította a csókot.

 - Mmm - simogatta a karomat. Bal combját felhúzta a derekam mellé, így már majdnem lovagló ülésben feküdt rajtam, pont az ágyékomon...

 - Szeretnél még valamit tudni? - kérdeztem, miközben a hátát és a derekát cirógattam. Gondolkodott.
 - Mi lesz velem? - motyogta. Vártam, hogy folytassa, de ezt csak pár perc után tette meg. Szinte hallottam, ahogy zakatolnak a fejében a fogaskerekek.
 - Most akkor én is... hát... - elhallgatott, és a kezeimre bámult, mikor megfogtam az övéit.
 - Nyugi, Bells. Utána járunk a dolognak, oké? - nyomtam egy puszit az arcára. - Nem kell félned.
 - Biztos? - a hangja szomorú volt, és kétkedő. Elengedtem a kezét, megfogtam az arcát, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

 - Bízol bennem?

 Lehajolt a számhoz, és puhán megérintette ajkaival az enyémet.
 - Igen.
 A nyakam egy gödröcskéjébe hajtottam a fejét.

 - Tegnap nagyon megijesztettél - susogta álmosan, arra gondolva, mikor összetörtek a bordáim. Hihetetlen, de a támadás csak tegnap történt, pedig úgy tűnik, mintha már jó pár napja. - Ne csináld többet, jó? - ígértette meg velem újra.

 - Rendben. - ringattam.
 A kanapén, egymás karjaiban nyomott el minket az álom.

14. fejezet

 Bocsi bocsi bocsi megint...

Ez eléggé light-osra sikeredett, de majd igyekszem a 15. fejit valami izgisre csinálni... (:
 Ja, a vége meg hát... váratlan fordulat.... (:

Jó olvasást! 

bí

Bella

- Szóval, hogy is működik... ez az egész? - simítottam végig bordái vonalán. Egy padon ültünk a még mindig üres parkban.
 - Sokkal gyorsabban gyógyulunk, mint a normális emberek. Ez jól jön nekünk, mert ha nem lenne meg ez a képesség, a legtöbben még mindig az ágyunkban feküdnénk összetörten. - mondta. Megborzongtam a gondolatra.
 - Na és... Én? - kérdeztem, az arcát fürkészve. A szemembe nézett. Ó, jesszus! Az ilyen lélekig hatoló pillantásától még azt is elfelejtem, ki vagyok. Teljesen elalélok.
 - Nem tudom. - vallotta be feszengve. Nem mondott el valamit, ez világos volt. Miért ilyen nehéz a férfiakból kiszedni bármi fontosat is? A távolban farkas üvöltés hallatszott. Furcsállva gondoltam arra, hogy ez Jake-nek is szól.
 - Ez a végszó - haraptam be az ajkamat. Jacob arca azonnal megenyhült.

 - Hazakísérlek. - fogta meg a kezem, amitől felmelegedett a testem. - Hidd el, ha tehetném, egész nap veled lennék. Mindig. De Samnek nehéz nemet mondani.

 Nemrég még is megtette...
 - Sam az... - gondolkodtam a megfelelő szón.
 - Alfa. - bólintott. Felálltam.

 - Ígérd meg, hogy mindent elmesélsz. Az elejétől a végéig. Mindent. - Öleltem át a nyakát. Ő a derekamat részesítette forró tenyere érintésével. Odahúzott magához.

 - Ígérem. - hajolt le a számhoz. Forró, sima ajka hosszan, gyöngéden becézgette az enyémet, míg nem kezdtem el túl nagy lelkesedéssel viszonozni. Ha pár másodperc múlva nem állít le, biztos valami őrültséget csinálok. Elbódít a közelsége.

 - Örülök, hogy ennyire vágysz a lélegzetelállító csókjaimra. - kuncogott. Nem is hitte, mennyire jól mondta, de attól még nem kéne ennyire nagyra lennie magával!

 - A kis egoista - mormogtam. Megint kuncogott. Még így álltunk egy percig, egymás szemébe nézve, elveszve tekintetünkben. Gyönyörű, sötétbarna íriszei rajtam függtek, és újból elpirultam. Mosolygott.

 - Most már tényleg indulni kéne... - sóhajtottam, és lefejtettem karjaimat a nyakáról.

 Aztán egy gondolat megrémisztett.

 - Jake, én... nem szeretném, ha bárki is tudná, hogy mi... hogy mi...

 Felvonta a szemöldökét, és furcsán nézett rám. Aztán leesett.
 - Ne értsd félre! - siettem a válasszal. - Nem azért, mert szégyellek. Csak... nem akarok pletykákat hallani rólunk, meg apám csipkelődéseit is nehéz elviselnem... Gondold el : ha már akkor megjegyzéseket tett ránk, mikor még nem is voltunk együtt, mi lesz, mikor meg tudja, hogy járunk?
 Tetszett neki a szó. Hogy ,,járunk".
 - Hmm.. - mormolta a hajamba. - Ahogy akarod.

 Nehéz volt végigmenni a városon úgy, hogy nem érintem meg. Minél jobban tiltottam magamnak, annál jobban vágytam rá. És úgy vettem észre, ezzel ő is így van. Mikor már azt hittem, hogy ha nem érünk oda két másodpercen belül, fogom magam, behúzom egy sikátorba, és megcsókolom, végre valahára feltűnt a házuk.

 Odakísért az ajtóhoz.

 - Vigyázz magadra! - puszilta meg a homlokom. Mivel Billy apánál volt, nyugodtan megtehette.
 - Meglesz. - mosolyogtam, majd bementem a házba. Gyorsan a nappali ablakához siettem, elhúztam a függönyt, és még épp láttam, amint Jacob beszalad az erdőbe. Aztán...
 Farkas lesz. Az én barna színű farkasom a rétről. A hatalmas, erős, gyönyörű szemű farkasom.
 Az enyém.

 Leültem a kanapéra. Jacob már egy fél órája elment, én meg nem tudok mit kezdeni magammal. Aztán, kitaláltam.
 - Charlie - motyogtam. Hiszen ő is ott volt a támadáskor... Látnom kellett. Hogy nincs semmi baja. Csak megbizonyosodom róla, hogy mindegyik végtagja megvan, és megnyugszom.
 Mikor odaértem a házunkhoz, mély levegőt vettem, és benyitottam az ajtón.
 - Helló! - kiáltottam be.
 - Bella, te vagy az? - hallottam meg apám hangját a nappali felől. Ment a tévé, és - ki nem hitte volna? - meccset néztek éppen.
 - Aha, sziasztok! - léptem be a helyiségbe. Billy ott ült a kanapén Charlie mellett, a tolószék pedig a bútordarab mellett állt.
 - Szia, Bella - mosolygott rám egy pillanatra Billy, de aztán mindketten visszafordultak a szerelmükhöz, ami ebben az esetben a kosármeccs volt.
 - Apa, csak tudni akartam, hogy ... - sóhajtottam. - hogy nincs semmi bajod. - fejeztem be a mondatot.
 Charlie olyat tett, amit még soha nem láttam ezelőtt : lehalkította a tévét.
 - Igen, Bella, és szeretnék neked mondani valamit. - huh, ez komoly... Felkelt a kanapéról. - Mindjárt jövök - intett Billynek.
 Bementünk a konyhába.
 - Apa, én már tudom. - kezdtem bele. Charlie meghökkent.
 - Tudod? Az egész... falka dolgot?
 Sóhajtottam.
 - Igen. Rájöttem. Jacob egy... vérfarkas. - mondtam ki. - És Sam-ék is azok.
 Apa bólintott. Aztán habozott.
 - Igen... - felelte, majd nekem eszembe jutott valami. Mikor az a farkas rám támadt...
 - Apa...
 Charlie felnézett.
 - Egyszer sétáltam az erdőben... - ez így elég hihető. - ... és megbotlottam. - egy farkas rám támadt. - Elestem, és az ágak felsértették a karom... - majdnem leharapta a kezem. - És... Apa, a seb meggyógyult. A szemem láttára. Összefort a sebhely!
 Őrültnek éreztem magamat. Ki venné be?
 - Bella, erről akartam beszélni veled.
 Most mi jön? Elmondja, hogy ő egy földönkívüli, én meg a gyereke, és mindenféle természetfeletti képességeim vannak?
 Ehelyett a hülye gondolat helyett, fogta és levette az ingét. Először azt hittem, hogy elkezd nekem sztriptízelni, de nem így lett. ( Hál' Istennek! ) Az inge alatt egy fehér rövidujjú volt. Charlie megfogta a póló ujját, felgyűrte, így rálátást nyertem a vállára.

 

 Charlie-nak ugyanolyan tetoválása van, mint Jacobnak. Hátrahőköltem. Erre nem számítottam. A két farkas, bár kicsit halványan, de mégis tisztán rajzolódott ki a bőrén.
 - Na ne...
 Charlie sóhajtott. Majd mesélni kezdet...
 - Még régen... én is falkatag voltam.
 Újabb meglepetés. Charlie... mint farkas? Hihetetlen.
 - Úgy van... én is az voltam. Vérfarkas. Minden pont úgy történt, mint amit az utódaink tesznek most : védtük a a törzsünket a vérszívóktól...
 Vérszívók... Vámpírok?! Nem... Ezek nem létezhetnek... Nem lenne szabad. Az agyam a vérfarkasokat el tudta fogadni, de a vámpírok...
 - Vámpírok nem léteznek - jelentettem ki, de inkább hangzott kérdésnek, mint egyenes válasznak.
 - Bella, minket is vámpírok támadtak meg a vadászaton.
 - Apa! - meg kellett, hogy kapaszkodjak a konyhapultban.
 - Mi más lett volna képes összetörni egy nagyon erős farkas bordáit? - vette fel Charlie az ingét. Hányingerem lett. Nem a ing felvevéstől, ettől az egésztől. Sok volt az agyamnak. Nem bírta az újonnan szerzett információk terhét... Le kellett, hogy üljek.
 - Bella, jól vagy? - aggodalmaskodott Charlie. Vártam egy pillanatot, hogy a válaszom igaz legyen.
 - Persze. Csak... Megszédültem. Semmi baj.
 Charlie töltött nekem egy pohárba hideg vizet, majd letette elém az asztalra. Kortyolgatni kezdtem. Jól esett, ahogy lehűti a torkomat.
 Csönd lett, majd apám újból megszólalt.
 - Bella, te örökölted a farkas-géneket.
 Félre nyeltem. A számban lévő víz felét az asztalra köptem, a többitől meg köhögni kezdtem. Charlie megütögette a hátamat. A szemem könnyezett a fulladozástól.
 - Hogy mi?! - hörögtem.
 - Nem vagy teljesen vérfarkas. Félvér vagy.

Szóval ez lenne a feji...  Ha tetszett, komikat kérek! Sokat!! :D

Negyedik díjam (:

Szóval mielőtt felkerülne a friss... Köszönöm Dórinak a díjat! (:
http://egy-uj-kezdet.blogspot.com/

 Akiknek küldöm :

 Friday összes blogja  

 Egyébként aki akarja, viheti! (:

 love bí

14. fejezet Ízelítő

 Nagy nehezen, de összehoztam... Talán hétfőn friss... nem tudom : |

 - Ez a végszó - haraptam be az ajkamat. Jacob arca azonnal megenyhült.
 - Hazakísérlek. - fogta meg a kezem, amitől felmelegedett a testem. - Hidd el, ha tehetném, egész nap veled lennék. Mindig. De Samnek nehéz nemet mondani.
 Nemrég még is megtette...
 - Sam az... - gondolkodtam a megfelelő szón.
 - Alfa. - bólintott. Felálltam.
 - Ígérd meg, hogy mindent elmesélsz. Az elejétől a végéig. - Öleltem át a nyakát. Ő a derekamat részesítette forró tenyere érintésével. Odahúzott magához.
 - Ígérem. - hajolt le a számhoz.


 Bocsánat : |

Újabb díj :)

 El sem hiszem... Annyira lehetetlen az egész. Megkaptam a harmadik díjam! Pedig egyáltalán nem érdemlem meg. Nagyon szeretlek, Friday!!! Neked köszönhetően már három díjam van. :D :D És ha még nem lenne meg ez a díjad, neked küldeném (L)(L)(L)(L) Vedd úgy, hogy tőlem is kapod! :P x)

 Akiknek küldöm :

 Ben : http://ben-obiwankenobikalndjai.blogspot.com/

 Nica : http://alecandstella.blogspot.com/

 Most nem tudok többet írni, mert aki ismer, tudja, milyen feledékeny vagyok. (: A díjat egyébként bárki viheti!

 szeri

 breeh.

13. fejezet

 Hali, gyerekek! :D Itt a várva várt friss ^^ Komoly erőfeszítések árán, de meghoztam. :) Köszi az előző rész kommentelőinek! Imádom olvasni a megjegyzéseiteket ^^ Ez a történet második fordulópontja, mivel az első Bella és Jake kibékülése volt O.o Most nagyon romantikusra sikeredett, és remélem, tetszeni fog! <3 Jó olvasást!

 Emily


 Bella tisztára kivolt egész nap. Akárhogy próbáltam jobb kedvre deríteni, de nem sikerült. Mint egy zombi, de megértem. Hiszen én is nagyon aggódtam Sam-ért... Vajon tényleg nem lesz semmi bajuk? Hát persze, ne gondolj rosszra, Emily. Abban a pillanatban, amint ezt kigondoltam, bevágódott a bejárati ajtó. És ki lépett be rajta? Sam Uley, teljes élet nagyságban, ziláltan. A pillantása egy másodperc erejéig az enyémbe fúródott, majd azonnal kapcsoltam, és odasiettem hozzá.

 - Jacob...

 Bella, amint meghallotta a nevet, kipattantak a szemei, felemelte a fejét, és felugrott az asztaltól. Fehérebb volt, mint a fürdőszobámban a csempe. Élénk, félelemmel teli arccal bámult Samre.
 - Mi történt? - követelt választ. - Történt valami?!
 - Már otthon van, Billyvel. - mondta szerelmem, de tudtam, hogy valamit kihagyott. Bella felkapta a pulcsiját, felhúzta magára, és ki akart menni az ajtón, de Sam megakadályozta. Ő dühösen nézett rá.

 - Odamegyek. - jelentette ki Bella, bár ez egyértelmű volt. Sam megnyugtatóan megrázta a fejét, bár a szeme tele volt furcsa érzelmekkel, amit én sem tudtam azonosítani.

 - Most nem mehetsz oda. - rázta a fejét. Bella közbe akart vágni, de ő gyorsan folytatta. - Nem mehetsz, mert... - sóhajtott. - Jacob megsérült.

 Bella arcából kifutott a vér. Olyat szemmel nézett rám, mint aki mindjárt főbe lövi magát.
 - Meg... Megsérült? - dadogott. - Azonnal... Azonnal ott kell lennem.
 Azzal egy ügyes mozdulattal kicsusszant Sam mellett az ajtóban. Ő meg sem próbálta megakadályozni. Fáradtan pillantott rám. Odamentem hozzá.
 - Menjünk.

 Bella

 Jake megsérült... Jake megsérült... Jake megsérült!

 Szaladtam is a házukhoz, és nem érdekelt, hogy tök sötét volt. Jacobot akartam. Látnom kellett. Annyira... féltettem... Aggódtam érte... Egy kapocs fűzött hozzá, és mikor neki fájt valami, az nekem is. Tudtam, hogy nem pusztán barátság van köztünk... Számomra Jacob több, mint egy barát. Sokkal, de sokkal több... Magamban is furcsa volt kimondani, de így volt. Akárhogy is el akartam magamban nyomni az érzést, nem ment. De már nem is akarom.

 Kifulladva értem a házukhoz. Ott volt Embry és Quil a suliból. Seth és Leah is, de volt, akiket nem ismertem. A fiúkon csak egy szál rövidre nyírt farmer gatya. Leah együttérzőn pillantott.

 - Hol van? - léptem eléjük. Embry összenézett Paul Ryan-nel a suliból - nem is értem, ő minek van itt -, majd vissza rám. Abban a pillanatban meghallottam egy vér fagyasztó ordítást. A világ legfájdalmasabb fájdalmas ordítását. A hangok a házból, az emeletről jöttek. Eleredtek a könnyeim. Miért pont Jacob? Összeszorult a gyomrom.

 - Látni akarom! - mondtam, elindultam, de Embry megállított.
 Újabb ordítás - újabb gyomorszájba rúgás, de jó erősen. Már rendesen sírtam.

 - Engedj el! - zokogtam, majd felmondtam a szolgálatot, és Embry vállára borult a fejem, ott zokogtam. Támaszképpen átölelt, de nem éreztem jobban magam. Meghallottam mögülem a lépések zaját. Nem fordultam hátra, tudtam, hogy Emily és Sam azok.

 - Bella - tette a vállamra a kezem Sam. - Rendbe fog jönni, ne aggódj!
 Feldühödtem, s mégiscsak megfordultam.
 - Ne aggódjak? Hogy ne aggódjak?! Jacob megsérült. És.. És... - hirtelen szembesültem azzal, hogy minden álom és kimondott vagy kimondatlan szó összefüggött. A forró testük, a farkasok az erdőben, a szemük, az álom... Minden egybevág. Minden... A régi monda az őseinkről, amit Charlie mesélt nekem még kiskoromban... Charlie. Hol van most. Ő jól van?
 Charlie... Az álmaim... A quileute indiánok ősei a farkasok voltak... Úristen.
 A lábamból elszállt az erő, és el kellett kapni, nehogy elessek. Ez volt az a titok, amit senki nem mondott el nekem... Jacob...
 - Vérfarkas... - suttogtam magam elé meredve. Az egész annyira hihetetlen volt. Hiszen misztikus lények nem léteznek. Szóval La Push ilyen teremtményeknek ad otthont... Az farkasom...
 Köpni - nyelni nem tudtam. Lehetséges, hogy mikor az első találkozásunkkor azért jutott eszembe Jacob, mert... mert...  Ő volt az?
 Nem. Az nem létezik. Nem lehet... Ugye?  Kell lennie más megoldásnak. Muszáj!

 - Bella? - a hang mögülem jött. Észre sem vettem, hogy többen lettünk. Kijöttek a házból... Ezek szerint...

 - Be kell mennem - nyögtem Sam szemébe nézve, s látta rajtam az elszántságot. Tudta, hogy rájöttem az igazságra. És nem szólt semmit. Mikor mehetek már Jacobhoz?!
 Elálltak az útból. Lassú, remegő léptekkel megindultam befelé. Lenyomtam a kilincset, és beléptem az ismerős házba.

 Kellemes pézsma illat lengte körül. De nem tudtam most vele törődni, mivelhogy egy fontos személy számomra éppen most lehet, hogy ájultan fekszik az ágyában... Tulajdonképpen, mi történt?

 Halkan fellépkedtem a lépcsőn, könnyáztatta arccal, s mikor elértem Jake szobájáig, vártam pár percet, mielőtt benyitok.
 Az ágyon feküdt, jobb karja és mellkasa vastag kötéssel bekötve. Izzadság cseppek gyöngyöztek a homlokán. Lehet, hogy félájult volt. Odasiettem az ágya mellé, letérdeltem, és megfogtam ép kezét, de úgy, hogy ne tegyek kárt még jobban a testrészeiben.
 - Hát, mit ne mondjak, pocsékul festesz - szipogtam neki. Alig láthatóan megrebbent az egyik szempillája, majd pár pillanat múlva kinyílt a szeme.

Egy boldogság-vulkán robbanása járta át a testem, meleg lávával betöltve a sejtjeimet. Jól van. Most csak ez számított.

 Aztán... Az arca elgyötört lett, s egy pillanat alatt megfagyasztotta a testem.

 - Bella - próbált mosolyogni, de a fájdalom egy apró villanása a szemében elárulta, hogy nehezére esik.

 - Sss - suttogtam. - Nem kell beszélned. - simítottam végig az arcán. A tenyeremet ott pihentettem rajta, és ő lehunyta a szemét.

 - Annyira sajnálom. - suttogta.
 Ó, hogy az a... ! Még ő kér bocsánatot, a semmiért! Hiszen ő nem csinált semmi rosszat! Sőt, megmentette Charlie-ékat!

 - Ne beszélj butaságokat. Pihenj! - cirógattam meg az arcát. Halványan elmosolyodott. De csak egy pillanatra. - Majd holnap mindent megbeszélünk.

 Biccentett egy aprót, majd elaludt. Csak néztem. Olyan nyugodt volt álmában, nem úgy, mint mikor ébren volt. A kezem még mindig az arcán tartottam, élveztem, amint a forróságtól felmelegszik. Annyira mást volt most hogy tudtam, mi is ő valójában. Vérfarkas... még ízlelgettem a szót. Hihetetlen...

 Úgy terveztem, hogy itt maradok egész éjszaka, de sajnos nem akartam azzal zavarni az álmát, hogy ott mocorgok mellette. Így hát lassan egy puszit nyomtam az arcára, és a kelleténél tovább tartottam a szám puha bőrén. Remélem nem csak tetteti az alvást... Halkan felkeltem, vetettem rá egy utolsó pillantást, és kimentem a szobából.

 Egyenesen Sambe ütköztem. Nem volt mérges, és ideges sem. Tökéletesen nyugodt volt. Ennek ellenére szégyelltem magam a kitörésem miatt.
 - Gondolom, már mindent tudsz - kérdezte csöndesen, de mégis éreztem, hogy mosoly bujkál a hangjában.
 - Azért nem mindent. Csak... Csak rájöttem.. Egy részére. - Ami korántsem elég nekem. - Ki támadta meg Jacobot? - Aztán helyesbítettem. - Ki támadta meg Charlie-ékat?
 Sóhajtott, majd elmosolyodott.
 - Most már fölösleges titkolni előled. Jake totálisan beléd habarodott.

 Ez korántsem az volt, amire én választ vártam, hanem valami sokkal erőteljesebb, gyönyörűbb. Elpirultam, és félrenéztem. Nehéz volt elhinni, hogy Jacob Black pont egy ilyen félkegyelműbe szeressen bele, aki megkeserítette fél életét. Vagyis belém.

 - Szóval? - próbáltam terelni a témát.
 - Ő úgyis elmagyaráz neked mindent. Holnap reggelre meggyógyul.
 - Mi történt vele? - vágtam közbe, és most könyörgően pillantottam rá.
 Habozott.
 - Összetörték néhány... sok bordáját.
 Összeszorult a szívem, mint ahogy az ujjaim is.
 - Ki volt az? - sziszegtem. Nem felelt, csak nézett, és szinte hallottam, ahogyan kattognak a fejében a kerekek : Elmondjam neki? Vagy ne? Nehéz.
 - Időben megtudod.
 Ennyi. Vége a beszélgetésnek. Mondhatni, jó sokat tudtam meg. Bólintottam, majd elgémberedett végtagokkal lesétáltam a lépcsőn, a nappaliba. Leah, Seth, Emily és Embry voltak ott. Leültem a kanapéra, hátradőltem és behunytam a szemem.
 - Miért nem mondtátok el? - kérdeztem. Hallottam, amint valaki súlya alatt behüpped a kanapé, és pár pillanat után meghallottam a hang gazdáját.
 - Nem volt szabad, Bella. Meg kell értened. - mondta Leah. Fáradt voltam, és az igazságra éhes.
 - Meg tudom valaha a teljes történetet? -  sóhajtottam, inkább magamnak, de Embry kuncogott.
 - Jake mindent el fog mondani. Mit ér neki egy Alfa parancsa... - elkomolyodott, és szinte láttam, amint Leah megsemmisítő pillantást küld felé. Hát ennyi. Mára bele kell nyugodom ezekbe az apró részletekbe. Eszembe jutott egy régebbi házi, amit be kellett volna fejeznem Jacobbal, de olyan volt, mintha évekkel ezelőtt adtá volna ki. De még csak neki sem kezdtünk. Lesz még rá időnk... Temérdek időnk.

 Beleborzongtam a gondolatba, hogy mit érzek, mikor Jacob a szemembe néz, megérint, vagy egyáltalán beszél hozzám. Minden olyan más... Furcsa, lehetetlen dolog. Furcsa, hogy pillangók repdesnek a gyomromban Jake közelében. És lehetetlen, ami Jake maga...

 Vérfarkas.. Jacob az én farkasom. Valóságos ez, vagy csak beképzelem magamnak? Mindent tisztáznunk kell holnap... Izgalom fogott el, mikor arról ábrándoztam, hogy Jacob és én együtt sétálunk, és elmondja az igazat...
 Miért is nem jöttem rá előbb erre az egészre? Hogy lehettem ennyire vak?
 Az agyam zakatolt, és bizonyára nagyon fáradt lehettem, mert a kanapén nyomott el az álom.

 Jacob, reggel

 Álmodtam. Vagy ébren voltam. Alvás és ébrenlét között lebegtem. Furcsa volt. Minden. Emlék képek kezdtek beszivárogni az agyamba. Tudtam, hogy a vámpír támadás valódi volt. De nem értettem, Bella hogy kerül bele az álom világomba...

 Mert az álmaimban Bella a szobámban járt, és aggódott értem. A kezemet fogta. Mintha még érezném hűvös kezét az ujjaim köré fonódni. De az nem lehet.

 Tudja. Tudnia kell, különben... El sem tudtam képzelni, hogy még ezek  után is barátkozni akar velem. Rá kellett jönnie, hogy én voltam az a farkas, akit ennyire szeretett. Most biztos ki nem állhat. Gyűlöl. Csak ez az egyetlen lehetőség. De miért? Miért pont én? Miért nem élhetek normális életet, hogy talán... talán Bella... és én...

 Jacob, most állítsd le magad. Biztosan megutált, és undorodik tőled. Messze elkerül. Lenéz. Nem beszél többet veled. Így van. Érzem.

 De talán van egy kis remény arra, hogy nem utál... Ugye?

 - Ébredezik - hallottam meg egy hangot közvetlen mellettem. Sam volt az. Hirtelen elárasztotta a szobát a fény, és én össze szorítottam a szemem. Nem akartam még rendesen felébredni, de valahol egy másik ismerős hang nevetni kezdett.

 - Paul... - nyögtem, és résnyire nyitottam a szemem. A nap besütött az ablakon, fénye megtöltötte a szobát. Lenéztem a mellkasomra. Leszedték a kötést. Óvatlanul egy mélyet sóhajtottam, és vártam a belém nyilalló fájdalmat, de az elmaradt. Összeforrtak a csontjaim.

 - Hurrá, a hős végre meggyógyult - vihorászott Paul. Sam leintette.

 - Jobban vagy? - kérdezte tőlem.
 Bólintottam.

 - Bella... - kezdtem, de nem tudtam folytatni. Sam bizonyára sejtette, mit akarok.

 - Egész éjjel itt volt, elaludt a kanapén. Billy erősködött, hogy majd alszik ő kint, de Bella felébredt a veszekedésre, és megtiltotta nekünk, hogy egy ujjal is hozzáérjünk. Ez volt úgy hajnali fél egy körül. Jó sokat aludtál, mert már elmúlt tizenkettő is. - nevetett Sam.

 Vágtam egy grimaszt. Majd feljutott az agyamig, mit is mondott.

 - Bella a kanapén aludt?! - horkantam fel.

 - Örülök, hogy bekapcsolódsz a beszélgetésbe, tesó. - csóválta a fejét Paul. Újból sóhajtottam.

 - Tudja? - néztem rájuk. Értették, mire akarok kilyukadni.
 - Azt mondtuk a kicsi Swan lánynak, hogy majd te elmondasz neki mindent. De ja, nagyjából rájött.

 Csönd, majd motoszkálást, egy kis beszédet hallottunk a földszintről.

 - Jól hallom, hogy Bellus ide tart? Mert akkor jobb, ha lépünk, nehogy bezavarjunk valamibe. - lökdöste meg Paul Sam-et.
 Kopogtak az ajtón. Hirtelen óriásit dobbant a szívem.

 - Szabad.

 Kinyílt az ajtó. Bella lépett be, belökve maga után az ajtót. Odasietett hozzám, magához ölelt, és pillanatokkal később már éreztem, amint forró, sós könnyei áztatják a vállamat. Hihetetlen, hogy mit vált ki belőlem, amikor megérint.

 - Annyira aggódtam, Jake! - sírt. - Ígérd meg, hogy ezt nem csinálod többet!

 Csak feküdtem ott totálisan ledöbbenve. Most akkor... Nem értek semmit! Bellának undorodnia kellene tőlem! Félnie! Mi folyik itt?
 Megérintette az arcom - részletezzem, mit éreztem abban a pillanatban? Feltűnt neki, hogy nem mondok semmit.

 - Már jól vagyok. - motyogtam. Felé fordultam, és félénken a szemébe néztem. Döbbenet sugárzott belőle, mint az enyémből, és boldogság. Na nee. Azért, mert jól vagyok?! Nem hiszem el. Még mindig folytak a könnyei, de már nem annyira.

 - Azt hiszem, beszélnünk kellene. - motyogta, és elfordult.

 Gondoltam. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Most jön majd, mikor kiböki, többé már nem lehetünk barátok... Fészkelődni kezdtem, és igyekeztem nem kimutatni, mennyire féltem attól, ami most következik majd. Egy vámpír támadás? Az semmi. De hogy elveszítsem Bellát... Az maga lenne a földi pokol. Felültem, lehúztam magamról a takaróm, és felkeltem. Igyekeztem nem észrevenni, hogy Bella elpirult. Végül is, már látott boxeralsóban, nem? Odamentem a szekrényemhez, és keresgéltem benne. Felkaptam egy fekete rövidujjú fölsőt, megy egy farmer nadrágot. Visszafordultam Bellához, és incselkedve konstatáltam, hogy engem nézett. Elkapta a tekintetét, de nem időben.

 Felkelt, odasétált mellém. A fejemmel intettem, és kimentem a szobából. Követett. Lementünk a lépcsőn. Billy nem volt itthon. Charlie-nál volt. Nem tudom, mi volt olyan sietős neki, de mindegy. Felkaptam a cipőmet, megvártam, míg Bella is felveszi az övét, és kinyitottam a bejárati ajtót.                               

 Elintéztük a vámpírokat, de nem ártott az elővigyázatosság, ezért csak a közeli parkba sétáltunk. Nem szólt egy szót sem. A földet bámulta, míg mentünk. Mikor megérkeztünk a parkba, csodás látvány tárult elénk. A fű zöld volt, tele virágokkal, fa padokkal, és a Nap gyönyörű sugaraitól fénylettek a növények. Mi egyedül voltunk itt. Megálltunk.

 - Hát ez... - hebegett Bella. Az arcát figyeltem. Vártam a reakcióit. Megrázta a fejét. - Elfogod mondani? - nézett a szemembe.

 - Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. - vonakodtam, de közben végig őt néztem. Nem értettem, hogy lehet valaki ennyire szép. Sóhajtott.

 - Tudom, mi vagy.

 Nyeltem egyet. Ha tudja, miért van még itt velem? Senki nem mondott többet.

 - Akkor... Miért vagy még itt velem? - kérdeztem meg a nyilvánvalót. Zakatolt az agya, kereste a választ. Elnézett mellettem, majd lesütötte a szemeit.

 - Nem tudom. - motyogta. Késztetést éreztem, hogy megöleljem. Felnézett rám. Hirtelen ömleni kezdtek belőle a szavak.

 - Minden olyan más. Minden... Furcsa. Nem tudom, mit érzek. Annyira más minden, mikor veled vagyok... És ezt nem értem. Rájöttem, hogy mi vagy, és te azt kérdezed, miért vagyok itt veled. Jake - őrjítően elviselhetetlen volt, mikor a szája az én nevemet formálta. - Mikor veled vagyok, úgy érzem, hogy... minden tökéletes. És nem tudom felfogni, miért akarok folyton a közeledben lenni. Mikor egyik este magadhoz húztál, és úgy aludtunk el, az... - belepirult a mondandójába. - ... az csodás volt. Megváltozott minden. - kocogtatta meg a homlokát, majd szomorkásan felnevetett. - Azt hiszem... Jacob, azt hiszem, szerelmes vagyok!

 Tátott szájjal bámultam rá. A világ leggyönyörűbb lány most vallotta be, hogy szeret. Szeret! Bella engem szeret! Szeret! Engem!

 Ez a kijelentése olyan volt, mint derült égből villám csapás. Nem erre számítottam, az biztos. De mi van, ha ez a Kész átverés? Mikor már beleélem magam, megszólal, hogy : Hé! Te elhitted? Mekkora egy balfék vagy! Hogy én meg te? Na ne nevettess!

 Aztán, mielőtt feleszmélhettem volna, egy kicsit közelebb jött.

 - Bella. - a nevét olyan gyengéden ejtettem ki, mint egy földre hulló tollpihe. Nem vagyok jó az ilyenben, de tudtam, hogy ez a pillanat most fontos. Nem akarok túl nyálas lenni... -  Azt hittem, utálni fogsz. Undorodni. Félni tőlem. Nem értem, miért nem ezt teszed. Bella - most ki kell mondanom. Rádöbbentem, mennyire is boldog vagyok Bellával. - Nem tudom tovább magamban tartani.

 Felnézett rám, döbbenten, furcsa pillantással. Mielőtt közbe avatkozhatott volna, elé léptem, s az álla alá helyeztem az ujjam. Felemeltem a fejét, közelebb húztam magamhoz, s hallottam, ahogy hangosan dübörög a szíve. Mintha ki akarna ugrani a helyéről. Az enyém megtette - kiugrott, körberepülte az egész parkot, majd visszaszállt a helyére. Lehajoltam hozzá, sóhajtottam, majd megérintettem puha, telt ajkait az enyémmel.

 Mint mikor meghalsz, és a szerelmed által újjászületsz. Elképesztő volt. Sokkal jobb, mint ahogy elképzeltem. Gyöngéden játszott az ajkam az övével, de mikor kezeit a nyakamra csúsztatta, és hideg ujjai a hajamba túrtak, úgy éreztem, mindjárt végem.

 Nyelvem utat tört a szájába, hogy vad táncot járjon Belláéval. Hevesen csókolt, kezem a derekára tévedt, és amennyire lehetett, közelebb húztam magamhoz. Mióta várok én erre! Nem tudom. Minden épeszű gondolatom elszállt, mikor olyan közel préselődött hozzám, hogy hasunk teljesen összeért. Egyik keze végigsimított az arcomon. Belebizsergett mindenem. Idővel a csók lassulni kezdett, nyelveink abbahagyták a keringőzést. Ajkaink elváltak, és észre sem vettem, hogy behunytam a szemem. Fantasztikus érzés volt. Leírhatatlan. Bella és én. Már a gondolattól megremegett a gyomrom. Ő csendesen zihálva a mellkasomra hajtotta a fejét, s én magamhoz öleltem. Tökéletes volt minden.

 - Szeretlek. - mondtam ki, arcom a hajába fúrva. Felemelte a fejét, s megajándékozott a világ leggyönyörűbb mosolyával. A szeme boldogan csillogott. Képtelenül boldogan. Még mindig nehéz volt elhinni, hogy azért, mert kimondtam.

 - Annyira szeretlek! - mondta, és újra a karjaimba bújt, hallgatva a szívverésemet.